A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csillaghegy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csillaghegy. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. október 17., csütörtök

AHOGY KEZDŐDÖTT- PEST-HEGY A MELEG VIZŰ ÁRPÁD STRANDFÜRDŐ ÉS AZ ÉN TÖRTÉNETEM


Frankl Pölchen-Plenkehl malom-tó, a legelső strandmedence. A fekete-fehér fotó utólag színezve


A PESTI STRANDRA MEGYÜNK, MIKOR A CSILLAGHEGYI ÁRPÁD STRANDRA MEGYÜNK! 

Amiről most itt szó lesz, azt talán senki nem tudja, mert már a történetírók, a helyrajzi téveszmék miatt, összekutyulták Óbuda hegyen lévő városát, a mai Budával, erre picit később visszatérünk. Elmesélem a történetemet Óbuda kutatásával kapcsolatban, miként talált rám ez a téma, és hogyan kapott el a gépszíj. A Sicambria kutatásom egészen korán indult, és több véletlen közrejátszásának köszönhető. Nagyapám maszekban kerítések kapuit készítette, én pedig segítettem festeni a vaskerítéseket, és a jutalmam az volt, hogy megyünk az Árpád strandra Csillaghegyre. Azt mondja, gyerünk, megyünk a "pesti strandra"...! Kontrázott azonnal nagymamám: "öreg, ne beszélj zöldségeket, mi 
Csillaghegyi Árpád strand a pestistrand
vagyunk most Pesten"(Újpesten)! Nem, mondja az "öreg", az a pesti strand, a csillaghegyi strand! Évtizedeknek kellett eltelnie, és ebből két évtizedet ezzel a témával kellett eltöltenem, hogy nyilvánvalóvá váljon számomra, hogy nagyapám ebben sem tévedett! Magát 
a Csillaghegyet hívták ugyanis Pest-hegynek -így egyben. És a "Pesthegyi Buda" az bizony magát Óbuda városát jelenti a Pest-hegyen, vagyis a mai csillaghegyi Rókahegyen és hegyoldalában. Ezért vannak olyan neveink a királynéi várról, hogy "Novi Montis Pestiensis castrum Buda" vagyis a Pest-hegyen lévő új-nagy Buda vár! A mai Buda várát pedig Nova Budának-Nev Ofennek hívták, és csak száz évvel később, Károly Róbert alapította az Interregnum miatt. A Pest-hegy nem a Gellért-hegy volt, és nem a mai Buda, hanem a mai Rókahegy, ahol a fejedelmi- királyi-királynéi várak léteztek, IV.Béla Budája a hegyen lévő Budavár-Ecelburg.

ÁRPÁD STRAND A KEDVENC HELYEM! 

Árpád fürdő Csillaghegy Pölchen malomtó amikor még felülről kapta a meleg vizét

Imádtam ezt a strandot!
Nagyapámmal Újpestről jártunk át bicajjal a vasúti összekötő hídon a Csillaghegyi Árpád Strandfürdőre, az én kedvenc strandomra, ahol, -mint később megtudtam,- a középkorban még a Pölchen-Plenkehl mühle, majd a Schwanfelder malom is működött, és ez volt a helymeghatározója annak az óbudai-felhévizí, Fehér Szűz Mária prépostságnak, Alba Ecclesiának, ahol Árpád fejedelmet eltemették . Ezért ismertem jól ezt a környéket, és vonzott a kíváncsiság hogy Árpád fejedelem merre lehet eltemetve a kedvenc strandom környékén?! Nagyon szerettem az Árpádról elnevezett strandon a kacskaringós ösvényeket, a díszes szobrokat és padokat, a sziklakerteket és vízcsobogókat. De volt olyan is amit nem szerettem, mégpedig azt, hogy majd belefagytam a vízbe, fél óra múlva már vacogtam és lila volt a szám, olyan hideg volt a vize! Éppen ezért volt meglepő számomra (is) nagyapám állítása, hogy ez a strand régebben még meleg vizű volt! (Honnan tudta ezt,máig rejtély?!) De nagy kár, hogy már nem meleg a vize! Senki nem hitt neki, és nekem sem, mikor ezt másoknak elmeséltem ott a strandon. Én viszont hittem a 
Warmes waser- Meleg víz Árpádstrand !
nagyapámnak, mert sosem csapott be engem, és tiszteltem a tudását és bölcsességét. Ma már, mint kutató, a kutatott terület és az Árpád-fürdő területéről szóló térképek digitális nagyításaiból tudom-tudjuk, hogy az eredeti malomtó, melyből a legelső strandmedence létrejött, bizony finom meleg vizű volt! Éppen ez miatt lett kedvelt hamarosan ez a strand. Igen ám, de akkor még nem fúrt kútjai voltak, hanem a csillaghegyi-árok felső szakaszából, a Rókahegyről kapta a meleg vizet, többek közt a Calide Aqua dupla forrásaiból, ahol a hegy keleti oldalában kettős forrás fakadt, és kővezetékben Attila városába vitték a vizét, és a Mogyorós-forrásból, mely a középkorban még határjáró pontként szolgált, az Antiqua Via Magna Strigoniensis, a Nagy Esztergomi út mellett.
A Rókahegy Magyarország legnagyobb karsztvízbázisa
Olyan karsztvízbőség volt itt az Árpád-korban és középkorban, hogy ma már el sem hinnénk!
Én már a strandon sétálva úgy elmélkedtem magamban, hogy a meleg-víz felülről jött, és ott kell tüzetesen körbenézni. Árpád vezérünket közel az égiekhez, odafent magasan temethették el, mert az egész csak így nyer logikusan értelmet, Felhévíznek odafent kell lennie!. A történet úgy folytatódott, hogy gyermekkorom izomgyakorlata a papírgyűjtésben teljesedett ki, és az újságkötegekért kapott pénzből, az engem érdeklő könyveket, újságokat, vagy bármi mást, akár még Donald rágógumit vagy Pez cukorkát is vehettem. Általában átnéztem a szomszédoktól kapott újságkötegeket, hogy hátha akad az újságok közt 
olyasmi, ami engem érdekelhet. Így kerültek a kezembe ezek a folyóiratok, a Geodézia és kartográfia melyek a kedvenc strandom környékéről és az izgalmas témáról, az eltűnt Sicambria-Óbuda városáról, és egyben Árpád vezér sírjáról szóltak. Félnapokat olvastam a pincelejárat lépcsőjén ülve, és gyűjteni kezdtem ezeket az újságokat.
Kedvenc gyermekkori újságom!

Innét, az újságpapírgyűjtésből, a békásmegyeri-csillaghegyi strandbeli nyomozásom alapján, és persze az Árpád-kori kirándulószakkőrből tanult dolgok miatt jött nekem az, hogy az eltűnt Óbuda városát, melyet Sicambriának, Ecelburgnak avagy Attila várának, és Veteri, majd Vetus Budának hívtak, az én kedvenc strandom környékén fogom megtalálni. Leírom ide is azt a kiránduló szakkőrt, melyet Belitzky János tartott nekünk, mert ez egy nagyon fontos adalék Sicambria-Óbuda városának, és Árpád vezér sírhelyének kutatásában, és általam történt későbbi azonosításában. 


BELITZKY JÁNOS - ÁRPÁD KORI KIRÁNDULÓSZAKKŐR

Valamikor a 80-as évek elején, az újpesti Viola utcai iskolában Árpád-kori kiránduló szakkör indult. Én nem voltam egy stréber, és az egész nem is érdekelt.  A csali a hétvégi kiránduló-szakkörben való részvételre az volt, hogy töriből, magatartásból és magyarból fix 4-es osztályzatot kap, aki az Árpád-kori szakkörre beiratkozik. Be kell, hogy valljam férfiasan, számomra az adta a végső lökést, hogy 
Viola iskola Újpesten
beiratkozzam, hogy a másik osztályból egy szöszi lány is beiratkozott, aki nagyon tetszett nekem, gondoltam, kellemeset a hasznossal! Az sem volt utolsó szempont, hogy két tantárgyból sem kellett többé készülnöm, és többet mehettem focizni a lakótelep dühöngőjébe, vagy a Duna-cipő SK-ba. 
Nem én kerestem a témát, a téma talált meg engemet. Megsúgom azt is, hogy egyáltalán nem szerettem a történelmet, érdektelen volt számomra, és utáltam az évszámokat magolni! Aztán nemsokára minden megváltozott, mert beiratkoztam a szakkőrbe, és tetszettek a kirándulások is. Árpád-kori településeket fedeztünk fel sorban Pilis és Pest megyékben, Dunakeszi-Káposztásmegyer, Vác vár, Zebegény pálos templom, Szentendre castrum, Pomáz a Sashegyi sírja és a Holdvilág-árok, Aquincum és Óbudai Múzeum, Pilisszentkereszt és Szentlélek, Klastrompuszta, Pilisszántó pincéi, Békásmegyer-Ófalu Tárnokvölgy-Rókahegy- Üröm és Pilisborosjenő-Nagykevély-Monalovacz várhegy, álló falakat csodáltunk végig.  Békásmegyer-Ófalunál azt adta elő 
Korchan Óvára a Rókahegyen
számunkra Belitzky, hogy ez a hely, egész Magyarország legősibb királyi települése, ahol fejedelmi paloták álltak a nemzetségünk ősi szálláshelyén Megyeren.
Számomra az volt a döbbenet, hogy az iskolában ennek pont az ellenkezőjét tanították! (Tehát Belitzky is történész és földrajz tudósként, csakúgy, mint Sashegyi és Noszlopi kutatók, tisztában volt azzal a ténnyel, hogy az Árpád-híd budai oldalán, nem Óbuda városa létezett. De nem tudta tudományosan elmagyarázni, mert nem jött rá a lényegre, a Duna-mederváltásra.)  Ezt páran nem értettük, számomra pedig keményen szöget ütött a fejemben ez a furcsa dolog. Tudtuk tanulóként is, hogy egy elnyomó rendszer tanulói vagyunk, és fentről van minden megszabva. Milyen érdekes, hogy most, amikor ezeket a sorokat írom, ugyanez a helyzet, pedig közben eltelt 40 év, semmi nem változott, illetve dehogynem, minden csak még rosszabb lett!  Később sikerült csak kinyomoznom, hogy akihez én antikváriumba bejártam az újpesti piacnál, a Templom utcában, az a Belitzky Jánosné volt, a szakkőr vezetőjének a felesége, és egyben az osztályfőnököm, 
Gabi néni legjobb barátnője. Így biztosították, így adták tovább a valós tudást, bízva abban, hogy valakinél megmarad, és lesz még folytatása ennek az ügynek. Belitzky a pomázi kutatóval, Sashegyi Sándorral is dolgozott együtt, a Magyar föld emlékei Pomáz című könyvben, de Óbuda helyrajzában nem értettek egyet.
SASHEGYI SÁNDOR TÉVESZMÉJE

Sashegyi tévesen feltételezte, hogy Pomáz lett volna Óbuda városa, éppen ezért, Belitzkyvel később elváltak útjaik. Végtelenül szomorúnak gondolom azt, hogy még ma is van pár olyan kretén, a túlcsorduló nagy helyi lokálpatriotizmusban, akik Pomázról zagyválnak, mikor Attila városa Sicambria-Óbuda kerül szóba. Pomáz a türk-bolgár Pomákokról, egy népcsoportról kapta a nevét, Pomázon Vetus Pomáz, és Chykó királyi kincstárnok vára létezett, és nem más! A 
Női sír az árokban
Holdvilág-árokban pedig az olvasott, és értelmes emberek számára, immár közhelynek számító, állat-marha áldozásos, rituális gyilkosság történt üvegkehellyel és méreggel, melyet Sashegyi meg is talált. Ennek a Pomák népcsoportnak egy idős női tagját áldozták ott fel, jobb időjárásért, terményért-takarmányért, utódokért, Isten áldását kérve, kevesebb, vagy talán több csapadékért, vagy bármi másért, mely a  népcsoportnak hasznos lehetett a közeljövőben. Sashegyi Sándor ebben is tévedett, nem egy sírt kellett keresni, hanem Óbuda előhegyén, annak prépostsági templomát, a vonatkozó helyrajzi adatok által, ahogy én tettem ezt. Árokba nem temetnek fejedelmet, pláne nem egy római bánya gödörbe. Árpád fejedelem sírjához a felhévizi Szűz Mária prépostságot, Alba Beate Marie Virginist kellett volna megtalálnia, Óbuda  városával, de erre Pomázon semmi esélye sem volt Sashegyinek. A Sashegyi hagyatékra két alkalommal kértem ki a kutatási engedélyt, és naponta úgy jártam be oda, mintha a munkahelyemre járnék. Beültem Repiszky Tamás irodai forgószékébe, és ott olvastam azt a Sashegyi hagyatékot, mely egy egész szobát töltött be, a plafonig épített nagy polcokon sorakozva. Bődületes munkát végzett Sashegyi Pomáz környékén, egyedülállóak és megismételhetetlenek a munkái. Kefír kutyámmal a múzeum délutáni zárása után mentünk, és lekövettük Sashegyit, azt, amit aznap elolvastam tőle. Nem tudok róla, hogy énelőttem, vagy utánam, bárki ugyanezt megtette volna. Addig jártam be a szentendrei castrumba, míg a kevéske pénzemből telt rá. A végén már a maradék fritőz olajat tankoltam az öreg dízel autómba, ment is vele 45 km/ óra sebességgel, csak nagyon sült-krumpli szag volt a kocsi körül. Sashegyi Sándor téveszméje, a hagyaték kutatása, 10 évet vett el az életemből, és egyben Sicambria kutatásából. 

TÖRTÉNÉSZ TÉVESZMÉK A RADL MALOMNÁL ÉS HAZUGSÁGOK NAPJAINKBAN

Valójában Fehér Szűz Mária királyi egyháza a kedvenc strandom felett, a Rókahegyen létezett, 
Buda Sacra
Sicambria-Óbuda városával együtt, pont úgy, ahogy én azt elképzeltem magamban a hegyoldalban fürdőzve, annak a malomnak a medencéjében, mely egy óbudai polgár elmondása alapján Árpád fejedelem sírhelyének meghatározására szolgált Schier Sixtus Buda Sacra című könyvében. Ezt a csillaghegyi, az Árpád fürdőnél lévő Pölchen-Schwandfelder malmot, a Radl-Frankel malommal mossák egybe történelemhamisító történészek, Kanyó Ferenc és az egész Várostörténeti Atlaszos HUN-REN MTA csoporttal együtt! Napjainkban is a Hármashatár-hegyi Táborhegyhez ferdítik a tudománytalan téveszméik érdekében. Ma már készakarva ferdítenek, hamisítanak, és elhallgatják a legújabb kutatások eredményeit. Kényszeresen és hivatalból hazudnak, hogy fenntartsák a saját helyrajzi téveszméiket.  Azt gondolják, hogy ha nem foglalkoznak az okleveles tényekkel, és a helyrajzi ellentmondásokkal, akkor majd marad minden ugyanúgy, és ők továbbra is tolhatják a történész dogmákat, amiből jól eléldegélnek manapság. 

Az Árpád strandfürdő "Pölchen-Plenkel" malma, mely Árpád fejedelem sírhelyének az óbudai Fehéregyházának a helymeghatározására szolgál.

Az óbudai prépostság, Alba Beate Marie Virginis, Korchan Ó-vára és a királynéi várcastrum a Rókahegyen és békásmegyeri hegyoldalban. 

Több alkalommal kérdezték már tőlem, hogy miként találtam meg a helyszínt, Sicambria városát. Az előzmények, gyermekkorom történései igazából csak adalékként szolgáltak kutatásomban. A digitális műholdas képátfedés-módszertan hozta el számomra az átütő sikert a Google Earth 
alkalmazásban, egy felületen nézhetjük a digitális térképet, és én a középkori látképek háttéri azonosítását így végeztem el Vetus Buda és több várunk esetében is. A felülnézeti térképekkel ez még egyszerűbb feladat. Olyan vár környezetét is azonosítani tudom, ahol valójában még az életemben nem jártam. Ezzel a műholdas képátfedéssel, nem csak Sicambriát, azaz Óbuda várait és városát, hanem Insula Pest vagyis Boldogasszony szigetét, a Pestmegyei Szentlászlót, azaz Besseneu falvát, Révjenőt, Újbécset, Szenterzsébetet, Óbuda területén és mellett, Szentjakabot, az Árpád-kori Kovácsit -Vaczont is azonosítottam a Pilys egyház közvetlen közelében. Az oklevelek helyrajzi adatainak kutatása pedig Óbuda kutatásában, egy hosszadalmas de hálás feladat volt. Hálás azért, mert a kutatásom ezáltal kikezdhetetlenné és megcáfolhatatlanná vált. Mindent, miről beszélek, látképek és oklevelek igazolnak.
Árpád fejedelem sírhelye Óbuda város előhegyén, a Duna fölé magasodó Rókahegy fokán, a Fehér Boldogságos Szűz Mária egyháznál .



11 ÉVE NEM INDÍT FELTÁRÁST ÓBUDA VÁROSÁBAN -SICAMBRIÁBAN A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM !

Főtér az bizony sziget-a Margitsziget pedig víz alatt van

Szégyennek gondolom azt is, hogy ilyen szinten félreképezték történészeinket, hogy ők maguk, a "szakértők" mantrázzák azt, egymás ostobaságait másolva, hogy Óbuda városa-Sicambria nem létezett, pedig pont az ellenkezőjére vannak dokumentumaink. Valójában Attila városa -Veteri 
Sicambria városában!
Buda-ÓBUDA Vetus Buda
volt maga Sicambria. Persze, téveszmés és tudománytalan, félreképzett történészeink még ma is azt képzelik, hogy a Szentlélek-térnél volt Óbuda városa, pedig minden oklevél és Óbuda látképünk hegytetőn, és hegyoldalban ábrázolja a várost. Mondanom sem kell, hogy a Főtéren sosem volt hegy, de történészeink számára ez nem olyan egyértelmű, ezek szerint. Történészeinktől az az állítás, hogy "Sicambria nem létezett" egyszerűen csak egy szemenszedett hazugság, amivel balfék történészeink a sikertelenségüket próbálják elkendőzni. 


A Müncheni Digitális Könyvtár internetes honlapján, 3200 könyv szól Sicambria városáról, tessék kérem IDE kattintva meggyőződni erről a tényről!
Kész ciki ez az egész, sokszor szoktam arra gondolni, hogy nekem kínos, hogy mennyire  igazam van! A katonavárosi római körcirkusz, az "Amfi" köríves emlékét is felfedeztem a középkori sziget ábrázolásán. Arra sem sikerült az eltelt 150 év alatt rájönniük a szakmai 
Amfi a szigeten
nagyságoknak, öntelt történészeinknek, hogy a Főtér területének környezete a középkorban még szigetként létezett, Insula Beate Marie Virginis néven, és ott Revjeneo és Újbech települések, korábban pedig Insula Pesth létezett. Legutóbb már a Főtéren feltárt gótikus szigeti kolostort is azonosítottam.  :)  A mai napig sem képesek a ténnyel szembenézni, hogy az Árpád-kori Pest városa nem a mai bal parton, hanem ott létezett, ahová ma a téveszmés történészek Óbuda városát fantáziálják, teljesen alaptalanul. Mégpediglen azért, mert a Duna főága a középkorban a nyugati hegyek oldalában a mai Mocsáros-dülőben volt, a Meleg Periódus és Kis-jégkorszak miatt. Tehát a túlpartot valójában a mai Főtér jelentette, ott működött a Jenei és egyben a Pesti rév! Ez az egész Blog erről szól, és arról a csodálatos Óbuda-
Óbuda=Rókahegy
Sicambria városáról, melyet 3400 évvel ezelőtt Trója királyai Paris és Franco alapított, és rengeteg viszontagság során, Attila városa, az Árpád-kor Budája, és Óbuda városa az 1595 év végéig ugyanott élt tovább, a békásmegyeri Rókahegyen és hegyoldalban. Történészeink azáltal, hogy Kognitív Disszonanciát élnek át napjainkban, a sikertelenségük és helyrajzi tévképzeteik miatt, teljesen valótlant adnak elő Óbuda történelméről, egyesek pedig a kommunista lelkületű taníttatás miatt, ugyanebben a szellemben, és ennek megfelelve, (Spekner, Laszlovszky, Buzás, Láng, Kanyó, Bácsattyai stb...) hamisítják, a sok ezer könyvtári forrás és az okleveleink adatai ellenében is igyekeznek elhazudni Óbuda sziklás hegyen található városát, melyet Sicambriának hívtak.
Aquincum környezete a római és középkorban
Közben pedig a Főtér környezetét, egyetlen látképpel, vagy oklevéllel sem lehetett idáig sem, Óbuda városának  azonosítani. Aquincum soha nem volt, sem Sicambria vagy Attila városa, sem Buda Vetus Óbuda városa, ott csak a Szűz Mária sziget romemlékei találhatóak. Aquincum valójában sziget volt, a Duna szabályozatlan árterének közepén, széles mocsárvilággal a római korban és a középkorban is. 

                                    Egyed Zoltán 
                  Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport 

Megjegyzések: A Dr Schweitzer Ferenc környezetrekonstrukciói nem csak a római korról szólnak, hiszen a Duna árvízszintje csak nagyobb lett a középkor folyamán. A Dunát, a Dera, Barát, és Solymári-Aranyhegyi patakot pedig csak később szabályozták, csak jóval később változott drasztikusan a környezet, a szabályozások és feltöltések által. Így tehát az az állítása Láng Orsolyának, hogy az Ókori táj ókori város című könyv ábrái csak a római korra vonatkoznak, egy tudománytalan, nagyon ostoba, és teljesen valótlan állítás, Láng nem mond igazat. Ugyanez a kártékony történész, engem a kutatásaimért feljelentő Láng Orsolya az, aki a leghangosabban igyekszik soha nem létezőnek hamisítani a krónikáinkban, okleveleinkben és könyvek ezreiben szereplő Sicambria-Óbuda hegyoldali városát. A közösségi oldalon és csoportokban ferdíti el Óbuda történelmét és vezeti félre az embereket Láng. A középkorban Aquincum területe szigetként létezett, ezért szólnak ugyanerről Óbuda látképei mind, kivétel nélkül, még a középkorban, és pontosan ugyanezért hitelesek is.

Képek: Csillaghegy-Árpád fürdőtelep, a fürdőpark Árpád szobrával [Fénykép] / id. Weinwurm Antal 1845. év körül?

#sicambria  #szikambria  #obuda  #obudablog #sicanhegy  #történészdogmáknyomában  #nehazudjtörténész

2024. augusztus 11., vasárnap

1684. ÓBUDA VÁROSA A CSILLAGHEGYI RÓKAHEGYEN HALLART-WENING




A rajz és a földraji hely megjelölések, és a kép nézőpontjából látható mai kép tisztán mutatja, hogy Óbuda városa a Péter - Rókahegyen és békásmegyeri hegyoldalban létezett!



MŰHOLDAS KÉPÁTFEDÉS MÓDSZERTAN

A műholdas képátfedés rekonstruálja és megmutatja a kutató számára a földrajzi környezet változásait, melyek a Duna árvizei miatt történtek. A képen az Óbuda szigetek láthatóak, egészen az Ezüsthegy vonalától, a legdélibb kisméretű sziget a Margitsziget!


Ezt hívjuk úgy általánosan, hogy a Duna tájformáló szerepe. A műholdas képátfedéshez a fedőképet a Hallart-Wenning 1684. látkép Alt Ofenre vonatkozó részként vágtam ki, mert a teljes képet nem lehet a műholdas képre vetíteni 3D-ben, hiszen nem felső nézetű térképet látunk, hanem egy bizonyos nézőpontból készült látképről van szó. 

Prospect Ofen. M. Wening metszete L. N. d'Hallart rajzáról. 1684


Fontos megállapítások Ludwig Nicoalust Von Hallart látképe alapján, Óbuda város helyrajzára vonatkozóan.



M. Wening metszete L. N. d'Hallart rajzáról. 1684

A déli nézetű képrészlet a mai Buda irányából, a Gellérthegy feletti, átnézeti képen azt látjuk, hogy a magas Hármas-határhegy utáni hegyvidéki területen, a mai Péter-hegy-Ürüm-hegy, és a legsűrűbb részen a Rókahegyen, a mai Csillaghegyen, az Árpád-fürdő feletti területen létezett Óbuda városa. Legmagasabb részén, az északi nézetű hadmérnöki rajzokkal megegyezően áll Fehér Mária Alba Ecclesia, az óbudai prépostság anya-szentegyháza. Megállapítható az is, hogy a rókahegyi kőfejtő területén, a mai kőfejtő katlan helyén is komoly épületek álltak. Még a békásmegyeri hegyoldalban a Dunáig lefutó falat is látjuk, ebből az irányból is. A Duna pedig a Rókahegy lábát mossa, bent van az ófalui belső öbölben, a békásmegyeri-pomázi Duna-ágban !

A kép legalján a kis-méretű sziget a Margitsziget, és ezt a W. jellel látható Császárfürdő helyzetéből tudjuk biztosan megállapítani. Onnét fogva, attól kezdve-északra, a Duna a Hármas-határhegy után kiszélesedik, és egészen a Péter-hegy-Rókahegy aljáig, Békásmegyer-Ófalunál kiöblösödik. Az attól északabbra látható sziget ami Újlaknál kezdődik, a Boldogasszony-Insula Beate Marie Virginis-Szűz Mária sziget. A legnagyobb sziget pedig Insula Magna, azaz Chepel szigete, ahol Árpád fejedelem a lovait tartotta az ma Csillaghegy keleti területe, és Chepel lovászmester Árpád-kori épületei a sziget nyugati oldalában a Rókahegy irányában álltak, és ez a sziget körülbelül a mai Barát patak dunai torkolatánál, egészen Budakalász területéig húzódik, ahol Lodomér esztergami érsek palotája áll, és a középkorban az óbudai határjárás végződik. A jó megfigyelő azt is észreveheti, hogy Ludwig Nicoalust Von Hallart képén a monumentális romemlékeket a mai Árpád híd környékén-szigeten látjuk,-míg Óbuda városa magasan a csillaghegyi Rókahegyen látható! A Margitszigeten nem látható romoknak pedig az az egyszerű magyarázata, hogy a Duna hordaléka alá kerültek a 16.század végén azok a romemlékek, melyeket 19-20. századi feltárásuk után ma már láthatunk.


2020. augusztus 23., vasárnap

ÓBUDA TOPOGRÁFIA-AZ ÓBUDAI LÁTKÉPEKEN ÁBRÁZOLT HÍD FÖLDRAJZI HELYE A VALÓSÁGBAN

ÓBUDA VÁROSA ÉS A SOLYMÁRI PATAKON ÁTVEZETŐ RÉGI HÍD

HÍD A SOLYMÁRI PATAKON 
 
 
Annyira nyilvánvaló számomra, hogy folyamatosan tévedve és egymást másolva ferdítették el történészeink az óbudai topográfiát, hogy úgy éreztem, ezt a témát még inkább ki kell vesézni, van még a látképekben tudás és igazság.  A számítógépemen a háttérképnek beállított Óbuda látképet bambulva, és így ébredezve a kávéivás közben, hirtelen egy pontra kezdtem fókuszálni, és aztán már mosolyogva ittam tovább a kávét, a kávé megtette a magáét, rögtön az agyamba ment.  ☺
Van ugyanis a háttéri azonosítások közül, egy aránylag közeli fix támpontunk, és ezt a tényt hivatalos régészeti kutatás is alátámasztja! Persze, a háttéri, ábrázolt látvány magáért beszél, és minden a helyén van, a megfelelő nézőpontból szemlélve a terepet. Ám néhány vakegér-kuszaszem történész, és szervilis cimboráik igyekeznek még most is félremagyarázni Óbuda látképeit. Sajnos az Óbudai Múzeum "szakemberei" is azok, akik élen-járnak a népbutításban, és a digitális alkalmazások és térképek világában is még félrevezetik a múzeum látogatóit, képzelgésnek feltüntetve a hiteles és egykorú hadmérnöki rajzokat. Tehát ezen írásom, leginkább nekik szól, a félretanított, és szamárcsapást követő muzeológus régész-történészeknek, csak reménykedni lehet, hogy egyszer még észre térnek. 
Bekarikáztam Óbuda látképén vastagon a lényeget! Wilhelm Dilich Sháffer hadmérnök rajzán, Óbuda látképén olyan
ez a pont, a régi-római híd, ami bizony totális bizonyítékot szolgáltat arra a tényre, hogy egyrészt a művész valós tájat és látványt ábrázolt hitelesen, másrészt pedig arra, hogy a vizes terület képünkön a mai Mocsárosnak hívott földrajzi környezet. Ebből és ez által is következik az a tény, hogy Óbuda városa a Csillaghegyen található! 
 
 
Ez a híd ugyanis a későbbi Óbuda térképeken is megtalálható, TEHÁT TÁJÉKOZÓDÁSI PONTKÉNT SZOLGÁL! És ezért az Óbuda térképeken szereplő régi híd, igazolja egyben a hiteles metszeteket is, melyeket a hadmérnök rajzolók készítettek. Ezt egyébként még a katonaságnál, a sorkatonáknak is tanítják, hogy miként kell egy adott helyszínen tájékozódási pontokat keresni, én legalábbis tanultam még(tudom, ez múzeumi szakértőknél nem követelmény, sokkal inkább divat a szervilizmus manapság is).
Így a híd földrajzi helye tájékozódási és viszonyítási pont is egyben. A történész dogmák, és velük együtt, "szakértő történészeink-történelemtanáraink egylete" is tovább buknak, legalábbis ebben a témában biztosan.   ☺
Térképünk egyébként 1804-ben készült, és így az is megfigyelhető, hogy ebben az időszakban mennyire volt már feltöltődve az a terület, ahol a középkorban még hajózni lehetett! Itt lehet a képet megtalálni: https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/2763/
 
Gyengébbek kedvéért, itt a hídról a kép, északról készült, ám de ugyanazon a földrajzi helyen látható, mint a felülnézeti térképeken!

Ezért mondom én azt már egy jó ideje, hogy nem érdemes a tévedéseikben tobzódó régész történészeinknek tovább hajtani a dogmáikat, hiszen mai internetes világunkban már mindenki számára elérhető az, ami korábban soha. Digitálisan nagyítható látképek-térképek, oklevelek, vonatkozó egykorú leírások stb.... Az Óbuda történész dogmákat cáfolni lehet, igazolható, hogy áltudományos módon ferdítenek az Óbudai Múzeumban, Óbuda történelmével és látképeivel kapcsolatban.
Mit gondolnak kedves olvasóim, megtaláljuk még ezt a hidat más térképeken is, melyek ezen területre vonatkoznak?   ☺

Ezen a térképen is ugyanott szerepel a híd, melyen a Solymári patakon tudtak átkelni, északra-Óbuda irányában! 
Naná, hogy ott van, a többi térképen, hiába hamisítottak Zichyék is térképeket! A 26-évvel korábbi térképünkön az is megfigyelhető, hogy mennyivel hangsúlyosabban ott van a víz a mocsáros területén! Bukott tehát az állítás, miszerint a középkorban már egy feltöltődött terület a mocsáros. Példák mutatják, hogy a történelemtanár, Dunai Szigetek Blog írója lódít, mert félre lett tanítva, tájékozatlan, okleveleket nem olvas, és ma már a dogmákhoz fűződik az érdeke!
Most nézzünk egy másik hadmérnöki rajzot, mondjuk Zimermann, a császári csapattal utazó rajzművész Óbuda látképét! És igen, Zimermann Óbudát ábrázoló látképe is hiteles, írtam róla több alkalommal.


Ugyanazt látjuk rajta, kisebb ívben, mint a Dillich látképen, és lám a hidunk itt is megvan, méghozzá ugyanazon a földrajzi helyen és környezetben.Már csak alapjában ezért az egy dolog miatt is végtelenül ostoba az óbudai múzeum munkatársainak az erőlködése, hogy a metszetek "idealizáltak".
 
Nézzünk most egy másik térképet, mondjuk a hivatalból favorizált Habsburg Katonai Felmérési Térképeket! 
A változatosság kedvéért, most úgy mentettem le az Első Katonai Felmérés Térképének ide vonatkozó részletét, hogy átfedésbe raktam a mai műholdas látképpel. Tisztán látható, hogy a régi híd, a mai hídtól pár méterre nyugatra található valójában is!
Biztonság kedvéért nézzük meg a Második Katonai Felmérés Térképet is...
 
 
A híd természetesen ott van ezen a térképen is, ugyanazon a földrajzi helyen, ahol lennie kell!
És itt: https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTervtar/10973/?list=eyJxdWVyeSI6ICJcdTAwZDNidWRhIn0 azt is láthatjuk, hogy mikor készült a régi hídtól pár méterre az új híd!

Persze mások is kapiskálták, hogy korábban minden másként volt és így nem a mai Duna meder, tehát nem a mostani állapotokból kell kiindulni. De a téveszmék és történész nagyságok renoméja miatt ez nem nyert széles körben elismerést.
Ezt írja Zsidi Paula: A DUNA MEDRE A RÓMAI KORBAN AQUINCUM TÉRSÉGÉBEN című írásában, itt: https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_BPTM_BUDREG_41/?query=Nagy%20Tibor%20r%C3%B3mai%20h%C3%ADd&pg=61&layout=s
 
"Mind a geomorfológiai vizsgálatok, mind pedig a régészeti adatok egyértelműen utalnak arra, hogy a Duna vízjárása és a folyó által elfoglalt terület a római korban jelentősen eltért a maitól. Némi támpontot nyújtanak az egykori helyzet rekonstruálására a folyó 19. századi, szabályozás előtti állapotát mutató térképek valamint a Duna menti romokról szóló feljegyzések, melyek közelebb álltak a Duna egykori medréről, partvonaláról és szigeteiről alkotott elképzelésekhez mint a mai állapotok.
A római kori Dunamederről készült első, hidrológiai vizsgálatok nyomán megrajzolt, régészeti publikációkban is ismertté vált rekonstrukciós ábrázolások jól mutatják, hogy a meder a mainál szélesebb, partvonala tagoltabb, a meder szigetekkel tördeltebb volt. A folyó jobb partján fekvő dombvidékről, patakok vezettek a kiszélesedő folyóvölgybe. A budai hegyvidéken és a folyó mentén élénk forrásműködés volt, melyek vizét ugyancsak kis patakok szállították a folyóba. Ugyanakkor érzékelhető még a nagyobb mederágak nyoma is, melyek a jobb partot csak két-három nagyobb ággal, míg a bal partot sűrűbben tagolták. Már az Aquincum topográfiájáról készült egyik legkorábbi összeállítás is említi, tapasztalati adatokra hivatkozva, hogy a meder egykor sekélyebb volt,
s míg a jobb partot pusztította, „foglalta", a bal partot építette."


A teljes képet azonban még akkor sem tudták, a vízrekonstrukciós térképek, a fúráselemzések után, e területről, csak később érkeztek. És írja is a tanulmányában.
"Az elmúlt időszakban végzett számos új feltárás több ponton lehetővé tette a Duna partvonalának pontosítá
sát. A már említett Hajógyárszigeti feltárások mellett, az egykori Dunapart maitól eltérő helyét többek között az óbudai Gázgyár területén, az Óbudai-szigeten,
valamint a Zsigmond tér vonalában
sikerült megállapítani. Budaújlak térségében, a katonai amfiteátrumtól délre mesterségesen kiszélesített és
tisztított, de természetes eredetű árok nyoma került elő, amelyet egy korábbi Duna-ággal lehetett azonosítani. A feltárások mellett a Duna közelében végzett számos régészeti feltárás és a rendelkezésre álló talajfúrási adatok ma már lehetőséget adnak újabb, a korábbinál pontosabb hidrológiai térkép összeállítására, melynek a római topográfiával egybevetett publikációja előkészületben van."
45
 

HOL HIBÁZTAK?

 

Megjelentek tanulmányok és aztán az MTA CSFK vízrekonstrukciós térképe, azonban még sem történt semmi. Történészeink még fejben sem tudták feldolgozni, egyszerűen nem értették meg, hogy annak immár vége van, amit ők idáig összehordtak Óbudáról, hiszen a vízrajzi térkép alapján kell újra értelmezni az okleveleket, és ezen térkép alapján kell és lehet csak értelmezni, az Óbuda városát ábrázoló látképeinket is. Persze a buta történészek azt harsogják, hogy "ez a térkép csak a római korra készült". Azonban Dr Schweitzer Ferenc professzor több alkalommal biztosított arról, hogy a mocsáros-belső régi Duna meder azt a képet mutatta a középkorban is, amit a rekonstrukciós térkép, és az Óbudát ábrázoló hadmérnöki rajzok is hitelesen ábrázolnak. A végére azért ismét elárulom azt is, hogy hol hibáztak és hibáznak ma is a történészek, nehogy az legyen, hogy csak kritizálom őket. Történészeink azt hitték és képzelték, hogy az Óbuda látképeken ábrázolt Duna meder, az egyenlő a mai Duna mederrel. Pedig egyáltalán nem, hiszen a képek mondanivalója, az maga Óbuda városa! Valójában a látképek a belső-nyugati medret, mai nevén Mocsáros területét mutatják! Nem végeztek történészeink alapos és átfogó környezet tanulmányt, vízrajzi rekonstrukciókat! 
A HADMÉRNÖKI RAJZON ÉS MŰHOLDAS LÁTKÉPEN UGYANAZT LÁTJUK.
Nem a kutatott korszak vízrajzi-földrajzi állapotából kiindulva vizsgálták a területeket, és így ezáltal bődületes hibákat halmoztak egymásra, félrevíve-elferdítve Óbuda múltját, egybemosva még a bal-parti Pest környékével is, ez az igazság. Csak a hibáik beismerése után, azokat leírva térhetnek vissza, egy hitelesen valós történelem íráshoz, Óbuda városához, egy nem túl távoli területre, melyet a magyarokról Megyernek hívnak. A napjainkban Csillaghegynek hívott terepen található a királyi Magor-Turul nemzetség ősi szálláshelye és Sicambria-Óbuda préposti-királynéi, középkori városa.
 
 
Megállapítható tehát, hogy a középkori Óbuda látképeken szereplő híd,szerepel a későbbi Óbuda térképeken is. Az is egyértelműen látható, hogy a vizsgált híd helyétől számítva, Óbuda prépostsági főtemploma és romvárosa is, északra-nyugatra hegytetőn és hegyoldalban létezett! Az is teljesen világosan megállapítható, hogy történészeink hamis és idealizált Óbudája, a Zichy Főtér környéke pedig pontosan az ellenkező irányban van, kissé délre-keletre! Korábban azt is megírtam, okleveles határjárással és oklevelekkel is bizonyítva, hogy a Zichy Főtéren Révjenő települését, míg attól kissé 
délre a Kálvin köznél Újbécs várát, és ismét délre, a szigeti klarissza kolostort tárták fel korábban. Tehát azon a területen, ami a középkorban még sziget volt, egyáltalán nem Óbuda városa található!
Igazoltuk tehát az óbudai látképen lévő, régi római(?) híd földrajzi helyét, ezáltal igazoltuk a hadmérnöki rajzok hitelességét, és egyben a hegytetőn és hegyoldalban lévő Óbuda városának földrajzi helyét. Hiszen az Óbuda látképeken és térképeken is egyaránt látható, azonosítási pontnak vett híd földrajzi helyétől számítva, Óbuda prépostsági Szűz Mária temploma a várossal együtt, teljes bizonyossággal északnyugatra létezett! Ugyanakkor az is értelemszerűen látható és tényként állapítható meg, hogy a város, a keleti-legmagasabb ponton lévő prépostsági templomtól-nyugati irányban terjedt, és ez a földrajzi hely pedig a napjainkban Csillaghegynek hívott terület!
 
                                                     Egyed Zoltán Pajzsvivő
 

2019. november 19., kedd

FELHÉVÍZ = ÓBUDA !

DL-DF 14735.
ELÉG EGYETLEN OKLEVÉL !

Ha csak egyetlen oklevelet akarunk elolvasni, akkor ez legyen az. Ugyanis ezen oklevél önmagában borítja az évszázados történetírói dogmákat, Budával és egyben Felhévíz földrajzi helyével kapcsolatban is! 



Regeszta: László király bizonyítja, hogy egyrészt néhány hívének az óbudai, a Bold. Szűz tiszteletére emelt apáca-klastrom érdekében tett kérésére, másrészt a Bold. Szűz iránti tiszteletből, minden királyi jogát, mely őt a budai Felhévíz vizeken, nyugat felől a Fehér-egyház irányában lévő malomban megillette, amelynek a békés birtokában voltak az óbudai apácák eddig is, annak minden tartozékával új adomány címén a nevezett apácáknak, következésképp az ottani klastromnak adományozta örök tulajdonul. - A szöveg alatt pecsét helye. - A szöveg élén jobbra és a pecsét alatt: Commissio domini regis.



Elmagyarázom, az oklevél lényegét, hogy aki nem teljesen nyakig van ebben a témában, az is értse, hogy miről ír. Tulajdonképpen az oklevél azt igazolja, amiről régóta beszélek, hogy Óbuda városa, ahol az óbudai Fehéregyháza van, ugyanott van Felhévíz is!
Az oklevél egyben igazolja számunkra a Pest-hegyen lévő  Óbuda városának és Felhévíz királyi várainak azonosságát. 1453-ban még mindig budainak írja az oklevél a Felhévizeket, miközben Óbudáról van szó, teljes bizonyossággal! Tetszenek érteni történészkéim? NEM A MARGIT-HÍDNÁL! Tessék szépen elolvasni, hogy a régi jelzethez VBuda azaz Vetus Buda-Óbuda van írva! Ez a tény is azt erősíti meg, hogy a mai Budánál, azaz Nev Ofennél- Újbudánál(mai Buda), sosem volt semmilyen Felhévíz-Calida Aqua! Minden helymeghatározó oklevelünk szerint:
Tria quoque molendina ad Aquas Calidas sita in Meger iuxta Budam.” A vizimalmok a ma Csillagnak hívott hegy oldalában működtek. Eredeti neve: Pest hegy... ! Valamint azt is igazolja az oklevél, hogy Fehéregyházát miért is hívják óbudainak. Mert Óbuda városában található! Tehát tanácstalan történészeink hármashatárhegyi Fehéregyházának ferdített kolostora a Viktória téglagyár bányagödrében is csak egy ön és közámítás!
Értelmesen belegondolva az Óbuda látképeket is igazolja és hitelesíti ez az oklevél is, hiszen arról szól, amit látunk a képeken! Az óbudai Fehéregyházának hívták azt a prépostsági főtemplomot, amit Óbuda látképein csodálhatunk, a promontorio hegyfokon-a mai Csillaghegyen. Ott működtek a patakmalmok a meleg-vizű forrásokon, ezért volt érdemes annyit pereskedni értük. Ezek a malmok és mindenféle középkori vízi szerkezetek az alulcsapó kerekekkel a hegyoldalban hatalmas teljesítményre voltak képesek, és ne felejtsünk el valamit: ezen források nyáron és télen egyaránt működtek. 
A prépostság ajtaja előtt fakadt a kettős forrás, aminek lefelé futó árkai a mai napig megvannak kikövezve in situ. Ez rossz hír a teóriákat hasra-ütésre gyártó történészek számára, akik a terepen még a határoló falakat sem látták meg, a sok romemlék között, úgyhogy a Lassányi Gábor-Négyesi Lajos páros "lépcsőről-hegyre tüzelés gyakorlása első világháborús lőtér" tévképzete, negatív rekordként, a történelmi feljegyzésekben a Varju Elemér Visegrád királyi palotájának eltagadása mellé kerül majd egy jövőbeni szégyenfalra. Az is lehet, hogy azért sikerült ez is így, mert a Pompeji Láng Orsolya intézte ezt a bulit is, a feljelentése után. Na, úgyhogy így járnak majd, akik most nem olvasnak okleveleket, vagy elferdítik azokat. Van egy olyan érzésem, hogy elég nagy szégyenfalra lesz majd szükség, hisz az összes óbudai történész is velük együtt megy a lecsóba! Jujj de sok ez a "véletlen tévedés", évtizedeken-évszázadokon keresztül, emberöltőkön át! Ugye-ugye? A hivatali megmondótörténészek számára még pluszba az a rossz hírem, hogy a baklövésekre fognak csak igazán emlékezni a jövőben!
Miközben ezeket a sorokat gépeltem, az járt a fejemben, amit a CEU előadói termében elhangzott előadás, (Régészeti rejtélyek a Pilisben: Titkos történetek vagy rejtőzködő kincsek a föld alatt?) után mondott nekem egy értelmes szakmabeli: "nagyon jól csináljátok amit csináltok, de vegyétek észre, hogy nyitott kapukat döngettek." De mikor fogják egyaránt kimondani, hogy hibáztak? Közben pedig egyesek tovább gyártják a dogmákkal teli, elferdített könyveket, és az ifjú szakmabelieket továbbra is félreképzik, a tudománytalan és alapjaiban hibás budai topográfiával. Valahogy olyan érzésem van, hogy ennek sosem lesz vége, az idők végezetéig hozhatnám az okleveleket és írhatom a blog oldalakat...  De azért van még pár dolog a tarsolyomban, biztosan örülnek majd neki... !



                                                                  Egyed Zoltán Pajzsvivő