2019. március 24., vasárnap

NYULAK SZIGETE? TÖRTÉNÉSZ OSTOBASÁG!

INSULA BEATE MARIE VIRGINIS-INSULA LEPORUM

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA-ÓBUDA ÉKESSÉGES SZIGETE


Rengeteg történész tanulmányban olvashatjuk, hogy Óbuda szigetét a "Nyulak Szigetének" is hívták. Szinte felsorolni is nehéz a nagynevű történészeket, akik kivétel nélkül hívják tanulmányaikban "Nyulak Szigetének" azt az ÓBUDAI ! nagy-szigetet, amit valójában a középkorban soha-senki sem nevezett a "nyulak szigetének" és senki sem hozta soha
A NYUGATI MEDER
összefüggésbe a nyulakkal. A szigeten ugyanis, egészen biztosak lehetünk benne, hogy nem éltek nyulak, illetve nem a nyulakról nevezték el a szigetet! Ennek a szigetnek ugyanis hivatalos neve: Insula Beate Marie Virginis-A Boldogságos Szűz Mária Szigete!Hívták nagy vagy Chepel szigetnek, és a középkorban Szent András szigetnek is. És ne tessenek értelmetlennek lenni, a mai Csepel nevű sziget bizonyosan nem az a sziget, amit Árpád fejedelem a lovászmesteréről nevezett el, hiszen ott egyáltalán nem találták Árpád palotáinak apró nyomát sem, de nem is fogják soha!

Hogyan gyártottak a történetírók és történészek ebből a nagy szigetből mégis "Nyulak szigetét"? Ezt fogjuk most megvizsgálni és kideríteni, kapaszkodjanak kedves olvasóim, ismét történész-tabudöntő írás következik...


INSULA LEPORUM-NYULAK SZIGETE?


Egy olyan szigetről van szó, amire nem csak a királyok és királynék büszkék, hanem maga egész főváros- hiszen az Óbuda ékességes szigete, és -az egész ország! Alapjában azon is illett volna elgondolkodni történészeinknek, hogy egy olyan szigeten, ahol az Árpád-kori  csodálatos paloták és várak találhatóak, és a kora-középkor idején nem keveset építkeztek, egy ilyen szigetet majd pont a "nyulakról" fognak elnevezni? Mit gondoltok kedves olvasóim, Ékességes Szigetnek vagy Nyulak Szigetének hívták inkább? 



A TÖRTÉNÉSZDOGMA KÁROS HATÁSAI AZ INTERNETEN


Napjainkban ez a történész szamárcsapás odáig van fajulva, hogy internetes latin fordító oldala is átveri az embereket, ha az Insula Leporum szavakat ütjük be! Az ember az agyát eldobja... ezért nekik is levelet írtam...

Üdv! Ez rendben van így?






praepositus Sancti Michaelis De Insula LeporumSzent Mihály főangyalról nevezett Nyulak Szigeti prépost {ma Margitsziget, egykor premontrei prépostság}
A forditó oldal üzemeltetői legalább nyitottan állnak a problémához, mert az elküldött levelemre válaszoltak.

> A leporum valóban nyulat jelent az oklevelek leírásaiban, nem inkább
> Óbuda ékességét? A másik pedig... Hol igazolja ez a leírás, hogy ez a
> mai Margitnak hívott sziget? Hiszen a sziget megnevezése Insula Beate
> Marie Virginis, vagyis NEM Margitsziget! Miért kell még itt is a
> történész ostobaságokat terjeszteni?
Szia,
Köszi a jelzést.
Elég bonyolult kérdés, mert még a latinosunk is gondolkozik rajta. :-)
Egy kis türelmed kérjük.

Köszi:
     Melinda


Szia,

Tudnál valami konkrétat javasolni, hogy vegyük fel?



Kedves Melinda! 

Köszönöm a nyitottságot és pozitív hozzáállásotokat. Alapjában egy buta téveszme a Lepus, vagyis nyúlsziget elnevezés, ez is csak történetírói ostobaság és dogma. Én úgy gondolom, hogy a sziget Leporum megnevezése valójában Óbuda ékességét jelentette, hiszen okleveleinkben ugyanott megtalálható a sziget neve: Insula Beate Virginis-A Boldogságos Szűz Szigete és ez bizony nem egyenlő a mai Margitszigettel, mert a Zichy főtér is sziget volt még a középkorban, a romterület amit Óbudaként mutogatnak pedig valójában Vybeech-Újbécs települése a Boldogságos Szűz Szigetén. Ez magyarul azt jelenti, hogy a középkori Óbuda városa soha nem volt ott a mai Árpád híd budai oldalán! Picit összetett a probléma, de ha érdekel benneteket, akkor ajánlom a nemsokára könyvsorozatban is megjelenő Történész Dogmák Nyomában sorozatot. Egyébként tetten érhető a történészek ostobasága, csatoltam erről egy oklevelet.

Üdvözlettel

   Egyed Zoltán Pajzsvivő


A MARGITSZIGETEN NEM TALÁLTÁK ÚJBÉCS TELEPÜLÉSÉT ÉS ÉPÜLETEIT !

Kedves Zoltán!

Mi kizárólag nyelvi szempontból nézzük a latin szövegeket a tehetségünk 
adta szinten. A latin szövegekben lévő történelmi hitelesség 
vizsgálatával nem foglalkozunk. Ezért lehet, - hogy egyébként történelmi 
sületlenség, amit latinul leírtak -, mi elfogadjuk, ha az nyelvileg 
viszont helyes.
Viszont, ha tudsz egy konkrétumot írni, hogy mit, mire írjunk át és az 
nyelvtanilag helyes, akkor átírjuk.

Köszi:
      Melinda




Kedves Melinda!

Szerintem nyelvtanilag, és történelmileg is Óbuda Ékességes Szigetét jelenti az Insula Beate Marie Virginis-Insula Leporum, és semmi esetre sem " Margit vagy nyulak szigetét, a lepor ugyanis bájt és ékességet jelent.

A REGESZTÁK IS HAMISAK !


Okleveleink magyar regesztáit is a történész korlátoltság alapján írták! A Boldogságos Szűz Szigetét-Insula Beate Marie Virginis- miért írják a regeszták Margitszigetnek?

Nagyon csúnya a történet, mert nem csak nyulazzák a szigetet, hanem Margitozzák is a valójában Boldogságos Szűz Máriának hívott szigetet a magyar regesztákban! Ez pedig csak azért van így, mert a regeszták készítői már a történész téveszme elvárásai szerint dolgoztak! A történészi írásokat tovább terjesztő oldalaktól azonban hiába várjuk az értelmes gondolkodást, kritika nélkül közlik a történészek téveszméit Óbuda ügyben.


ÉKESSÉG-LEPRA-VAGY NYÚL?


A leporum valóban nyulat jelent az oklevelek leírásaiban, nem inkább Óbuda ékességét? A másik pedig... Hol igazolja ez a leírás, hogy ez a mai Margitnak hívott sziget? Hiszen a sziget megnevezése Insula Beate Marie Virginis, vagyis NEM Margitsziget! Miért kell még itt is a történész ostobaságokat terjeszteni?
Várom ezen oldaltól is a választ a kérdésemre...
A legnagyobb probléma az, hogy aki ezt az oldalt is szerkesztette, már a téveszmét tanulta meg, és így terjeszti a történészek dogmáit.
Ahogy krónikáink tudósításait félrefordították, ugyanúgy érdekes módon ma is félrefordítják a szó jelentését! 
Valahogy úgy vagyok én ezzel a történettel is, mint értetlen Ábelka a Fluimucil reklámban. 



De miért erőszakolják meg az Insulát(szigetet) a nyúllal? Leporum a szavunk, amit fordítani szükséges DE-akkor miért kéne azt a lepus-sal-a nyúllal magyarázni? MIÉRT?
Hogyan jönne a leporum a lepusból? Miért?
Nem az szerepel az okleveleinkben, hogy lepus, vagy lepores, , és NEM Leprorum (leprás) hanem az, hogy Leporum ! Ez pedig Bájat-Ékességet jelent, az okleveleink írásait értelmezve, hiszen ugyanazon oklevelekben ugyanott a sziget teljes neve: Insula Beate Marie is szerepel. Történészek ferdítik el okleveleink tudósításait!
Egyik név sem a ma ismert Margitszigetet jelenti, ezt jól jegyezzük meg!
Az értelmes fordítása tehát az okleveleinkben szereplő Insula Leporum leírásnak Óbuda Ékességes Szigete!
Okleveleink azt is leírják, hogy ez a sziget a Pesthegyi Óbuda városával szemben létezett, az meg ugyebár a mai Budavár(Nev Ofen Buda) sosem volt, így tehát véglegesen bukott az évszázados történész téveszme-dogma! Próbálták az ékességet leprások szigetének is fordítani, de hamar kiviláglott, hogy ez is ugyanolyan ferdítés, mint ahogy például Etzelburgot igyekeztek Aquincumnak elferdíteni. Tehát a történész kádereknél maradt a sziget értetlen nyúlozása.

3. Óbuda préposti és királynéi vára a Csillaghegyen és azzal szemben, Óbuda város ékességes szigete!


Joggal tarthatunk azonban attól, hogy ezt a történész gyalázatot, amit szintén hivatalból követtek el a Boldogságos Szűz Szigete ellen, ezt majd nehéz lesz levetkőzni. Gazdag történelmünk legcsodálatosabb szigetére úgy kell ma is gondolnunk-mert ezt verték a köztudatba és ezt erőltetik napjainkban is, - hogy az a "nyulakról" volt a legnevezetesebb a középkorban. BOTRÁNY!


A DUNA NYUGATI MEDRE A PESTBUDA(CSILLAGHEGY) HEGY ALJÁBAN!

Ugyanolyan szégyen és gyalázat ez, mint amit Óbudával műveltek, és művelnek napjainkban is tovább hivatalból!
Túl sok ebben a történetben a "véletlen" félreértelmezés, félrefordítás és ferdítés, krónika és metszet hiteltelenítés, dicső múltunk gyalázása, a hivatalos oldal régész-történészeitől. Érdemes elolvasni a tiszta képhez a közelmúlt eseményeit: 

CUI PRODEST-KINEK ÉRDEKE?


ÓBUDA VÁROSA A CSILLAGHEGYEN ÉS A SZIGET HELYRAJZA

Az északi nézetű hadmérnöki rajzoknál a képeket szemlélve ne kövesse el senki, az ostoba történész hibát, hogy a szigethez akar viszonyítani! A Duna folyó szigetei ugyanis idáig is változtak, a hegyek azonban ritkábban és kevésbé!


Óbuda prépostsági területe, a királynéi vár és az egész város: a IV.Béla Budája- Novi Montis Pestiensis azon a Megyer hegyen található, amit hívtak Pest hegynek-Owmpergnek vagyis Offenbergnek-Buda hegyének is(nemrég még Péterhegy), mai elnevezése pedig Csillaghegy. A középkori Árpád-házi Buda városa tehát Moger hegyén található napjainkban. Erre a krónikáinkból magától értődő tényre hivatalból is illő lett volna rájönni! 


UGYANOLYAN MAGASAN A HÁTTÉRBEN ÚJBUDA VÁRA NEV OFEN-NOVA BUDA-A MAI BUDAVÁR

A mai(Nev Ofen) Buda pedig Anjou, sosem volt Árpád-házi! 
Tessék szépen rágódni ezen mélyen nem tisztelt MRSZ, Archeológia.hu, PMMI, Óbudai Múzeum, BTM, Óbudai Anziksz Magazin, TTE stb... és tessenek szépen a mai Buda történelmét is újraírni a latin nevek és oklevelek meghatározásai által, újrafordítani a regesztákat hitelesen! Hiszen ahogyan Óbuda várainak helyrajzát, a mai református templom helyén álló Werner comes várával próbálták egybe erőszakolni, úgy a valódi Óbuda várának elnevezését ferdítették Nev Ofen azaz a mai Buda nevének, és így történhetett meg az a világraszóló botrány, hogy Óbuda városának egykori épületeit  a mai Buda várában próbálták azonosítani. A pláne az, hogy ezeket a szamárcsapás műveket a régész-történész szakma most is elfogadja, és további könyvek is készültek belőle. Azt is mondhatnánk, hogy vicces, ha nem lenne az egész végtelenül szomorú. 

Mert "az idő igaz, s eldönti, ami nem az..."
ÓBUDA VÁROSA A CSILLAGHEGYEN!

Petőfi Sándor: VOLTAK FEJEDELMEK...

                                                     
Voltak fejedelmek, 

Akiknek emlékoszlopot emeltek, 

Magast és fényeset, 

Mely hirdeté nagyságukat, 

Mely hirdeté jóságukat. 

És hol van az oszlop?... elesett! 

El kellett esnie, 

Mert hazugsággal volt tele. 

Az idő igaz, 
S eldönti, ami nem az. 
Ott áll a sír most emléktelenűl, 
Az eltörött helyett mást nem tevének... 
De nem! hisz örök átka nemzetének 
Sötét oszlopként rajta nehezűl. 

Szalkszentmárton1846. március 10. előtt




Egyed Zoltán Pajzsvivő és Kefir az Óbuda kutyató 2019. Kikelet hava