2017. szeptember 18., hétfő

ÓBUDA VÁROS TÉVES AZONOSÍTÁSA

HOGYAN LEHET AZONOSÍTANI EGY VÁROST?



Természetesen és értelemszerűen a városra vonatkozó látképek és oklevelek alapján. Ezt a kérdést, és választ, azért kellett megírnom, mert ez nem mindenki számára egyértelmű. Sajnos a régészeink azon részének sem egyértelmű ez a tény, akik történelmünk két legfontosabb városával foglalkoztak hivatalból. Mindkét város, Óbuda és a Szent István által építetett Alba Regale-Fehérvár "bűne" az, hogy mindkettőt téves, valótlan helyre fantáziálták a történészek, teljesen téves feltevésekkel, amit sosem igazoltak. Ezért magyarázom el úgy ezt a hihetetlen hivatalos téveszmét és világraszóló botrányt, hogy mindenki megértse. Mi most az előbbivel foglalkozunk tehát, az óbudai látképes azonosítások hivatalos sikertelenségével. 


TÉNYLEG TÉNYEK NAPJAINKBAN


Az egész történetnek az ad egyfajta krimi töltetet, hogy az elmúlt évtizedekben, és napjainkban is még a szakmai iskolákból kikerülő történelem tanárok is már a hamisat, az alapjában téveset tanulták, és tanítják tovább, még a gyerekeknek is az iskolákban. Tehát már a tanár is a rosszat tanulta, és adja tovább! Bizonyára csak így fordulhat elő az, (vagy mégsem így?) hogy a Történelem Tanárok Egyletében a "történész" főkolomposok, úgy csinálnak, mintha nem látnák a középkori Óbuda látképein a hegyen lévő várost, vagy egyszerűen nem értenék magyarul az oklevelek magyar regesztáit.    

De persze a mi régészeinknek egy része is ugyanebben a kép és tudatzavarban szenved,ők azok, akik Óbudával és Fehérvárral kapcsolatban ostobán a szamárcsapást erőltetik tovább. Megmondom őszintén, hogy én ezt a lódító és ferdítő társaságot egyszerűen nem is értem. Talán abban reménykednek, hogy az Óbuda város történelme iránt érdeklődők nem tudnak olvasni, vagy mégis miben? Hogyan gondolhatják azt, hogy a digitális korszakban tovább süketelhetnek és nyomhatják tovább ugyanúgy a sok évtizedes ostoba dogmáikat? A netes keresőmotorokkal, a Google pókjaival minden ferdítésük tíz percen belül, több oldalról megcáfolható! Átaludták talán a digitális forradalmat, és azért vannak lemaradva? Az nem lehetséges, hiszen az elődök ostoba majmolásából megírt tanulmányaik az interneten is megtalálhatóak, a megfelelő keresőszavak használatával. Ebben a műfajban is nagyon ideje lenne felébredni már, mert itt az égvilágon semmi nem változott, jó irányba meg végképpen nem. A Magyar Régész Szövetség vezetősége például a szövetség alapszabályai ellen működik napjainkban. Éppen ezért azzal is,foglalkoznunk kell, hogy miként másolják, miként hivatkoznak egymás téves  
tanulmányaira történészeink a megfelelési kényszerükben, hogy a szamárlétrán feljebb mászhassanak. A helyzet az, hogy ezeknek a szakmai nagyságoknak, egyszerűen nem érdekük Óbuda város valós múltjának, és egyben magának a városnak a feltárása sem, és ez egyenlő a nemzetünk ellen elkövetett főbenjáró bűnnel!  Meg is tesznek mindent, hogy a magánkutatókat akadályozzák. Féltik a tévhitekkel elért pozícióikat, munkájuk nagy része ugyanis egy fabatkát sem ér, buta tévedések egymásra építésével jutottak el oda, ahol most vannak. 


BÁRTFAI SZABÓ LÁSZLÓ TÉVEDÉSE





Korábban is írtam róla, hogy Óbuda városát a vonatkozó hadmérnöki látképek alapján nem tudták azonosítani a Zichyék területével, a mai (budai oldal) Árpád híd két oldalának területével. Elsőként Bártfai Szabó László próbálkozott az azonosításokkal a látképek alapján, teljesen sikertelenül. Bártfainál azért is érthetetlen a látkép téves azonosítása, mert ő az Óbudára vonatkozó okleveleket is gyűjtötte, ugyanakkor a város látképei is birtokában voltak. Mindkét esetben érthetetlen, hogy miért nem a földrajzi tájat azonosították elsőként?! Érhetetlen, hogy miért nem kereste meg Bártfai, a saját maga által is könyvbe gyűjtött oklevelek tucatjai által részletesen leírt Óbuda (PEST) hegyét, ahol maga az óbudai prépostság, és az óbudai királyi vár is létezett, többek közt az óbudai egyetemmel! Bártfai okleveles gyűjteményével, és kényszeres tévhitével még sokat fogunk foglalkozni a jövőben. 

BERTALAN VILMOSNÉ ALAPJÁBAN TÉVES AZONOSÍTÁSA



Ugyanezt a hibát aztán Bertalanné is elkövette, amikor próbálta megerőszakolni ugyanazt a területet,ahová Bártfai azonosítása alapján tévesen próbálta a látképet elhelyezni. Viccesen mondhatnánk azt, hogy Bárfainak és Hertának senki sem szólt, hogy ezek a hadmérnöki rajzok "bulvár ábrázolások" ? Csak mert Laszlovszky és Lassányi is ezt a primitív dogmát próbálják manapság hivatalból terjeszteni. Tehát Bertalannénak már adva volt a történész szamárcsapás, Bártfai azonosítási kísérlete, ezért próbálta elhelyezni ő is a várost, ismét a Dillich féle látkép alapján a Zichyék területére. Viszont egyértelműen tudhatta, hogy hibás Bártfai próbálkozása, hiszen az Óbudáról készült látképeken a város elhelyezkedése-kiterjedése kelet-nyugati irányú, és nem észak-dél, ahogy a Zichyék területén láthatjuk, a részleteiben feltárt egykori épületeket.Olyannyira megrögzötten akarta az általa feltárt épületekre ráerőltetni Óbuda látképét, hogy észre sem vette a saját történelem hamisítását, remélhetőleg csak ezért tévedett ilyen hatalmasat. Az igazság azonban az idő múlásával mindig napvilágra kerül. Óbudáról egyáltalán nincs olyan látkép, ami a Zichyék területén ábrázolná a préposti és királynéi várat! Az oklevelek a várost hegyoldalban, a préposti központot pedig a város előhegyén azonosítják földrajzilag, pontosan úgy, ahogy ez a középkori Óbudáról készült összes képen látható!  Mi vezethette még a "tévedésre" Bertalannét?Mondhatnánk azt is, hogy csak a panelprogram során talált romemlékek, és Bártfai kijelölt szamárcsapása, de ez csak így nem lenne teljesen igaz. Hiszen azt is meg kéne tudni mondanunk, hogy ha Bártfai annyira jól ismerte az okleveleket, és látképei is voltak, akkor mégis miért tévedett ekkorát? Ugye van aki már rájött erre kedves olvasóim?
Ostoba ferdítések sorozata olvasható napjainkban a lexikonban is.


HIVATALBÓL MOSTÁK ÖSSZE AZ ŐSI SICAMBRIÁT A RÓMAI AQUINCUMMAL

A szamárcsapást, már sokkal korábban kijelölték! És innét sorjában és időrendben írom a történéseket. Az egész agyrém a jezsuita könyvtáros Schönvisner hazugságától indult, mert ő azt hitette el mindenkivel, hogy Óbudát is megtalálta, és nem csak a rómaiak Aquincumát. Mert "ő tudományosan kimutatta, hogy Sicambria nevű város sosem létezett" Miért kellett ezt csinálnia? A válasz végtelenül egyszerű: mert a feltárások során Aquincum polgárvárosi területén, egy darab magyar középkori épületet sem találtak, de még avart vagy hunt sem, sőt, még egy magyar kabátgombot sem, mindezek tények! Ezért kellett neki azt erőszakolnia, hogy a valódi Óbuda vagyis Sicambria sosem létezett. És igen, vannak olyan retardált történészek és palánták, akik még ma is Schönvisnerre hivatkoznak ez ügyben. A római imádó MRSZ vezetőknek meg egyenesen az istenük, az a jezsuita Schönvisner, akinek a nevével fémjelezve ma érmeket osztogatnak egymásnak. Hogyan folytatódott a teljes kép és tudatzavar? 
Salamon meg is írta a Schönvisneres téveszmét, és hivatkozott is rá, így azután már Salamonra is hivatkoztak a továbbiakban ez ügyben, így kész is volt a szamárcsapás.
És értetlensége okán hamisnak minősítette a valós okleveleinket! Arról is írtam korában már, hogy Zichyék a területszerzés érdekében térképeket hamisítottak, aminek szépen bedőlt az "elit" társaság jelentős része.
A jó elvtárs vagy elvtársnő számára pedig tilos volt letérni a cocializmus- a hű vezetők- által kijelölt útról! 
Ne lepődj meg kedves olvasó, ma is tilos letérni a történész szamárcsapásról, ilyenkor tudok örülni, hogy nem lettem hivatalosan régész, mert tuti, hogy holnaptól már nem lenne munkám. Bertalanné azzal is tisztában volt, hogy oklevelekkel sem  tudja a Zichyék területére erőszakolni Óbuda városát, mindezt a saját tanulmányában le is írta. 


JÓ REGGELT KÍVÁNOK!

Bertalanné tehát elismeri, hogy a középkori oklevelekkel és hadmérnöki rajzokkal sem tudja azonosítani a kutatott területét, a mai Árpád híd környékét, és csak a Zichy korszak térképei ábrázolják azt a területet! Lefordítva ez azt jelenti, hogy Óbuda város azonosítása hivatalosan a mai napig sem történt meg, az oklevelek és középkori látképek által!
No mármost, a kérdésem akkor ezek után az, hogy miképpen lehet még napjainkban 2017-ben is azt erőltetni hivatalból, hogy a Zichyék főterén állt az óbudai prépostság, ami minden képen és oklevélben hegytetőn szerepel, és miként lehet egy keresztes lovagvárral azonosítani a királynéi várat és várost? Úgy kérem szépen, hogy Bertalanné képét    
VIANNEN-ÓBUDA VÁROSA
félbevágták, és már csak az alsó felét mutogatják azonosításképpen! Tetszenek ezt érteni? Napjainkban már tudatosan és készakarva tévesztik meg az embereket!

Az óbudai múzeumban egy darab kép nincs kirakva a hadmérnöki rajzokból, az Óbudát ábrázoló látképekből, nehogy valakinek koppanjon a húszfilléres, vagyis ötforintos, hogy Óbuda alól hová tűnt a hegy! Ez a tény önmagában is megdöbbentő és világraszóló botrány. Az óbudai múzeum a történészek téveszméit fedezi, a szakmai oldal alapjában téves azonosításait próbálja elfedni! Azonban az elrejtett részletek előtérbe kerülnek, az igazság idővel a felszínre tőr, összeáll a teljes kép. Értelmetlen és haszontalan tovább erőlködnie a hivatalos oldal nemzetrontó balfék történészeinek, a dogmáik mennek a kukába, ahová valók. 


Bártfai és Bertalanné esetében is érthetetlen, hogy miért nem a látképeken szereplő földrajzi tájat azonosították elsőként?!


Nézzünk tehát közelebbről meg azt a Dillich látképet, amit Bertalanné is használt a téves azonosításához. A digitális technika, komoly lehetőségeket kínál, hogy elmélyedjünk Óbuda látképében.Ha csak a felső képet néznénk, vagy ha csak Viannen Óbuda látképét ismernénk, akkor még esetleg elhihetnénk egyes történészek ordas nagy lódításait, hogy nem igaz, ami a látképeken látható, csakhogy az ÉSZAK-DÉL NÉZETŰ látképek( lásd Rózsa György Budapest Régi látképei) hátterében jól láthatóan ott a mai Buda vára a Gellért-hegy és Pest! Ez azt jelenti, hogy több azonosítási pontunk van, visszafelé haladva az ábrázolt hegyek pontosan azonosíthatóak a  Mátyás és Remete heggyel és a város hátterében lévő Hármashatárhegy vonulatával. Óbuda látképei azonosíthatóak a környező földrajzi tájjal és minden tekintetben megfelelnek annak. A látképek a budakalászi Ezüsthegyről, a mai Kálvária domb feletti területről készültek! Nézzük Dillich katonai hadmérnök-rajzoló képeit.

ÓBUDA VÁROSA A CSILLAGHEGYEN !


Óbuda városa tisztán láthatóan hegytetőn és hegyoldalban szerepel MINDEN LÁTKÉPEN! És bár a Boldogságos Szűz Mária Szigete a városhoz tartozik, ám az mégsem magát Óbuda városát jelenti. A város ugyanis ott volt, ahol a a préposti vár melletti királynéi vár állott. Ezek után ha bárkinek még kétsége lenne a látott képekkel kapcsolatban, akkor van még egy bizonyíték a tarsolyunkban. Nem csak a hivatalos oldal hibázott a látképekkel kapcsolatosan. Bradák és Pap is valótlant próbált erőltetni, amikor hitelteleníteni akarták Viannen metszetét, és próbálták megcáfolni, hogy Óbuda város hátterében a mai Buda látható. Dilich hadmérnök képe viszont ezt világosan igazolja. Persze ismerem én már a félretanított régész lódítókat is, az lenne a hibájuk, hogy "nincs oda írva, hogy az a háttérben a mai Buda". Ezért nézzük meg a szintén rajzoló kém Zimmermann ábrázolását, amit nyilván a saját két szép szemével látott, és megörökített számunkra.



Bártfai Szabó László feliratozta az épületeket. Azért tettem ide az ő képét, hogy ezzel is jelezzem a végletekig ostoba hamisítást, amit mind a mai napig elkövet a régész és történész társadalom egy jelentős része, Óbuda történelme, és azon keresztül a Magyar Nemzet ellen, mert cinkosok közt vétkes, aki néma! Tehát napjainkban már kollektív bűnösségről is szó van, mert idáig is tudta a szakmai oldal értelmesebbik része, hogy nagyon nagy bajok vannak Óbuda város, és épületei azonosításával, a digitális technika mára már mindezt igazolja. Zimmermann feliratozta a látképet, az Óbuda környékét nem ismerők számára. A hegyen ott láthatjuk Óbudát, a háttérben pedig a mai Buda várát-lásd B. Nev Ofen, vagyis a mai Buda vára- a hajók pedig a Csillaghegy-MEGYER -belső öbléből menekítik az óbudai lakosokat a visszafoglalt Esztergom városához! És itt most megállunk egy kicsit, mert az Óbuda városáról készült hadmérnöki látképek, a másik oldal téveszméit, a korábbi, és mára már szinte dogmává vált ostoba elképzeléseket is alapjában cáfolják. És ezekről beszélnünk kell, mert borzalmas kárt okoznak a hiteles kutatásoknak.


A MÁSIK OLDAL DOGMÁI IS HATALMAS KÁRT OKOZNAK !

Mert a hozzá nem értők ész nélkül terjesztik a bődületes ferdítéseket a közösségi oldalakon és az internet világában. Az adott témáról tájékozódó ember pedig egymásnak teljesen ellentmondó állításokkal találkozik, és nem mindenki képes rá, hogy kiszűrje az igazságot. A tekintély elv alapján pedig sokan bedőlnek a "nagy neveknek" és az állításokra semmilyen azonosítást vagy bizonyítékot nem kérnek.
Éppen ezért csináltam egy kis összefoglalót, mert itt is meg kell említenem, hogy mindenki tisztába kerüljön a PILISI TÉNYEKKEL. Ugyanezen látképi, és persze okleveles források szerint is, teljesen valótlan és alapjában hiteltelen Óbuda helyrajzával kapcsolatban a "Két Hollós csapat" -Noszlopi tévedései alapján; Sárosi,Aradi,(Dobogókő újság)Pap,Bradák(Fehér Vár-Fehér Folt függelék), Vetráb és a Pannon Egyesület értelmetlen állításai, most már Kozsdival is közösen,(internet-videómegosztó) hogy Óbuda városát a Búbánat völgyben, vagy az egész pilisi-visegrádi erdőben kellett volna, vagy kéne még megtalálni. Ne adj Isten, esetleg Dobogókőn, mint valami mag-héj téveszme alapján egy magot !-?-Pap Gábor. Az a fránya Pilisbiznisz ugye-ugye! Természetesen a Pomákok települése-Pomáz, mint Óbuda is csak Sashegyi tévedése volt, és azt bizonyára ma már csak tudatlanságból erőszakolja tovább az a Herceg Ferenc, aki még átverős videókat is gyártat a fene-nagy lokálpatriotizmus jegyében a videómegosztóra ebben a témában a Hungarian History2 néven tevékenykedő dilettáns irányításával. Úgy csinál, mint a hivatalos oldal egyes szakértői, úgy lódít, hogy tisztában van az állításai valótlanságával. Nemzet-tudat-építő-munkásnak állítja be saját magát, miközben a valós történelmünk ellen dolgozik, mert Óbudát Pomázra, Megyer révjét meg a pomázi Kőhegyhez fantáziálja, és nem tér észre, így bolondítva még másokat is! 
Az okleveles és látképi források alapján kutató ember sokszor zavarban van, hogy melyik oldal hiteltelen állításaival foglalkozzon, és mit írjon ki magából elsőként. A tény azonban az, hogy minderről a hivatalos oldal tehet leginkább!
Tehát térjünk vissza szépen Bertalanné látképi ferdítéséhez, mert az iskolákban most is ezt a rosszul sikerült viccet tanítják sajnos. 

FOLYTATJUK...


BERTALANNÉ NÉZŐPONTJA...

Most egy kis bemutató következik abból, amiről korábban írtam. Miközben emberek milliói használják naponta a GPS alkalmazásokat vagy navigációkat, csak kevesen használják kutatásra a Google Earth igen fejlett és többfunkciós rendszerét. Pedig a Föld alkalmazással még Bártfai és Bertalanné tévedése is azonnal látható, és rögtön megdönti az évszázados történész dogmákat. Nézzük együtt, hogy mennyire erőltetett és hiteltelen a hivatalos azonosítás! Az ábra szerint, a Dillich Óbudát ábrázoló nézőpont a Hajógyári szigeten, az Árpád hídtól kissé északra található, legalábbis ezt akarja velünk Bertalanné elhitetni...




Azért kellett ezt az irányt választania, hogy hozzávetőlegesen-az épületek láthatóság szerinti irányát kapja, hiszen Bártfai már korábban feliratozta a látható épületek feltételezhető nevét a Dillich képen. Ott azonban a klarisszák kolostora egybeépülve áll a királynéi várral, és az okleveleink ugyanezt állítják. Tehát már ez alapján is teljesen egyértelmű, hogy Bertalanné képén NEM ÓBUDA VÁROS épületeit láthatjuk. Azonkívül persze, hogy a hegy sincs ott, és a többi épület sincs sehol, amiről az oklevelek írnak! 



A képátfedéssel pontosan megkapjuk, hogy miként képzelte ezt a képtelenséget igazolni. Ám nézzük csak meg a nézőpontból!


És most akkor ismét tessék összehasonlítani a Dillich Óbuda látképével!

  1. Nem egyezik a háttér, a nézőpontból nem egyezik Budavár látványa
  2. Nem egyezik a látvány, téves a nézőpont és az irány
  3. Nincs hegyen a város a Zichyék területén
  4. A látott alaprajzok még részleteiben sem egyeznek a Dillich Óbuda látképén látott épületekkel
  5. Nem egyezik a Duna vonulata sem
  6. Bertalanné képén nem Óbuda városának épületei szerepelnek


ÉS ISMÉT A VÁROS VALÓS ELHELYEZKEDÉSE

HOL VAN HOL NINCS?

Hol van Szent László egyháza, hol van Kussal(Kurszán) vára,(NEM a római kőrcirkusz az!) hol a Sybille kolostor és ház, hol van Szent János egyháza és útja, hol a Kovács utca a klarissza kolostornál, hol van Óbuda város hatalmas külső városfala? Hol van Óbuda egyeteme, ami az oklevelek szerint szintén hegyoldalban állott, hol a banai plébánia leányegyháza, hol a FEHÉRVÁRI kapu? És persze hol a minden oklevél szerint ! sziklás hegyen létezett királynéi vár, ami SICAMBRIÁBAN TALÁLHATÓ egybeépülve a klarissza kolostorral és hol a hegyfokon lévő Fehéregyháza, az óbudai prépostság  Boldogságos Szűz Egyháza?!Ezek a kérdések tanulmányom írása során csak sokasodni fognak. 


A SZIKLÁS HEGYEN LÉVŐ VALÓSÁG

Óbuda királynéi Castrum, egy erődvár, aminek az alaprajza kör formájú-centrikusan helyezkednek el az objektumok benne a külső fal mentén, tipikus magyar sziklavárként, közepén a palotával egybeépült óbudai apácakolostorral. A Szent János útja a prépostság felől vezet be a főkapun, és a Fehéregyházára vezető út ágazik le róla, míg a Kovácsi-mert onnan jön, a mai Pilisszentkeresztről! - főút az Esztergomi Nagyútról a Sicambria mező felől vezet be a külvárosba, Óbuda Wrs felől! Mindezt elárulják az Óbuda városára vonatkozó helymeghatározó oklevelek, és ezt csak úgy fejből, a terep alapján és kapásból írtam. A részleteket majd úgyis szépen megtűzdelem az okleveles hivatkozásokkal.



De addig is...Tudom, hogy figyeltek és olvastok, mert sokan még talán most sem értitek, nem látjátok át az egészet. Ezért remélem nem bánjátok, ha adok nektek egy kis gondolkodásra ösztönző házi feladatot.


AKI NEM HISZI, JÁRJON MAGA UTÁNA!

TÉMA                                      VONATKOZÓ OKLEVELEK

BMV-FEHÉREGYHÁZA                                 Dl.4986
KOALCHULCHA                                                 Dl.4843
BEKASMEGER  KLARISSZA BIRTOK            1361.Dec 10  N.M
                                                                               1362 Juni 5   N.M


FOLYTATJUK...

2017. szeptember 6., szerda

NYILT LEVÉL AZ ÓBUDAI MÚZEUM MUNKATÁRSAINAK



Tisztelt Címzett!
Legyenek szívesek Óbuda városát ábrázoló hadmérnöki rajzot-látképet-metszetet küldeni számunkra a középkorból, ami azt igazolja, hogy a középkori Óbuda városa a mai Árpád híd két oldalán helyezkedett el. Ugyanezt szeretném kérni helymeghatározó oklevélben is, ami helyrajzilag a mai főtér környékére azonosítja a várost.
Előre is köszönettel... Üdvözlettel Egyed Zoltán Pajzsvivő Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport
REGGELRE MEGÉRKEZETT A VÁLASZ...
Tisztelt Egyed Zoltán!
Levelére válaszolva ezúton tájékoztatjuk, hogy helytörténeti múzeumunk semmilyen eredeti forrásanyaggal nem rendelkezik, sem hadmérnöki rajzokkal - látképekkel, sem metszetekkel, sem térképekkel, sem oklevelekkel, ezekhez gyűjtési jogkörrel sem rendelkezünk. Bármilyen korszakból származó hadmérnöki rajzok, látképek, metszetek, térképek, oklevelek az Országos Levéltár, a Széchenyi Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben találhatóak. Kérésével szíveskedjen ezeket az intézményeket felkeresni.
Üdvözlettel:
Benyóné Dr. Mojzsis Dóra muzeológus
A VISZONT VÁLASZ...
Tisztelt Benyóné Dr. Mojzsis Dóra muzeológus!
Kérem továbbítsa a levelem a megfelelő helyekre. Az óbudai múzeumban nincsenek kiállítva az Óbuda városát ábrázoló hadmérnöki rajzok, hát ez hogyan lehetséges? Nem igazolják helymeghatározó oklevelekkel, hogy állításuk szerint, az "Árpád híd két oldalán állt Vetus Buda, azaz Óbuda városa? Miért nem? Minden vonatkozó látképes és okleveles forrás egybehangzó tudósítása szerint Óbuda-Sicambria városa hegyoldalban létezett! Akkor másképpen kérdezem... Ki napjainkban a felelős azért, hogy az óbudai múzeumban, több évtizedes történészi téveszmékkel etetik a történelem iránt érdeklődő embereket?Hol a hegy az óbudai főtéren? Önök miért nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy ahol ma a múzeum épülete található, az a terület valójában sziget volt a középkorban? Elküldöm Bertalanné alapjában téves helyrajzi azonosítását Óbuda városáról. Még a térképre sem kell nézni hozzá, hogy azonnal szemet szúrjon, hogy önök egy téveszmét hirdetnek, túl régóta már. Miért nem akarja belátni a hivatalos oldal, hogy hatalmasat hibázott Óbuda kutatása kapcsán, és legfőképpen,miért nem akarja feltárni Óbuda városát? Világraszóló Botrány! Fel tudják önök egyáltalán fogni, hogy mit tettek, és mit művelnek tovább napjainkban? Miért ferdítenek és lódítanak még mindig? Küldök még pár képet Óbuda városáról szegény múzeumunknak, köztük Bártfai Szabó László épület azonosításait.
Legyenek szívesek kiszögezni a múzeum falára, hogy minden kedves látogató megtekinthesse a saját szemével Óbuda városát a hegyoldalban, és prépostsági templomát a Csillaghegy tetején!
Továbbra is kérem az óbudai múzeum történész szakembereit, hogy helyrajzilag azonosítsák Óbuda városát, a napjainkban rendelkezésünkre álló régészeti segédtudományokkal, és helymeghatározó látképekkel és oklevelekkel!
Bárfai épület azonosításai hegytetőn
Bertalanné téves azonosításai
Óbuda városa hegytetőn 1595 Zimmerman

Óbuda városa a Csillaghegyen
Üdvözlettel
Egyed Zoltán Pajzsvivő
Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport

A LEVÉL AZ ALÁBBI MUNKATÁRSAKNAK ÉS E-MAIL CÍMEKRE LETT ELKÜLDVE:
feladó:Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport <varosallam@gmail.com>címzett:"Mojzsis, Dóra" <mojzsis.dora@obudaimuzeum.hu>; elbermann.judit@obudaimuzeum.hu; galfi.agnes@obudaimuzeum.hu; szabo.tunde@obudaimuzeum.hu; orosz.diana@obudaimuzeum.hu; polgar.monika@obudaimuzeum.hu; Nándor Révész <revesz.nandor@obudaimuzeum.hu>; Antónia Perjéssy-Révész <revesz.antonia@obudaimuzeum.hu>; viszket.zoltan@obudaimuzeum.hu; horvath.peter@obudaimuzeum.hu; benyo.gergely@obudaimuzeum.hu; titkarsag@obudaimuzeum.hu
dátum:2017. szeptember 4. 13:55
tárgy:Re: Hadmérnöki rajzok, metszetek, oklevelek
küldő:gmail.com
Kíváncsian várjuk a viszontválaszt, hogy az óbudai múzeum szakemberei közt valójában mennyi becsületes és igaz magyar ember található. Vajon hányan ismerik el közülük, hogy Bertalanné hatalmasat hibázott Óbuda városának azonosítása során?
Egy kis ráadás, személyesen a feltáró régésztől, amikor őszinteségi rohamot kapott... Odáig már nem jutott el gondolatmenetében a régésznő, hogy ha nem tudja semmivel sem a terepre igazolni a várost, akkor egyszerűen az nem ott létezett valójában.
Bertalan Vilmosné Óbuda-Vetus Buda a régészeti kutatások alapján 1973-1981.