A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fehérvár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fehérvár. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. június 28., kedd

A TÁRNOKVÖLGYI ÜTKÖZET- A MÁSIK ANONYMUS TUDÓSÍTÁSA AVAGY SICAMBRIA - ALBA REGALE ÉS A HUN KAPITÁNYOK SÍRHELYÉNEK KAPCSOLATA

A TÁRNOK- VÖLGYI-MEZEI NAGY CSATA



Ezúttal a Tawan vagy Tárnokvölgyi nagy csata pontos földrajzi helyét vizsgálom, a Királyi Székes Fehérvár és Sicambria-Buda Vetus területének összefüggéseivel. A történetírói téveszméket ezúttal is cáfolom és felhívom a figyelmet a tarthatatlanságukra. Szükséges elmagyaráznom a földrajzi terület szerepét, ami a forrásaink ismeretében igazolja nem csak Sicambria-Óbuda valós helyrajzát, hanem azt is, hogy Alba Regale az valójában Óbuda királyi váraként létezett! Olyan földrajzi helyek szerepelnek krónikáinkban, és a másik Anonymus tájleírásában, melyek cáfolják történészeink dogmáit. A valós táj és környezet pedig a terepen is igen jól látható nyomait mutatja a történéseknek, a térképeken is végigkövethető az egybetartozó helyszínekkel. Persze mondanom sem kell, hogy a csata helyszínét teljesen máshová fantáziálták történészeink! És mivelhogy Sicambria városát ma is divat soha nem létezőnek kamuzni a dilettáns dogmákat másoló történészek és a Budapesti Történeti Múzeum egyes "szakértőinek" köreiben, így talán az idők végezetéig se jöttek volna maguktól rá régész-történészeink, hogy ez a hatalmas nagy csata, pontosan merre is zajlott valójában. Megpróbálom úgy elmagyarázni ezt a témát is, hogy mindenki megértse. A végére az is világossá válik majd, hogy egy olyan római erődítmény pontos helyrajzát is beazonosítottuk, melyet ezidáig senki sem tudott hitelesen azonosítani. Hiszen a területet napjainkban is ugyanoda képzeli sajnos a Magyarságkutató Intézet is, ahová a tudománytalan történetírók fantáziálták a területet, minden alap nélkül. 



KÉZAI LEÍRÁSA A CSATÁRÓL


MACRINUS RÓMAI CSÁSZÁR REKONSTRUÁLT ARCKÉPE 
https://www.worldhistory.org/image/13005/macrinus-facial-reconstruction/


4. §. A tárnokvölgyi, és zeiselmaueri ütközetekről.

Míg hát Ditrik és Macrinus ebben a tanakodásban veszteglettek, a húnok csendes éjszaka a Dunán Sicambriánál tömlőkön átkelének, és Macrinus és Ditrik seregét, melly Potenciánába nem fért s kint a mezőn sátrakban tanyázott kegyetlenűl öldöklék. Melly támadáson Ditrik elkeseredvén, a maga és Macrinus embereinek igen nagy romlásával és veszedelmével ütközetet állván a húnokkal, a Tárnokvölgy mezejére kivonula; e helyt azonban, úgy mondják, hogy a húnokat hatalmasan meggyőzte. A húnok maradványa pedig megfutamodva sátraiba vonult vissza. Mert ebben az ütközetben a húnok közzűl százhuszonötezer ember veszett el, Köve kapitány is ugyanott elesvén. Ditrik és Macrinus katonaságából pedig azokon kivűl, kiket az említett város alatt sátraikban öldököltek volt le, kétszáztizezeren vesztek el. Látván tehát Ditrik, hogy embereiben illy nagy öldöklés esett, más nap hogy az ütközetet vívta, Macrinussal Tulna város felé vonúla. A húnok osztán észrevévén, hogy Macrinus és Ditrik a viadal helyéről táborukat visszavonták, a viadal helyére visszatérve, bajtársaik tetemeit, mellyeket megtalálhattak, és Köve kapitányt az országút mellett, hol a kőbálvány van felállítva, scytha módon ünnepélyesen eltemették s azon táj környékét ezért Köveházá-nak nevezték. Megismervén tehát a húnok, mennyi és millyen a nyúgoti nemzet fegyvere és lelke, neki bátorodva seregökkel Tulna felé indulának, hogy Ditrikkel és Macrinussal megvívjanak. Kiknek jövetelét a mint Ditrik megértette, velök Czézönmaurnál szembe szálla, s reggeltől délestig olly hevesen és dühösen folyt az ütközet, hogy Béla, Réva és Kadocsa dicső hún kapitányok azon viadalban negyvenezered magokkal elestek. Kiknek testeit is onnan visszavivén az említett bálványkőhöz, többi bajtársaik mellé temették. Elesett azon nap Macrinus is a római seregből s minél több német fejedelem, Ditrik homlokán nyillal halálosan megsebesittetvén és csak nem az egész nyugoti sereg fogságba jutván és megszalasztván.

5. §. Ethele és Buda uralkodásáról.           


Miután a sereg elszéledt, a húnok római módra Ethelét teszik magok fölé királylyá; ki is testvérét Budát a Tiszától a Don vizéig különféle idegen nemzetek fejedelmévé és birájává tette. Maga pedig alattvalóival magát húnok királyának, világ félelmének, isten ostorának neveztette.







TÖRTÉNETÍRÓ-TÖRTÉNÉSZ SZAMÁRCSAPÁS-TÉVESZME-DOGMA


Már Réső Ensel Sándor(nagy-hatalmú Pest-megyei ügyész) 1864-ben félreértelmezte krónikáink helyszíneit a Tárnokvölgyi ütközettel kapcsolatosan! Száz-halmot Battával, míg Tárnokvölgyét a mai Tárnokkal azonosítja Érd határában. Aztán az irodalomtörténész Eckhardt Sándor adja elő ugyanezt a történetírói butaságot átvéve Résőtől, pár évtizeddel később. Ez egyébként ugyanazon illető, aki szerint Sicambria városa csak egy középkori mondai város, és az ott élők csak beképzelték maguknak, hogy Sicambriában élnek. Ma is ezt az óriási marhaságot akarják történészeink B Szabó, Spekner, Laszlovszky, Kanyó stb... bemagyarázni Óbudával kapcsolatban a történelem iránt érdeklődőknek. Miközben számtalan egykorú tudósítás és ostromnapló, oklevél szól Sicambria létéről! Persze a sziklás hegyen lévő Sicambriát még Kanyó sem tudta Laszlovszkyval közösben a Zichy Főtérre hamisítani, pedig igyekeztek ám rendesen. Azóta meg kiderült a kutatásaim által, hogy az Árpád híd budai hídfőjének környéke a középkorban még sziget volt, és az ott megtalált objektumok azok Révjenő és Újbécs területének romemlékei! És bizony a sziklaváros Sicambria-Óbuda város pontos helye már korábban beazonosításra került. Így tehát az ellentmondások feloldásával megnyílt a lehetősége, hogy teljesen biztosan beazonosítsuk és rekonstruáljuk a hunok győzedelmes csatájának színhelyét. De hátra van még valami súlyos probléma. Szokták nekem írni a nyílt oldalon, hogy miért nem fordulok a Magyarságkutató Intézethez a helyrajzi problémákkal? Nos, megmutatom, hogy miért nem. Itt olvasható Novotnik Ádám írása az MI oldalán, ahol is szépen lemásolja és előadja a korábbi tudománytalan zagyvaságokat. Mert ők is ugyanazokat a korábbi ökörségeket adják elő, amit a történetírókról másolnak, mert ehhez értenek. Nem kutatnak, nincs egyéni teljesítményük, csak másolnak!  Novotnik szamárságokat ír, másolja a korábbi téveszméket! A területről és várból Macrinus Detre és a római sereg takarodott el, miközben a hunok Sicambria hegye alatt megpihentek. És bizony a hunok állítottak egy nagy márványkövet, amire a győzelmüket felvésték, -és nem a rómaiak, úgyhogy a csatát a hunok nyerték, és nem a rómaiak! A hunok mentek az összevont longobárd-római sereg után, és megsemisítették- szétkergették a sereget! A magyarellenes történetírói-történészi hatások a mai napig tartanak, és a Magyarságtudományi Intézet történészei is ezt tanulták, ugyanazok az elvárások. Hiába a "nagymagyarkodás" ! LÁSD a krónikák leírását: "Megismervén tehát a húnok, mennyi és millyen a nyúgoti nemzet fegyvere és lelke, neki bátorodva seregökkel Tulna felé indulának, hogy Ditrikkel és Macrinussal megvívjanak. Kiknek jövetelét a mint Ditrik megértette, velök Czézönmaurnál szembe szálla, s reggeltől délestig olly hevesen és dühösen folyt az ütközet, hogy Béla, Réva és Kadocsa dicső hún kapitányok azon viadalban negyvenezered magokkal elestek. Kiknek testeit is onnan visszavivén az említett bálványkőhöz, többi bajtársaik mellé temették. Elesett azon nap Macrinus is a római seregből s minél több német fejedelem, Ditrik homlokán nyillal halálosan megsebesittetvén és csak nem az egész nyugoti sereg fogságba jutván és megszalasztván". Értelmezzük tehát továbbra is krónikáinkat értelmesen, és ne higgyük el amit a történészek összehordanak!



A NEMZETI MÚZEUM IS A SZAMÁRCSAPÁST TOLJA TOVÁBB!


Egészen elképesztő amire találtam! "A hazai forrásokban konkrét helyszínként visszatér, hogy az uralkodót a korábban szereplő, és a rómaiak ellen hősi halált halt vezérek keveházi sírjánál helyezték végső nyugalomra, a kapitányok földi maradványainak „ünnepélyes kőemléket emeltek”. Keveházát a Fejér megyei Kajászó településsel lehet azonosítani, a kőemlék pedig nem más, mint a baracska-kajászói Iuppiter-oltárkő, ami Kézai korában – sőt később – is látható volt. Erre utal a 14. század elején keletkezett Descriptio Europae Orientalis egyik passzusa: „előjöttek a magyarok Szkítia tartományából és óriási országából, [...] azon a tágas mezőn, amely Sicambria [Óbuda] és Székesfehérvár között fekszik, csatát vívtak az említett tíz királlyal [ti. a pannonokéval] és leverték őket; s ott a győzelem örök jeléül egy hatalmas márványkövet állítottak fel, amelyre az említett győzelem fel van jegyezve, és ez ott áll mind a mai napig”. Juhász József még egy 1934-es tanulmányában vetette fel, hogy az itt említett kő valóban létezett, sőt arra is felhívta a figyelmet, hogy Kézai nem véletlenül helyezte Székesfehérvár környékére a vezéri sírokat, mivel feltételezése szerint a krónikás a Bicske melletti Ginzapusztán (Kinzapuszta) láthatta meg a napvilágot. Ez alapján komoly lokálpatriotizmus érhető tetten… Szende László írása rengeteg zagyvaságot hord össze. Ugyanis nem Kézai hibája az, hogy Keve-völgyét, Juhász József egy Jupiter oltárkővel és Kajászóval mosta össze! Valójában azért kellett nekik arrafelé kutakodniuk, mert azt képzelték, hogy Andreas Hungarus írása a mai Székesfehérvárról szól! És persze a csak szerintük a "mondában és képzeletekben létező" Sicambriát nem vehették számításba a korlátolt történészeink, mert a saját maguk által szabott korlátokat nem léphették át! Sem Sicambriát, sem Óbuda Fehér várát nem hajlandók elismerni, mert ezek léte, borít minden eddigit és alapjában írja át Óbuda és Fehérvár történelmét! Elszomorító, hogy még Veszprémy László is a történész téveszméket vette át! Ez ügyben szintén másolta  a "finnugristák szerint sosem létező" ám de Gyárfás István által megírt, szintén téves elképzelést az elveszettnek hitt városról Obrusánszky Borbála is. 




Ha ugyanúgy gondolkozunk, mint a történetíróink és a mai napig őket majmoló történészeink, akkor rögtön ellentmondásba kerülünk a földrajzi tájjal! Tegyük fel, hogy a mai Főtér Sicambria,(nem az, de tegyük fel) és a mai Székesfehérvár között zajlott a csata, így oda esik útközben Érd és Batta és a Tárnok helységnév. De van egy hatalmas probléma, és ez pont a távolság. A 15 órás gyalogút e kettő között! És ez bizony ez nem egy mezőt(tárnokmezeje) jelent a két város között! És ha Óbudánál(Sicambriánál) átkelnének, akkor nem is Battához, a történészi hamis Potentiához jutnának, az ugyanis jóval lejjebb található! Ezek az ellentmondások is azért keletkeztek történészeinknél, mert Sicambriát nem létezőnek hamisították, és Fehérvár helyébe a mai Székesfehérvárat próbálták ferdíteni. Viszont ahogy látjuk, az ellentmondások alapjában megcáfolják a történészek által képzelt helyét a csatának!


Történészeinket az sem zavarja a téveszmék másolásában, hogy egy egyszerű internetes kereséssel utána lehet nézni a százhalombattai halomsírok koravaskori (i.e 8-6sz.) eredetének! És az igazán durva tény az, hogy ezeket már 1847-ben megkutatták, tehát azóta tudjuk, hogy semmi köze nincs a hunok sírjaihoz!

A nagy hun csata, a Tárnokmezőn történt ütközet, nem választható külön Sicambria valós helyétől! Így érthető meg igazán, hogy miért kell még napjainkban is, egyes történészeknek, meghazudtolnia Sicambria sziklaváros -Óbuda létét! Én igyekeztem rendesen körüljárni a témát, mert elég jól ismerem az igazi helyszínt, ahol a csata zajlott. Meggyőződésem, hogy terepismerettel orvosolhatóak a hiányosságok! Így és ezáltal jutottam el tehát idáig.



„Küve kapitányt pedig amaz út mellett, ahol kőszobor van felállítva, szittya módon ünnepélyesen eltemették s e terület bizonyos részét róla Küve aszójának [Küve völgyének] hívták."10) A második egy idegen szerzetesnek 1308 körül készült keleteurópai leírása, amelyben ezt találjuk:,,... és a győzelem emlékére ott - se. inter Sicambriam et Albam Regálém egy óriási nagy márványkövet emeltek, amelyre felírták az említett győzelmet, s ez a mai napig megmaradt."  


A MÁSIK ANONYMUS

 1308.

ANDREAS HUNGARUS




"inter Sicambriam et Albam Regálém" "et in Signum victorie perpetuum erexerunt ibi lapidem marmoreum permaximum, vbi est scripta prefata victoria, qui ad hue persëuerat usque in hodiernum diem" 

Van ám nekünk egy másik névtelen írónk, aki szintén nem névtelen, hiszen róla is tudjuk, hogy ki volt ő. A köztudatba azért nem kerülhetett be ANDREAS HUNGARUS tudósítása, mert történészeinknél nem népszerű, Sicambria-Óbuda és Alba Regale-Fehérvár valós helyével, a nagy ütközettel kapcsolatban! Pedig fontos helyrajzi információkat közöl!


DE KIK AZOK A TÁRNOKOK ÉS HOL ÉLTEK?

Fontosnak tartom tisztázni, hogy a Tárnokvölgyi ütközetet, vagyis magát a völgyet kiről-kikről nevezték el? Miért volt ott ez a völgy Sicambria-Óbuda oldalában, és miért létezhetett csak ott, és sehol máshol? Ezek a kérdések összefüggőek, magával a földrajzi területtel Sicambria-Óbudával, méghozzá szétválaszthatatlanul! Elmagyarázom.  A tárnokok a királyi-királynéi udvar adószedői voltak, és teljesen természetes, hogy a királyi udvar közvetlen közelében éltek és dolgoztak. Ezért lehet a hun korszak tárnokvölgyét csak és kizárólag Sicambria-Alba Regale környezetében, Békásmegyer-Ófalu völgyével azonosítani, és sehol máshol! De a teljes kép tisztázásához kell tennünk egy emlékeztetőt azok számára, akik esetleg csak most olvasnának erről a témáról, és nem olvasták a kutatás folyamatát vagy a Blog oldalakat korábban, Óbuda helyrajzára vonatkozóan.

Ma már többet tudunk

  • Tudjuk, hogy a mai Fő tér környéke a középkorban még szigetként létezett.
  • Tudjuk, hogy történészeink az ő hamis Óbudájukon- a Zichy Főtér környékén - amiről azt képzelték, hogy azok a városnak a romjai, igazából az Insula Budensi- Szűz Mária Ékességes(Leporum)Szigeten lévő középkori települések emlékeit tárták fel, és ezeket tévesen azonosították Óbuda város emlékeinek. Mégpedig azért, mert nem voltak tisztában az adott korszak vízrajzi állapotával ezen a területen. Ugyanez eredményezte egyébként a kapcsolódó oklevelek félreértelmezését is. 
Tehát Óbuda városa nem a Zichyék Főterén létezett!

Ezt azért volt fontos tisztáznunk, mert krónikáink helymeghatározása szerint a hunok Sicambriánál keltek át a Dunán! Ez a Sicambria-Ecelburg-Attila városa megegyezik a mai Csillagheggyel- a békásmegyeri hegyoldali sziklavárossal. A Tárnokvölgye pedig valójában Békásmegyer-Ófalú területét jelenti, hiszen a tárnokok szerepe a királyi udvarban az úti-beszámoló és krónikáink készítésének idejére vonatkozik. Tárnok-mezejét pedig Békásmegyer-Ófalu feletti területtel lehet azonosítani!

TÁRNOKVÖLGYI CSATA SZÍNHELYÉNEK HITELES AZONOSÍTÁSA

Ez az a terület, és csak és kizárólag ez, ahol minden a helyén van. A beazonosított Sicambria sziklavárosa. A Sicambria alatti átkelőhely, Kelen-Föld, ahol az átkelést végrehajtották a későbbiekben Megyer révjét jelenti, és nem a ma Gellértnek hívott hegyet. A királyi udvar közvetlen közelében lévő Tárnokok völgye-felette Tárnokok mezeje. És a szintén több oldalról beazonosított Fehérvár, amely a hun korszakban a római központot, a gyűszűnyi Potentia erődjét jelenti, ahová nem fért be a hatalmas sereg, és kénytelen volt a Fehérvár alatti mezőn táborozni, ahol aztán a hunok halomba vágták őket.  
  • SICAMBRIA = MEGYER-CSILLAGHEGY
  • KEVEHÁZA = KEVÉLY-HEGY
  • TÁRNOKVÖLGY = BÉKÁSMEGYER-Ó-FALÚ
  • TÁRNOKMEZEJE = Ó-FALÚ FELETTI MEZŐ
  • POTENTIA = MONALOVACZ VÁRHEGY = FEHÉRVÁR
  • SZÁZHALOM = EZÜSTKEVÉLY HEGYOLDALA
  • KELEN-FÖLD = MEGYER RÉVJE CSILLAGHEGY-SICAMBRIA ALATT

SZÁZHALOM AZ EZÜST-KEVÉLYEN


És bizony oklevelünk is van az igazi Megyernél lévő Tárnokvölgyéről, ami a Boldogságos Szűz Szigetéhez tartozott, ami annak közvetlen közelében található! 
Wenzel Gusztáv fordításának margitszigeti szavát azért húztam át, mert az tévedés, nem a Margitsziget a Boldogságos Szűz Szigete! Az oklevél latin nyelvű írása ezt pontosan mutatja.



POTENTIA = FEHÉRVÁR


A DESCRÍPTIO EUROPAE ORIENTÁLIS, Andreas Hungarus írása rávilágít egy olyan fontos dologra, melyre én előttem senki sem gondolt. A krónikáinkban is megírt Potentia városát ugyanis a szerző Fehérvárnak írja! Mit is jelent ez? Véleményem szerint ez csakis azt jelentheti, hogy ugyanazt a várat, amit a hun korszakban Potentiának, a központi római erősségnek hívnak, azt 1308-ban amikor ő nálunk járt, már Fehérvárnak hívják! Ezért írja ő azt, hogy Sicambria és Fehérvár között vívják a csatát a mezőn! Ugyanez a mező krónikáinkban Tárnok mezeje néven szerepel. 



Oszlop és féloszlop Potentia várában a napjainkban Monalovacznak hívott helyen.


Csupán a csatára vonatkozó források által, beazonosítottuk Fehérvár és egyben Potentia helyrajzát! 






Természetesen Fehérvár azonosítása már több oldalról is megtörtént.


TERÜLET NEVEK


OSZLOPOK
Az elveszettnek hitt római város, Potentia előkerült. Azért költöztek fel a rómaiak a felső területre, a mai nevén Monalovaczra mert 283-ban a Duna ellepte a helytartói központ korábbi területét, a hajógyári szigetet. Hiába próbálták emelni a padlószintet a rómaiak, a víz csak egyre emelkedett. Nagyon valószínű, hogy egész Aquincumot a Duna hordaléka temette el. Ezért van az a probléma is a római koros régészeknél, hogy hiába mondják ők azt, hogy a helytartó a katonavárosi részre költözött át a helytartói palotából, mert ennek nyomát sem találták! Ugyanezért van évtizedek óta az a balgaság, hogy a felső területeken lévő római őrtornyokkal inkább nem foglalkoznak, mert ezeket nem tudják megmagyarázni. Pomáznál, Szenténél-Pannon-telepnél, Budakalásznál, Csillaghegynél a hegyek tetején is végig vannak őrtornyok! Képtelenek átlátni az összefüggéseket, hogy ezek a tornyok a római erősséget-központot- POTENTIA erős várát védték. Pedig a helytartónak valahol laknia kellett ebben az időszakban is.


A HUN KAPITÁNYOK SÍRHELYE


A hun kapitányok, Keve-Kadosa-Béla, és velük együtt a királyok királyának, Attilának a sírját is a mai Csillaghegy-Sicambria és Kevély-hegy völgyében- környezetében fogják majd egyszer feltárni, ebben teljesen biztos vagyok. Necropolisnak hívják a hun temetőt, a kapitányok sírjait. Hiszen ez a csata itt zajlott, a krónikáinkban megírt helynevek, a tájjal és környezettel csak itt azonosíthatóak, máshol egyáltalán nem! Elárulok egy titkot, kedves olvasóimnak. Lehetséges, hogy nemsokára komoly előrelépést tudunk ebben az ügyben felmutatni, a Turul-hegyi Szűz egyházában mértünk be egy anomáliát, vélhetően kövekkel kirakott sírhelyet! Bár azt írják a források, hogy egy nagy márványkövet állítottak a helyen, ahol a sírhely található. Én viszont úgy gondolom, hogy ez az adat meg is fordítható úgy, hogy a nagy kő továbbra is szerepeljen Keveazoa helyen, de valójában teljesen másképpen. Attila sírjához még egy érdekesség. Tudjuk, hogy "hármas koporsóba temették" Aranyba-Ezüstbe-Vasba! Nos, a kutatott területemet ha szemből nézem, bal oldalán az Arany-hegy található, -jobb oldalán pedig az Ezüst-hegy. Középen a Csillag-hegy, a vasnak is arrafelé kell lennie! Ez persze csak egy helyrajzi véletlen, de mégis ott van...

"et in Signum victorie perpetuum erexerunt ibi lapidem marmoreum permaximum, vbi est scripta prefata victoria, qui ad hue persëuerat usque in hodiernum diem"



A Sicambria-Fehérvár közözött zajló csata tehát nem a Zichy Főtér és a mai Székesfehérvár között zajlott, hiszen e kettő között nem egy nagy mező található, hanem túlságosan is nagy távolság és települések sokasága! A Tárnokmezei csata színhelye az ősi Duna-rév feletti terület a királyi Fehér vár-Potentia római központi vár- mai nevén Monalovacz és szakrális vallási központi vár Sicambria-Ecelburg- Buda Vetus- ma Csillaghegy közötti terület, hiszen a kegyetlen harc pontosan a terület birtoklásáért, és ezek megszerzéséért folyt. A szomorú viszont az, hogy a modern térképi alkalmazások és digitális keresők világában, történészeinket és múzeumi szakembereinket nem zavarják a saját maguk által alkotott ellentmondások. Elvakult módon továbbra is a történetírói téveszméket és történész szamárcsapást adják elő számunkra, és nem tudnak túllépni a saját korlátaikon. Senki nem mer kilógni a sorból, a dogmák ismétlése a téveszmék másolása kifizetődő számukra napjainkban is. 


                                                           Egyed Zoltán


Részletek, Arany János: Keveháza című költeményéből

2015. június 3., szerda

ALBA REGALE-FEHÉRVÁR SICAMBRIA-ÓBUDA KÖZELÉBEN !

“Árpád több vezér előtt ért arra a hegyre, amelyet akkor Noénak hívtak (ad montem, qui Noe tunc appellaba-tur), és Magyarországnak (Hungariae) ezen a részén választott lakóhelyet (sauaeque habitationis sibi locus elegit) maga és csapata számára. Ott azután idok múltával Szent István (beatus Stephanus), a magyarok elso ilyen nevű királya, aki Árpád nemzetségéből származott (ex genere Arpadi defluxit) megalapította Fehér várost (Alba urbem condidit). Ezt a Fehér várost (Albensis ab urbe) azonban Alba Rega-lénak is hívják (quam vocant Alba Regalem, nomen accepit), amelyet mocsarak (in paludosis) vesznek körül”. “Miután átkeltek a Dunán és megérkeztek Pannóniába, maga Árpád azon a helyen állította fel sátrait, ahol később Albana civitas felépült”. Kézai Simon Egy nap a Duna folyó partján, egy hegy tetejére értek /a hunok/, mely Szikán néven volt ismeretes… A Szikán hegy tetejére egy hatalmas várat építenek, egy szerencsés órában felhúzták a várfalakat és tornyokat… Szikamberija városa régi alakjában teljesen felépült. Tarrihi Üngürüsz A honfoglaló magyarok Árpád fejedelem vezetésével tudatosan keresték a hun király várát. A Szvatopluk szláv fejedelemmel a mai Káposztásmegyer magasságában megvívott győztes csata után vonultak be Attila korábbi királyi székhelyére. "Eoque Arpad Zuatapolug cum ceteris Hungaris, ut superius dictum est, debellato et occiso castra fixit in monte Noe prope Albam, et ille locus est primus, quem Arpad sibi elegit in Pannonia, unde et civitas Alba per sanctum regem Stephanum, qui ipso processit, fundata est ibi prope" „Amikor Árpád a többi magyarral együtt, miként fentebb elmondtuk, harcban legyőzte és megölte Zuatapolugot, tábort ütött Noe hegyén Alba közelében. Ezt a helyet választotta Árpád először Pannóniában, s szent István király, aki tőle származott, ezért alapította ennek közelében Alba városát”

AZ ÓBUDÁRA VONATKOZÓ EGYKORÚ TUDÓSÍTÁSOKAT MIÉRT NEM SIKERÜLT MOSTANÁIG SEM MAGYAR NYELVRE FORDÍTANI?



Székesfehérvár látképein miért a Pilis hegyei szerepelnek, és a ma Pilisszentkeresztnek hívott település ?



MIÉRT NEM AZ IGAZI ALBA REGALE SZÉKESFEHÉRVÁRT TÁRJÁK FEL?

Ez esetben is ugyanaz a helyzet mint Óbudával kapcsolatban, és mivel földrajzilag e két város egy területen létezett-és mindkét várost igyekeznek hivatalosan nem létezőnek beállítani egyes "szakemberek" így felmerül a gyanú, hogy mindez, és ami idáig történt nem véletlen!



A mai Székesfehérváron 
  • Hol a Duna?
  • Hol a megyeri rév?
  • Hol vannak a hegyek?
  • Hol van a háttérben lévő Vaczon települése?
  • Hol vannak a királysírok?

Tollius útleírása Óbudán a váron és hévizes fürdőkön kívül Fehér várról is szól! Tévedés nincs, Alba Regali Turcas! Így már érthető, hogy ezt a művet miért nem fordították magyarra. Az is érthető, hogy egyes történészek miért tagadják, hogy Tollius nálunk járt. Történelmünket a saját történészeink hamisítják kedvük szerint!

ALBA REGALI TURCAS

Természetesen Óbuda látképét is tagadniuk kell, hiszen mindez egy könyvben található. Nézzük mit írt Tollius amikor nálunk járt.


A város, ahol a Várral érintkezik, összeszűkül; eleinte kettő, a vége felé pedig (amerre a hegyfok valamennyivel szélesebb) három főbb út osztja fel. A hegyfok mindenütt igen meredek és magas. A falak régi építésűek, de erősek és nagyon magasak. Amerre a földekre és a közeli hegyekre néz, mély várárok van, melyet nyaktörően meredek sánc övez. Három kaput jegyeztem fel, melyek egyike – az Óbuda felé néző – időlegesen be volt falazva; ennek közelében tört be a császári sereg az ostromgépekkel ledöntött falakon át, és mindazóta, még a mai napig sem állították helyre a falakat; de még a legkisebb erődítést sem eszközölték az ellenség távol tartására, leszámítva a bejárat elé épített fasáncokat. Láttam ugyan a várárkok megtisztításával foglalatoskodó vitézeket és pogányokat, ám a munka lassan haladt, noha a törökök az első ostrom után körülbelül nyolc vagy kilenc hónapnyi idő alatt még az összes várfalat is kijavították. Miután gondosan megszemléltem a helyet, elámultam és hálát adtam Istennek, aki elvette a törökök józan eszét, amit ha használtak volna, a lerombolt falakon át kockázat nélkül az egész keresztény sereget közel engedhették, majd puskaporral tüzelve rájuk, szétszórhatták volna. Közvetlenül a falak alatt ugyanis terjedelmes és mély borospincék voltak; akkor attól a kaputól, amit említettem, felhalmozva az összedőlt házak romjait, félkört vonva a szomszédos és lerombolt templomon át a szemközti, közel eső falakig, a nyílt térségen át minden fajta hadigépezet olyan szabadon tombolhatott volna, hogy semmi sem lett volna biztosabb az ő vesztüknél. Ám ezt is teljesen lerombolva a város másik részét el lehetett volna sáncolni, végül legalább a Várban megerősíthettek volna egy belső állást és elhúzhatták volna télvíz idejéig az ostromot, amikorra a császári seregek már kifogytak volna a készletekből.E háború előtt a várost mindkét oldalról elővárosok övezték, ám az egyiknek, amelyik Fehéregyháza felé nézett, még nyoma sem látható; a másik nagyobb, folyóval szegélyezett és igen nagy területű volt, magát a várost is felülmúlta legalább három részével; ebben már. ahogy a városban is, jó néhány épület helyreállítása folyik már. A romok közt és a föld alatti pincékben egyébként mindenfelé rácok laknak, egy borzasztó, műveletlen és barbár nép, görögkeleti vallású. Legtöbbjük a folyóról a városba való vízhordással foglalkozik, mivel a kutakat a török betömte vagy a romok betemették. Ebben az elővárosban valamennyi török torony (is áll) részben lerombolt, részben jócskán megrongált és magtárrá alakított templomokkal. Fölmentem ezek egyikébe, hogy annál jobban beláthassam a környéket és a kis fáradságot bőven megérte a pazar kilátás. E legkülső elővárosban, mely a Szent Gellért-heggyel szembe néz, a hévizes fürdők még épek, ahogy Óbuda felé a többi, sokkal előkelőbb fürdő is.

IGEN, EZ ÓBUDA VÁROSA MEGYEREN !

Ez utóbbi hely egyébként a megtekintésre leginkább érdemes: az út mellett a hegy lábánál az átlátszó üvegnél átlátszóbb, mély és oly bővizű forrás bugyog fel, hogy az út túloldalán malmot hajt meg, és a lerombolt Vár hideg vizes fürdőit is ellátja. Épp csak továbbindulsz és lám, bugyogó vizű forrásnál vagy! Ennek forrósága vezetékkel a fürdőkbe hozva a másik hidegével csodálatosan keveredik. Maga az épület igen praktikus kialakítású: a belépőnek ugyanis rögtön egy közepes térségen kell áthaladnia, melyen a hévforrás folyik keresztül, azután egy másik ajtón át magába a fürdőbe vezet az út, melynek alaprajza, ha jól emlékszem, nyolcszögletű, mindenfelől járdával és fülkékkel szegélyezett, melyekben át lehet öltözni. A tüzetesebb szemrevételezés nem volt biztonságos egyrészt a magyar útonállók, másrészt a FEHÉRVÁRRÓL lesből támadó törökök miatt, akiknek egészen odáig könnyű volt kirohanást intézni, ha épp ahhoz támadt volna kedvük. A szemközti dombok szőlőben és vetésben gazdagok, innentől legelők és a közelben Óbuda és termékeny szigeteivel a Duna is csodamód növeli a hely szépségét és kies voltát. A Duna mentén a Szent Gellért-hegy lábánál voltak az elővároson kívül a szemközi oldalon más hévizes fürdők is, de elhanyagolt és már romos állapotban; így nem is zavartattam magam, hogy ezekhez nem sikerült eljutnom.Budára abban az időben senki magyarnak nem volt szabad belépni. A rácokat, akiket említettem, főleg a nőket, beengedték; az ő kinézetük és ruházatuk, ha nyilvánosan mutatkoztak, nem volt igénytelen és ízléstelen sem; táplálkozása és élete egyébiránt mindkét nemnek koszos, olyannyira, hogy mellettük elmenve úgy éreztem magam, mintha barlangokban rejtőzködő rablók figyelnének engem. Egykor közülük sokan kereskedéssel foglalkozva igen meggazdagodtak. A híd, ami ezt az elővárost Pesttel összekötötte, ha jól emlékszem 57 hajóra épült és körülbelül tízezer láb hosszú volt.Pest, ez a nagyjából négyszög alakú város, noha sok helyen sújtotta a háború dühe, már mind jobban újjáépül, és sokkal népesebb lakosságú, mint Buda, mivel fekvése a síkság miatt alkalmasabb és megfelelőbb a folyó kihasználására. Budával szemben fekszik, de úgy, hogy kapuja csak a Vár szélével van egy vonalban, a város többi része aztán a folyó alsóbb szakaszán van. Itt igen sokat láttam azokból, akiketa németek „zigeuner”-nek, a franciák, egyiptomiak vagy csehek, a batávok és a délnémetek „neiden”-eknek neveznek. Ez a nép Dacia- és Moesia-szerte és a szomszédos vidékeken szétszóródva él; saját, külön szertartásaik, szokásaik és nyelvük van. Sátrakban laknak, kézműves mesterségeket űznek; ezekből tartják fenn magukat, amint az áruk (melyeket titokban elvisznek hozzájuk) felvásárlásából és eladásából. Görög rítusúnak vallják magukat, és bár a keresztények uralma alá tartoznak, egyébként pogányok, avagy, mint rendesen mondani szokták, vallástalanok. Még bálványaik sincsenek ugyanis, noha egy istenséget imádnak, de barbár szertartással.Miután kíváncsiságomat – mindent végignézve – betöltöttem, hétfőn, a Gergely-naptár szerint június 23-án (a Julián-naptár szerint 13-án), születésnapomon egy dereglyére szállva, mely a folyón fölfelé Győrbe vitt minket, elhagytam Budát. Itt a szláv nép hajósmesterségben való megdöbbentő járatlanságát tapasztaltam, ami nekünk időnként félelmet, máskor másoknak nem egyszer életveszélyt vagy a vesztét is okozta, különösen az esztergomi hídnál, ahol mi is kikötéskor a csaknem biztos hajótörés veszedelmét kerültük ki. A folyó sodrától vitt hajók ugyanis a pontonokkal (amelyek a hidat tartották) összeütközve gyakran olyan erős ütést kapnak, hogy a deszkák széthasadtával elsüllyednek. Néha nem tudod, hogy az ilyen eseteteket a folyó sodrásának vagy a kormányos ügyetlenségének tulajdonítsad – ami olyan nagy, amekkora csak elképzelhető.Megadatott nekem az is, hogy betekintést nyerjek ugyanezen nép közembereinek nem csak hogy primitív, hanem inkább állatias életmódjába is. Fehér stólaszerűségükbe burkolózva egész napokat feküdtek a hajóban barmok módjára, összekuporodva, resten és tétlenül, az időnkénti beszéden kívül semmivel sem árulva el, hogy emberek lennének. Kezüket munkára emelni vagy kíváncsiságból a partra kinézni, sőt még kiegyenesedniük is szentségtörésnek számított. Ételük száraz kenyér, néhányuknak sajttal; italuk a folyóból merített víz. Volt néhány előkelőbb is köztük, akik megélhetését a kereskedés biztosította, de az igen csekélyke haszon miatt felettébb szűkösen.

"A tüzetesebb szemrevételezés nem volt biztonságos egyrészt a magyar útonállók, másrészt a FEHÉRVÁRRÓL lesből támadó törökök miatt, akiknek egészen odáig könnyű volt kirohanást intézni, ha épp ahhoz támadt volna kedvük."
Amikor a feltörekvő fiatal Óbuda "szakértő" történész figyelmét felhívtam a nyilvánvaló tényre, hogy Fehérvár Óbudán található, akkor elkezdte nekem magyarázni, hogy hát persze a törökök a ma ismert Székesfehérvárból rohannak ki Békásmegyer területére, és ezért nem érzik magukat ott biztonságban Tolliusék!



Olyannyira megdöbbentő és nagyfokú butaság volt ez a válasz, hogy én csak azt tudtam válaszolni: neked elgurult a gyógyszered, mire azok onnét lóval ideérnének én felsétálok gyalog Visegrád várába!

A leírásban szereplő vár természetesen nem a ma ismert óbudai területen található, hiszen korábbi írásaimban már igazoltam, hogy Sicambria-Óbuda ősi várai és kolostorai Megyer azaz Békásmegyer területén álltak! 


Napokig még nem tértem magamhoz ettől a magyarázattól, ezek után már kevésbé csodálkoztam, hogy a középkori Óbuda városát sem találták meg régész-történészeink. A tekintély elvű oktatás megtette a magáét, a hivatalos téveszmék rendesen beépültek a fiatalok köztudatába. 

Kérdés
  • Miért nem kereste hivatalos kutatás a Sicambriában található királyi Alba Regale-Fehérvárt?
  • Miért nem tudták az összekutyult Fehérvár látképeket külön választani?
  • Miért nem tudták az írott forrásokat különválasztani?
  • Miért kell a szőnyeg alá seperni a sok évtizedes problémákat Óbudával-Fehérvárral kapcsolatban és kiknek az érdekeit szolgálja mindez?




Ezek persze már csak költői kérdések, hiszen mindannyian tudjuk a választ. Semmi sem történik véletlenül napjainkban sem, a nemzeti szavunk is már ugyanezért visszatetsző. A múltat végképp eltörölni, ez lehet a jelmondatuk. Ismét szűkítik a rendes régészek mozgásterét, (vannak sokan nem rendesek) teljesen ellehetetlenítve a köz érdekében végzett munkájukat.  Párt közeli cégek fogják a kötelező feltárásokat elvégezni, 8 nap alatt, most még-inkább veszélyben a régészeti örökségünk! Egy belső öntisztulásra van szükség (ez érvényes egyébként az egész országra) mert a fejétől bűzlik a hal. 




A könyvet nem én fordítottam, én csak rátaláltam.
Már próbálkozott ezzel történész, de én már korábban erre is gondoltam, tehát bukott a mutatvány.

Külön nektek írom ezt dilettáns dogmákat hírdető
TTE történészek:

 Latin fordítónk a Latin-fordítás .com !

:)