2014. december 8., hétfő

ELÁSOTT MAGYAR TÖRTÉNELEM

Sicambria-Óbuda város oklevelei

Munkánkat látva az egész ország területéről kapunk segélykéréseket, hogy segítsünk megvédeni egy adott környék régészeti leleteit az eszetlen pusztítástól. Ahogy megtapasztaltuk napjainkban egy mélygarázs vagy egy út építése olyannyira elsőbbséget élvez, hogy semmi sem szent számukra, bármilyen ősi emlékünket képesek az öltönyös gazemberek örökre a földel egyenlővé tenni, és ebben olykor szakmai segítséget is kapnak.

Ami nagyban folyik az országban, ugyanaz a helyzet a középkori fővárosunkkal Buda Vetus Sicambria Alt Ofennel azaz Óbudával. Továbbra sem a magyar emlékek a fontosak. Éljen ami római és pusztuljon a magyar, bizonyára ez lehet a jelmondatuk.Nem elég az, hogy luxus lakóparkot építettek e területre miután régészeti kutatás nélkül ledózerolták az egészet, ez nem elég nekik.
Vannak most is olyan történészek és régészek, akik nyilvánosan próbálják valótlan állításaikkal becsapni Óbuda város történelme iránt érdeklődőket, és "délibábos-áltudományos" jelzőket aggatnak a magánkutatókra, így próbálva ellehetetleníteni további munkájukat és személyüket. 



Főszerepben Kanyó Ferenc és Laszlovszky József a Történelem Tanárok Egylete Szkeptikus Társaságának támogatásával.

Jól tudjuk, hogy Aquincum területén nem találtak magyar vonatkozású leletet egy darabot sem! Azt is tudjuk, hogy Sicambria nem Aquincum volt, hiszen erre több mint egy évszázada semmilyen régészeti leletet vagy feliratot nem találtak!
 Georgius FlorentiusGeorgius Florentius

 Krónikáink és okleveleink Óbudáról szólnak amit Sicambriának hívtak!

Azt állítják egyes "történészek" a kellő információval nem rendelkezőknek, hogy Sicambria sohasem létezett, és erről okleveleink sincsenek.(Sic!) Már nem csak Óbuda látképeit próbálják "idealizáltnak-nagyzolásnak" beállítani, letagadják Sicambriát a királyok városát és az oklevelek létezését is... 


Pedig Óbuda prépostság várát, az 1355. határjárásban több alkalommal említett



Nézzük tehát miről is szólnak Óbuda város objektumainak oklevelei és az írott források:

A saját tanulmányunkat azért csak illene ismerni még mielőtt valótlan dolgokat állítanánk....

Végh András: Buda város középkori helyrajza 2. Végh András (Monumenta Historica Budapestinensia 16. kötet Budapest, 2008)
16. Oklevélkivonatok • 1350-1399 (36. oldal)
... királyné jelenlétében az óbudai (de Sicambria) klarisszáknak, ahol leánya is él, ...
17. Oklevélkivonatok • 1350-1399 (37. oldal)
... és általa az óbudai (de Sicambria) klarissza apácáknak, és minden más ...
18. Névmutató (259. oldal)
... Kereked, Korczan, Nádas, Petermann - (de SicambriaSzűz Mária klarissza apácakolostor 13, ...

A TTE egyletének videójában emlegetett Kumorovitz is hozza az oklevelek igazságát, csak el kell olvasni a tanulmányokat Lászlovszky úr, nem csak hivatkozni rá abban a reményben, hogy senki nem néz majd utána!

Kumorovitz L. Bernát: Budapest Történetének Okleveles Emlékei Harmadik Kötet (1382 - 1439)(Budapest, 1987)
19. (156. oldal)
... abbatissa monasterii b. Marie de Sicambria*, ord. s. Clare, Vespr. dioc., ...
Kumorovitz L. Bernát: Budapest Történetének Okleveles Emlékei Harmadik Kötet (1382 - 1439) (Budapest, 1988)
20. Index nominum et rerum (12. oldal)
... litteris: Vetus Buda), nonnumquam et Sicambria 315, Hungarice: Óbuda 1178 Budensis ...
21. Index nominum et rerum (32. oldal)
... Francisci de - 1068 domus Budae Sicambria (Vetus Buda) 315 signetum tributariorum ...
22. Index ecclesiarum (60. oldal)
... Mariae virg. in Buda Vetere (Sicambria) ordinis s. Ciarae virg. f ...
Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
23. Révhelyi Elemér: Kelenföld (Tabán) helye és neve 34-58 (51. oldal)
... YE ES NEVE 51 de Sicambria usque urbem Potentie sanguine inundavit.) ...
Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
24. Kelényi B. Ottó: A török Buda a keresztény Nyugat közvéleményében 34-101 (96. oldal)
... és köv. 5) Eckhardt Sándor : Sicambria. Bp. 1928. p. 22—23. ( ...
Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)
25. Kelényi B. Ottó: Buda és Pest városképe az idegen utazások irodalmában 137-169 (148. oldal)
... dolga akad a szemnek, hogy Sicambria egykori fényéhez és annak összetevőihez ...
26. Kelényi B. Ottó: Buda és Pest városképe az idegen utazások irodalmában 137-169 (163. oldal)
... nyerte nevét. Tud a rómaiak Sicambria nevű városáról is, akik az ...
Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)
27. Garády Sándor: A budai (óbudai) káptalan alapítása 70-91 (88. oldal)
... apostolorum Petri et Pauli in Sicambria, sed perficere non Perfecit autem ...              Nahát ezek szerint hol ált a prépostság!?
Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)
28. Baraczka István: Óbuda közigazgatásának húsz éve, 1746-1766 142-175 (142. oldal)
... Tagadhatatlan, hogy Óbuda, a legendás Sicambria,1) a hajdani Attila városa, ...   Akkor ezt miért nem tudják történészeink?!
Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)
29. Kubinyi András: Budafelhévíz topográfiája éa gazdasági fejlődése = Topographie und wirtschaftliche Entwicklung von Budafelhévíz 85-180 (87. oldal)
... utres noctis in silentio in Sicambria Danubium transeuntes..." {Szentpétery : Scriptores I. ...
Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)
30. Kumorovitz L. Bernát: Buda (és Pest) "fővárossá" alakulásának kezdetei = Die Anfänge des Hauptstadtwerdens von Buda (und Pest) 7-57 (39. oldal)
... el, a helyhez pedig a Sicambria-szinonimán (s ennek eredetmagyarázatán kívül) ...
A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)
31. Bálint Csanád: Honfoglalás kori sírok Szeged-Öthalmon (87. oldal)
... 1927. 246—258., uő: De Sicambria a Sans-souci. Paris, 1943. ...
Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)
32. Monok István: Olvasmánytörténeti forrásaink, értelmiségtörténet (171. oldal)
... utribus intempesta nocte Danubium sub Sicambria prope Budam Veterem clam omnes ...
Behamb Jo Ferdinandi: Notitia Hungariare antiquo- modernae Berneggeriana perpetuis... (Strassburg, 1976)
33. (124. oldal)
... Longobardum óc Dietricum Veroneníem íub Sicambria, prope Budám veterem villa qua:­ ...
A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)
34. Salánki József: Mit tud Blaeu hazánkról? (253. oldal)
... délre még ma is megta­lálhatók Sicambria nyomai. — Következnek Tolna, Batha, Mohács, ( ...
35. Salánki József: Mit tud Blaeu hazánkról? (258. oldal)
... fiai Csaba és Aladár, akik Sicambria mellett olyan véres csatát vívtak ...
Báró Forster Gyula: Magyarország műemlékei 2., A Műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma (Budapest, 1905)
36. Magyarország műemlékeinek általános irodalma (587-588. oldal)
... I. Mondai történet. Az Etzelburg, Sicambria és Buda nevek kelet­kezésének magyarázása. — ...
Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
37. KATALÓGUS • II. Szent királyok - királyi szentek • TÓTH ENDRE: A továbbélő ókor (272. oldal)
... jelöl­ve, számozva felsorolt. Nem csupán Sicambria nevét örö­kítették meg feliraton. A ...
38. A kötetben használt rövidítések jegyzéke (821. oldal)
... 208. ECKHARDT 1928 ECKHARDT SÁNDOR: Sicambria. Egy középkori monda életrajza. Budapest ...
39. Személy- és helynévmutató (850. oldal)
... ld. Szekcsőalja Sibiu ld. Nagyszeben Sicambria 272 Sigisoara ld. Segesvár Siena ...
JÁRDÁNYI - PAULOVICS ISTVÁN: NAGYTÉTÉNYI KUTATÁSOK / Régészeti Füzetek 3. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1957)
40. Publikáció a MOB számára (17. oldal)
... nak. illetőleg Potentianak eredetét Eck­1/ Sicambria Aquincum középkori neve. 2/ A ...
41. Publikáció a MOB számára (19. oldal)
... Aquincum, vagy ahogy ő nevezi Sicambria közelében."Ha éjjeli órákban Buda ...
Folia archeologica 16.
42. Cennerné Wilhelmb Gizella: Zrínyi Miklós, a költő arcképeinek ikonográfiája (194. oldal)
... 509. 21 Eckhardt S., De Sicambria a Sans-Souci. (Paris 1934) ...
Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)
43. Baróti Dezső: A XVIII. század ízléséről (35. oldal)
... Bp., 1920; ECKHARDT SÁNDOR : De Sicambria a Sans-Souci. Paris, 1943. ...
Mátyus István: Ó és Új diaetetica az az: az életnek és egésségnek fenn-tartására és gyámolgatására, Istentől adattatott nevezetesebb természeti eszközöknek való elszámlálása. 1. köt. Pozsony, Landerer, 1787. (r.sz. 2240)
44. (387. oldal)
... Eutrop; AJilitet ac nojiris detonfa Sicambria fignit. CONRINGIUS, a' Sidonius Apollinaris ...
Somogyi Múzeumok Közleményei 6. (1983)
45. Dr. Magyar Kálmán: Az Árpád-kori Somogy Francia kapcsolatairól (13. oldal)
... GÁBRIEL 1944.). ECKHARDT S., De Sicambria a Sans-Souci. Histoire et ...
Dömötör Sándor: A Vasi Dunántúli Szemle tizenegy éve 1933-1944 (Savaria Múzeum Közleményei 1. Szombathely, 1957)
46.
... XI : 78. A. Eckhardt: De Sicambria á Sans-Souci. (Ism.) XI : ...
A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)
47. Hrenkó Pál: Válogatás a Balatonkönyrék régi térképi ábrázolásaiból (250. oldal)
... által kiküldött legátus utazta be. Sicambria romjairól írva említi, hogy itt ...

 Folyt köv...

Elérkeztünk a komoly okleveles források igazságához.... Történészeinknek biztos van valami jó magyarázata az okleveles forrásokra, Óbuda város épületeinek helyrajza Sicambria városáról szól és NEM Aquincumról! Tehát több száz éven keresztűl valótlan történelmet tanítottak nekünk. És hiába próbálják mind a mai napig Bonfini közlését hiteltelennek beállítani, hiszen Sicambria városának létét nem az ő korától számítják. Már a hatodik századból van írásunk Sicambria királyi központjáról  Georgius Florentius írásából a Historia francorum A frankok története

Historia francorumHistoria francorum

Nagy Imre–Páur Iván–Ráth Károly–Véghely Dezső: Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius IV. (Győr, 1867.)
1.    451. oldal ... Dátum In castris nostris ( In Sicambria positis feria kitörölve) Bechee In ...
2.    495. oldal ... m.) 451. Severnye helység 216. Sicambria 451. Sike tn. 40. 166. ... Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002-1599-ig. (Budapest, 1938.)
3.    348. oldal ... hogy a kolostornak van a Sicambria vízen malma, hozzátartozó rétekkel és ...
4.    623. oldal ... Gömör) 245, 282, 307, 577. Sicambria mező Óbudán 346, 348, 377, ... Kumorovitz L. Bernát: Budapest Történetének Okleveles Emlékei Harmadik Kötet (1382 - 1439)(Budapest, 1987)
5.    156. oldal ... abbatissa monasterii b. Marie de Sicambria*, ord. s. Clare, Vespr. dioc., ... Kumorovitz L. Bernát: Budapest Történetének Okleveles Emlékei Harmadik Kötet (1382 - 1439) (Budapest, 1988)
6.    Index nominum et rerum (12. oldal) ... litteris: Vetus Buda), nonnumquam et Sicambria 315, Hungarice: Óbuda 1178 Budensis ...
7.    Index nominum et rerum (32. oldal) ... Francisci de - 1068 domus Budae Sicambria ( Vetus Buda) 315 signetum tributariorum ...
8.    Index ecclesiarum (60. oldal) ... Mariae virg. in Buda Vetere ( Sicambria) ordinis s. Ciarae virg. f ... Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára V. (Budapest, 1897.)
9.    764. oldal ... 1707. 735 — Pongrácz, 1705. 253. Sicambria, b., 1705. 278. Sihák, sihák ... Bullae Bonicacii IX. P. M. IX. Bonifác pápa bullái. 1396–1404. (Budapest, 1889. Mon. Vat. Hun. I/4.)
10.    228. oldal ... Abbatissa monasterii beate Marié de Sicambria, 1 ordinis sancte Clare, Vesprimiensis ...
Ezért szólnak okleveleink Sicambria-Óbudáról, a királynéi város a hegyek tetején létezett!!!

Az okleveles forrásokból világosan kiolvasható a klarisszák Boldogságos Szűzről elnevezett kolostorának és a vele egy helyen létező királynéi várnak a helyrajza is Sicambria megjelöléssel szerepel! Jellemző még az is erre a nagyon buta történész szamárcsapásra, hogy még a fáradtságot sem veszik a valótlanságokat állító történészeink, hogy Sicambria-Óbuda oklevelek évszámait átnézzék. Kiderülhetne számukra ugyanis, hogy mit nem szabadna nyilatkozni.... Az oklevelek Bonfini idejénél már jóval korábbról Sicambria városáról szólnak! Pontosan az időtájt jelenik meg ez a közlés, amikor a királyné megkapja Óbuda városát és komoly építkezéseket-felújításokat-betelepítéseket-adományozásokat foganatosít. Tehát magyarán szólva, rendbe rakja azt a környezetet ahová beköltözik. A figyelmes olvasónak rögtön az a gondolat merülhet fel, hogy vannak erről a földrajzi helyről információink és helymeghatározó okleveleink? Igen vannak, és ez a tény a történész szamárcsapás végét jelenti. Sicambria-Óbudaváros nagysága és valós történelme mostantól íródik az utókor számára.....

Egyed Zoltán Pajzsvivő és Kefir az Óbuda kut(y)ató
2014.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ÓBUDA VÁRA BÉKÁSMEGYEREN! Miért állítanak valótlant a BTM régészei Óbuda és a főváros múltjával kapcsolatban? Miért tanítanak valótlant a történész tanárok? Kiknek az érdeke a több évtizedes tévedések további előadása és tanítása? A hivatásos oldal szamárcsapása egy hamis történelmet gyártott Magyarország fővárosáról Óbudáról, és mindez ma már csak hazug történész dogma!