2023. június 29., csütörtök

SAKK ÉS MATT A TUDOMÁNYTALAN TÖRTÉNÉSZEKNEK !

 CSILLAGHEGYI DUNA-MEDER


Települési stratégiai dokumentumok
Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer.

Kedves olvasóimnak, és persze az elvakult- elvakított és teljesen tudománytalan, szemellenzős történészeknek kiemeltem a lényeget! A Békásmegyeri-Csillaghegyi Duna-meder, természetes Duna-ág megléte, egészen a középkor végéig, rávilágít arra a tényre, hogy a Zichy Főtér és környezete szigetként létezett! És az ott megtalált középkori épületek így tehát nem Óbuda város, hanem A Boldogságos Szűz szigetének, Révjenő nevű településének romemlékei. Az in situ premontrei analógiák ugyanott, a kutatásom eredményét bizonyítják. Így tehát a Dunai-szigetek blog, kibukott történelemtanár hamisítója is megtéveszti az embereket, amikor, többek közt, Láng Orsolya téveszméit terjeszti:hogy ez a belső meder "csak a római korban volt vízzel telve", -mint egy buta papagáj. Szávoszt-Vass Dániel a "nagy Duna szakértő", érdekes módon, csak Óbuda-Békásmegyer környezetében nem érti és nem ismeri a Duna medertörténetét. A hivatalosék által, előszeretettel propagált blogjával, átveri a téma iránt érdeklődő embereket, és igyekszik meghamisítani Óbuda város helyrajzát.


A BÉKÁSMEGYERI DUNAÁGAT A TUDOMÁNYTALAN TÖRTÉNÉSZEK NEM VETTÉK SZÁMÍTÁSBA A KÖZÉPKORI HELYRAJZHOZ. EZÉRT, NAPJAINKBAN MÁR IGYEKEZNEK ELHAZUDNI AZT! 


Kanyó Ferenc, és a többi, tekintélyelvű szakmai nagysággal, pl Spekner Enikő, B Szabó János, Buzás Gergely, Laszlovszky József, Benyóné Mojzsis Dóra, Népessy Noémi, stb... karöltve hamisítják tovább Óbuda városának történelmét. Pedig nem kell felsőfokú iskola ahhoz, hogy rájöjjünk, sok csapadék és magas vízállás esetén a Duna, egészen a nyugati hegyek oldaláig áradt, mert a Pilisből jövő források is ezt a belső medret táplálták. Az Óbuda városát a csillaghegyi Rókahegy tetején, és a békásmegyeri hegyoldalban ábrázoló látképeken, ezt a belső Duna-medret láthatjuk. Botránynak tartom, hogy a mai fejlett, digitális térképek világában, ezek a szamárlétrát megjárt történészek tovább ferdítenek, és tovább építhetik a légváraikat a Zichyék Főterére.

A BÉKÁSMEGYERI DUNA-ÁG ÉS ÓBUDA VÁROSA A HEGYOLDALBAN


                                                             Egyed Zoltán

Lásd: Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)4. szám / Scheuer Gyula: Az észak-budai (III. ker.) Üröm-hegy, Péter-hegy környéki pleisztocén paleo-hévforrások összehasonlító vízföldtani vizsgálata a maiakkal

Hidrológiai Közlöny 1932 (12. évfolyam)Horusitzky Henrik: Budapest Székesfőváros hidrogeológiai viszonyai

#langorsolya #BTM #varmuzeum #obudaimuzeum #dunaiszigetek #szavosztvassdaniel #hazugtorteneszek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ÓBUDA VÁRA BÉKÁSMEGYEREN! Miért állítanak valótlant a BTM régészei Óbuda és a főváros múltjával kapcsolatban? Miért tanítanak valótlant a történész tanárok? Kiknek az érdeke a több évtizedes tévedések további előadása és tanítása? A hivatásos oldal szamárcsapása egy hamis történelmet gyártott Magyarország fővárosáról Óbudáról, és mindez ma már csak hazug történész dogma!