2019. július 25., csütörtök

SICAMBRIA-VETUS BUDA ÉS A KÓKLER TÖRTÉNÉSZEK

         

SICAMBRIA NEM LÉTEZETT?

Egyes történészeink, egymás téveszméit másolva, és a hivatali munkájuk során, egymást túllicitálva azon igyekeznek, hogy Sicambriát, egyfajta mondai vagy kitalált városként adják el az óbudai történelem iránt érdeklődőknek. Írásaikban és előadásaikban egyaránt jellemző, hogy előszeretettel hagyják el a valós tényeket, kihagyják a hiteles okleveles forrásokat, és hiteles térképek tucatjait, amik mind Sicambria városáról szólnak. Csak is a Schönvisneres értetlen ostobaságot akarják az olvasókkal elhitetni, hogy Sicambria nem létezett! Pedig a jezsuita könyvtáros, Schönvisner, csak azért találta ki ezt a mesét, Sicambria nemlétezéséről, hogy leplezze a saját értetlen kudarcát. Mégpedig azért mert a római város, Aquincum területén, nemhogy Hun vagy Árpád-kori palotákat, de egy kabátgombot sem sikerült találnia, ami magyar lett volna! Az is árulkodik a nemtörődöm formájukról a szakértőinknek, hogy a vízrekonstrukciós térképeket az adott földrajzi környezetre vonatkozóan teljes egészében
NEM VESZIK FIGYELEMBE!
hanyagolják! Leközöltem az oklevelet és korábban is írtam róla, hogy ezek a történészek a saját korlátoltságuk okán valótlant erőltetnek, hogy egymásnak megfelelve feljebb másszanak a szamárlétrán. Így tehát a történészek, ez a (leginkább római imádó) régész-történész gittegylet azon erőlködik, hogy elferdítse és meghazudtolja Pannónia fővárosának, Sicambria-Óbuda városának történelmét, mégpedig azért, hogy Óbuda városát továbbra is a "római városból és kultúrából" kifejlődnek hazudhassák, és így továbbvigyék a szamárcsapást. Sajnos minderről már több alkalommal meggyőződhettünk, ahogy a Magyar Régész Szövetség és egyes munkatársaik is csak arra vannak beállva, hogy ebben a témában folyamatosan a ferdítést nyomassák, még a közösségi oldalakon is. Nem tudja bevenni a gyomruk, hogy nem a rómaiak városából fejlődött ki Attila városa-Óbuda, hanem egy sokkal ősibb, és igenis élő-létező nagyvárosból, amit Sicambriának hívtak! "

Trójapusztulása után először Pannóniába jöttek, melyet hajdan, Nagy Sándoridejében, Felső-Görögországnak neveztek, erős várost alapítottakSyccan hegye alatt, az Ister folyamánál, melynek német neve Duna;Syccan hegyéről a várost Syccambriának hívták, és négyszáz esztendeigidőztek itt Krisztus megtestesülése előtt; végül a keleti népektőlvaló féltükben átköltöztek nyugatra, és a Szajna vidékét foglaltákel, ezt nevezték el említett vezérükről, Francióról,Franciaországnak, fővárosukat pedig Párizsnak, ama Francio apja után"

 
TÉNYEKET PRÓBÁLNAK MEGHAZUDTOLNI A TÖRTÉNÉSZEK! AZ ÓBUDAI KLARISSZA KOLOSTORT SICAMBRIÁBAN ALAPÍTOTTÁK!

Aztán már meg sem lepődünk, ahogy a Budapesti Történeti Múzeum közösségi oldalán is meghazudtolják az okleveleinket és térképeket. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor mindig arra gondolok, hogy Magyarország ebben is egyedülálló a világon, hogy a hivatali uram-bátyám,  módszerrel, ostoba módon visszaélő történészek a saját kárunkra hamisítják a történelmünket. A józan ész Tényleg szabadságra ment...

 
SICAMBRIA NEM LÉTEZETT DE AZÉRT OKLEVELEK LEVELEZÉSEK ÉS TÉRKÉPEK VANNAK RÓLA!

A BTM szakértője itt éppen abban reménykedik, hogy majd a gázgyár betonja alatt megtalálják Óbudát.... a rögeszmés butaság netovábbja, ahogy most is még az egykori szigetet akarják a városnak erőszakolni. Most szólok, hogy teljesen egál, hogy mit kapartok össze, mert attól még nem lesz a totál lapos területen a Vetus Buda hegy! Ez már szinte beteges, ahogy attól rettegnek, nehogy be kelljen vallani a tévedéseiket valamikor. Márpedig muszáj lesz... és erről én gondoskodom! Hiába tolják előre Kanyót, és bújnak a háta mögé(hogy majd ő vigye el a balhét) mert a Fecó nem buta-gyerek, ő is rájött már arra, hogy ezt csúnyán eltolták, nem kicsit, hanem nagyon. Hiszen igazolni tudom, hogy a Boldogságos Szűz Szigetének, Revjeno és Vybech romemlékeit ferdítik a korlátolt történész "szakértők" Óbuda városának. Tehát már bukott a mutatvány! Megkérdezzük azért levélben tőlük, hogy ki az a magára nyilván büszke történész, aki a közösségi oldalukat kezeli. Megkérjük meséljék el, hogy Sicambria városának keresésével mennyi időt töltöttek el, és miként gondolták amit írtak. Tehát akkor a Budapesti Történeti Múzeum szerint nem létezett Óbuda városa? Még kész szerencse, hogy ismernek már jól az Óbudai Múzeumban régebbről, hiszen most ugyanaz az igazgatónő van a BTM-ben, aki korábban az Óbudai Múzeumban volt.

Nézzük a forrást, mert ez a bejegyzés valójában ezért íródik. Szép nagy ez a szeg a Történész Dogmák koporsójába.

 

 A LEVÉL AZ OKLEVELES GYŰJTEMÉNYBEN

Mindennapi munkám után, kikapcsolódásképpen éjszakánként Óbuda város helyrajzára vonatkozó hiteles információkat keresgélem a neten. Így akadtam rá Bártfai Szabó László okleveles gyűjteményében a következőre.

 

Tehát Oláh Miklós a királyné követének írott levelében még pontos helyrajzi leírást is ad Sicambria városáról! Mégpedig azt állítja, hogy Óbuda városa, Sicambria mellett, a királyi Óbuda felett található! Rögtön ismerős is volt ez a helymeghatározás, hiszen Hungária című művében, hasonló és még pontosabb meghatározást kapunk az ötödik fejezetben.      
Oláh Miklós

"Északra esik a királyi vadaskert, neve Nyék, nemcsak egy erdős hegy, hanem messze nyúló rétek is vannak benne; kerülete három magyar mérföld, bővelkedik különféle vadakban. Oldalához királyi palota csatlakozik, melyet Ulászló király* építtetett remekbe nagy költséggel. Fentebb Szent Pál* erdős hegye látszik, mely egykor a pálos barátok kolostoráról és az első remete, Szent Pál* testének ereklyéjéről volt híres. Szorosan véve észak felé részben más szőlőtermő hegyek magasodnak, melyek lábánál egy másik pálos kolostor áll a Szent Szűznek szentelve, melyet Fehér Máriának hívnak, részben pedig Sicambria* városának – róla majd később szólunk – máig látható romjai. A Duna mentén dél felé van Óbuda mezőváros, itt társas egyház van, prépostságáról és egyéb papi tisztségeiről is híres. E mezőváros felett ugyanabban az irányban van a Szentlélek ispotály, itt gyógyhatású hévizek törnek a felszínre. Kissé tovább, Buda felé van Szentháromság mezővárosa, melyet magyarul Felhévíznek neveznek; ez társas egyházáról és ízléses házakkal körülvett hőforrásairól híres. Ugyanott, a szabad ég alatt is vannak hőforrások, három vagy négy helyen, mind csodamód gyógyító erejűek. Némelyek közülük a Duna-parttól alig tízlépésnyire találhatók a szabad ég alatt, ezekben szoktak fürödni a földművesek és szőlőmunkások úgy, hogy csak a fejük és a válluk látszik ki, s aki rájuk néz, mintha a test feltámadásának festményét látná, ahogy azt a szent templomok falaira festett képek mutatják."

 

                           KÓKLER TÖRTÉNÉSZEK

Persze a hivatali ferdítők és kókler történészek ezeket a hiteles forrásokat hanyagolják és saját tévképzeteikkel skatulyázzák krónikaíróinkat. Gondolom újat mondok az Óbuda "szakértő" történészeknek azzal, hogy csak arról adnak levélben helyrajzi leírást, hogy merre található, ami létezik, és szemmel is jól látható. Ami nem létezett sohasem, vagy egyáltalán nincs, vagy sosem volt semerre sem, arról nem lehet leírást adni. Kezdem úgy érezni, hogy ezekkel a saját korlátaik közé szorult tévképzeteket gyártó és értetlen történészeknek a Besenyő Pistabácsival kéne továbbképzést tartani, akkor talán felfognák, hogy a szerintük sosem létezett városról, gyakorlatilag semmi-nulla forrásnak nem szabadna lenni. Elmebaj!  A legaljasabb légből-kapott történészi beteges agyszülemény pedig az, hogy a "humanista írók" találták ki a várost, Sicambriát. Ugyanis Oláh Miklós nem író, vagy történész (pláne nem!) volt, hiába akarja a degenerált wikipedia is ezt az ostobaságot erőltetni. A wikipédia több témakörben is orbitális ökörségeket ír, de alapjában hiteltelen az összes Óbudával foglalkozó oldala, így tehát Szikambria és a vonatkozó oldalak is, és ezeket külön blog oldalakon írom meg. II. Lajos és Mária királyné titkára, utóbb Magyarország kancellára, Esztergomi Érsek-Prímás és királyi helytartóként élt és dolgozott Oláh Miklós, és mint ilyen, biztosan jobban ismerte a fővárost és környékét, jobban, mint bármelyik kókler történész napjainkban, akik csak arra képesek, hogy öt könyvből írjanak egy hatodikat! Természetesen az új könyvhöz, a korábbi szamárcsapás könyveket használják fel, hiszen meg akarnak felelni az elvárásoknak. De persze a korábbi, hatodik századi forrás felett is simán elsiklanak és magyarázgatni próbálják a téveszméiket.  

"backfire effect a visszafelé elsülés effektusa" ! 

Így hívják a rögeszmékben vakon hívő embereket, akik azt képzelik, hogy a tények nem cáfolják meg a dogmáikat. Amikor az emberek úgy reagálnak a cáfoló bizonyítékra a dogmákkal szemben, hogy megerősítik a belé vetett hitüket. Nem változtathatod meg az emberek hitét, szóval ne is próbálkozz vele. Persze van még náluk az a bizonyos csordaszellemnek hívott jelenség is, amiben a résztvevő a csorda után megy, így a végén biztosan sz@ros füvet legel, persze csak átvitt értelemben. Hiszen egyes történészeinknél az, hogy Sicambria nem létezett, az csak az ő tévhitük, ami a hamis képzésük és az elvárás eredménye. A bizonyítékok és érvelés nem hatásosak megrögzött történészi elképzelések ellen! Rossz példaként említhetjük az ez ügyben favorizált Kanyó Ferenc írását, hiszen az (PDF) Elméletek az Árpád-kori királyi Magyarország székvárosairól ... című írásában a 67. oldalon leközli többek közt ezt a levelet, és hosszasan sorolja az írott forrásokat, ám tudatilag még sem jut el odáig, hogy azért van ennyi forrásunk róla, mármint Sicambriáról-oklevelek,krónikák, helyrajzi leírások, térképek és levelek, mert igenis létezett Sicambria városa, és ennek napjainkban is látható romemlékei is vannak,így tehát igazat írnak a krónikáink is! A tanulmányaikban azonnal szembeötlő, egysíkú hiányosság az árulkodó: az a gyakorlat, miként általános alapismereteket, tényeket hagynak figyelmen kívül, a dogmatikus történész tévhitek érdekéért, ugyanakkor pedig a teljesen hibás-téves áltudományos alapismeretek. Alapvető gondolati problémák vannak egyes történészeknél, de legfőképpen Kanyónál, mert képtelen megérteni a tényt, hogy már neki is a hamisat és a téveset, a hibás budai topográfiát tanították. Ezért téves alapjában az írása nagy része, melyben mindvégig próbálja összemosni a Zichyék területét a középkori Óbuda városával, és közben a színtiszta-hiteles okleveles és látképes forrásokat hanyagolja, vagy a szamárcsapás érdekében meghazudtolja. Egyvalamivel azonban mégsem tudnak mit kezdeni: Sicambria város és Vetus Buda városának romemlékeivel. Bármibe le merem fogadni, hogy egyáltalán nem is értik, hogy miért írtam két várost. A nagyon durva pedig valójában az, hogy egyiket sem találták meg hivatalból, még a kapcsolódó várak igazi helyét sem. De nem is keresik, inkább ferdítenek tovább -hogy nem létezett és csak kitalálták- az jobban megy nekik.

Nézzünk tehát pár képet Sicambria városából, ami jelenleg még látható, és elmélkedjünk magunkban, hogy mennyire szánalmas botrány, és szégyen ez az egész, amit a hivatalos oldal művel ez ügyben.




SICAMBRIA VÁROSÁNAK ROMJAI

 

                                    

 A Róbert fényképe

 

 

                                 Egyed Zoltán Pajzsvivő 2019.                           

 

             

 

 

 

   


 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

ÓBUDA VÁRA BÉKÁSMEGYEREN! Miért állítanak valótlant a BTM régészei Óbuda és a főváros múltjával kapcsolatban? Miért tanítanak valótlant a történész tanárok? Kiknek az érdeke a több évtizedes tévedések további előadása és tanítása? A hivatásos oldal szamárcsapása egy hamis történelmet gyártott Magyarország fővárosáról Óbudáról, és mindez ma már csak hazug történész dogma!