2023. november 8., szerda

AZ OROSZLÁNOS SZIMBÓLUM JELENLÉTE A TÖRTÉNÉSZI HAMIS FEHÉREGYHÁZA- A VIKTÓRIA TÉGLAGYÁR TELKÉN

 SZENTJAKAB -VILLA SANCTI JACOBI APOSTOLI - ZENTHYACAPFALUA VILLA

Árvíz Óbudán 1838-ban.

Több apró részlet, mely megragadt az agyamban, összeállt egy egésszé, és azt eredményezte, hogy megint majd leestem a székről meglepetésemben. Szentjakab romjai a 19.század elején még álltak, de ne szaladjunk ennyire előre! Mindent csak szép sorjában, nehogy legyen még a jövőben olyan idegenlelkületű, magyar történelem ellenes félreképzett történész, aki ezt megkérdőjelezni akarja. Jó szokásomhoz hűen, a munkahelyi ártalmakat levezetve, régi újságcikkeket olvastam tegnap éjjel is, egészen ma hajnalig.(Túl későn kávéztam délután) És úgy összességében, hogy érthető legyen a gondolatmenetem, meg kell mutatnom, hogy miként döbbentem rá ismét egy izgalmas tényre. A dolog egyáltalán nem előzmények nélküli, hiszen teljesen biztos vagyok abban, hogy az 1355. évben készült óbudai határjárás valós kiindulópontját beazonosítottam. Ez a szigeti klarissza kolostor napjainkban a Mókus-Perc és Kiskorona utca által határolt területen áll. A kolostor romjait a helyszínen csak kerítésen kívülről lehet megtekinteni. És a közelben, a Kálvin közben, a református parókia pincéjében található Pest-Újbécs-szigeti apácák várának(történészi hamis királynéi vár a hamis Óbudán) az emlékeit sem lehet csak úgy megnézni, ha éppen kedvünk tartja. Ez a tény is önmagában egyébként egy botrány! Közben meg a római Aquincumra évente költenek milliárdokat. De minek? Sicambria-Óbuda városa-ahol a káptalan erődtemploma és a királynéi vár állt, a préposti területen, sosem volt Aquincumban és a Főtér környékén!

Szigeti klarissza kolostor a Kálvin-Perc-Mókus utca által határolt területen


A középkori határjárás első állomásától, a Mókus utcától a szigeti klarissza kolostortól elindulva, és a Dunán átkelve, Szent Jakab apostol falú határához érkezik a küldöttség. Milyen tény következik mindebből? Számomra alapjában az, hogy Óbuda városa sosem volt a (Zichy) Főtér környékén sem! Hiszen Óbuda városa nem szigeten létezett, ezt mindannyian tudjuk, és tudtuk idáig is

A DUNA TÁJFORMÁLÓ TULAJDONSÁGA

Csak éppen történészeink nem ismerték fel, hogy a Duna medre a középkorban még a nyugati hegyek oldalában haladt. Egyrészt a Coriolis fizikai erőhatás miatt, a Föld nevű bolygó északi féltekéjén, az északról-délre tartó Duna  nyugatra térült el. Tehát a nyugati partot pusztította, a keletit pedig építette. Éspedig a 286-ban megemelkedő, és bizony folyamatosan emelkedő vízszintről van szó. Tehát a magas vízszint azt eredményezte, hogy a Duna megtalálta a közvetlen a nyugati hegyek aljában haladó holocén medrét, melyet Szentendrei-Pomázi-Békásmegyeri-


Csillaghegyi Dunameder-ma Mocsáros
Csillaghegyi Duna mederként ismerünk a szakirodalomból. A római helytartói palota régészeti feltárásaiban ez igen jól dokumentálva van, mikor a járószint rétegek folyamatos emeléséről-munkálatairól írnak a Duna vízszint-emelkedése miatt. Éppen ennek a folyamatnak köszönhető az a tény, hogy az Árpád-korra már a Duna sodrása a magas térszinteket az akkori bal-partra, mint szigetre építette fel, vagyis a mostani jobb partszakasz, az Árpád híd budai hídfőjének környéke van magasabban. Ez a tény bizonyítja a meglátásomat és egyben igazolja az északról készült óbudai hadmérnöki rajzok mindegyikét. És bizony nem csak ezt igazolja a középkori Duna-meder a nyugati hegyek oldalában, hanem azt is, hogy a római Aquincum városát a Duna hordaléka tüntette el, hiszen azt a területet töltötte! Tehát Kanyó Ferenc és kebelbarátja, a #dunaiszigetek blog írója, Szávoszt Vass Dániel gondolatmenete is alapjában hibás, akik azt próbálták a közelmúltban az olvasóiknak sulykolni,-hogy a történész tévképzeteket megvédjék,-hogy a "vízszint emelkedésével a település beljebb került volna a nyugati hegyek irányába". Ez alap gondolati hiba, mert a Duna már Szentendre után közvetlen a pomázi öbölben volt, és a Coriolis erő a nyugati hegyek oldalába tolta a vizeket. A belső meder jelentette a Duna főmedrét mindaddig, míg ez a magas vízállás létezett a Kis-jégkorszak hatásai miatt. Remélem mindenki érti. Már a krónikáinkban, pl a Tarihi Üngürüszben is említett Sicambria városa tehát sehogyan sem lehetett a rómaiak Aquincuma, mert az már a negyedik századra a Duna hordaléka alatt volt! Ez a valós oka annak, hogy Aquincum polgárvárosi részén egy kabátgombot sem sikerült a régészeknek találnia, ami magyar lett volna! Hiányoznak a Hun az Árpád-kori paloták és a Magyar leletek! És a mai állapotokat a múltba visszavetítő tudománytalan történészeink azt sem akarták észrevenni, hogy a Magyar Krónikák még részleteiben sem szólnak a római Aquincumról! Így tehát alapban bukta mindaz, mit egészen idáig összehordtak Óbuda történelméről.


Viktória téglagyár épülete

MIT ERŐLTETNEK HIVATALBÓL?

Azt tudni kell a témánkhoz, hogy az Óbudai Fehéregyházát a történészi hivatalos oldal a Viktória téglagyárban eltűntként kezeli, Árpád sírjával együtt! Még régebben láttam a tévében egy történészt, (sajnos a nevére már nem emlékszem, de az is egy zavarodott muksi volt), aki azt nyilatkozta, hogy Árpád fejedelem sírja az Árpád húsbolt alatt található, az óbudai lakótelepen! Esküszöm, azt hittem hirtelen kiesek a fotelból! Meg is jegyeztem az akkor ott jelenlévőknek  a riportban lévő történészre utalva, hogy ez a faszi nem normális! A riport után hetekig nem tértem magamhoz.  Hivatalosan pedig a középkori óbudai határjárást a Margitszigetről, a Domonkos kolostortól kiindulva fantáziálják napjainkban is a megzavarodott és kókler történészek, Zichyék hamisított látképei szerint! De van ám egy hatalmas bökkenő! A középkori óbudai határjárás a Boldogasszony-szigetről(Insula Beate Marie Virginis) a szigeti klarissza kolostortól indult! Az alap-problémával sem törődtek, mégpedig azzal, hogy a Margitszigeten egyáltalán nincs és nem is volt klarissza apácakolostor! Az 1355-ben készült határjárás viszont ténylegesen a szigeti klarissza kolostortól indult! Lásd: 

  • Méta 1. “Prima meta incipit a parte orientali tatra partem Danobi ab angulo claustri Sancte Clare de Insula leporum”

Ez a tény önmagában rávilágít arra, hogy a Margitsziget nem egyenlő a Boldogasszony (Insula Beate Marie Virginis- Boldogságos Szűz Mária) szigettel! De ez az "apróság" egyáltalán nem zavarta őket. Óbuda Ékességes(Leporum=Báj-Ékesség!) Szigete nem a Margitsziget! Ma pedig már a Budapesti Történeti Múzeum fizetős eseményein a Margitszigeten tájékoztatják félre a tájékozatlan résztvevőket az előadók azt állítva, hogy a Boldogasszony sziget okleveles romemlékei a Margitszigeten léteztek, megmutatni azonban nem tudnak belőle egy kődarabkát sem! A BTM két munkatársa, Takács Ágoston és Benyó Gergely, semmilyen igazolást nem tud arra felmutatni, hogy a Margitsziget és a Boldogasszony sziget, egy és ugyanaz a sziget lenne! Így tehát azzal, hogy a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a mai állapotokat vetítik vissza a múltba, a földrajztudományt mellőzve, tulajdonképpen folyamatosan történelmet hamisítanak. És a napjainkban zajló eszetlen ámokfutásért a múzeumi igazgatók, beleértve az aligazgatókat is, tehetők leginkább felelősé, a szervilis munkatársakkal együtt. Tehát a lényeg az, hogy a mai Gobuda Mall helyén működő Viktória téglagyár területén megtalált romemlékeket, az Óbudai Fehéregyházának fantáziáltak, a téves Óbuda helyrajzuk miatt és érdekében. E blogbejegyzés végére azonban olyan tényt közlök ez ügyben, melyre a bizonyítékot a sejtésemhez csak nemrég sikerült meglelnem. Most nézzük meg, hogy a téveszmék fenntartásában érdekelt történész által kezelt Wikipédia mit ír erről!

HAZUG WIKIPÉDIA ÉS ALJAS TÖRTÉNÉSZEK

Az Óbudára vonatkozó minden témában, az urambátyám rendszert használó történész nyaloncok és szervilis követőik uralják a Wikipédiát! Minden más, a hivatalos történész téveszméket cáfoló kutatót tiltanak a szerkesztéstől, támadják, majd azonnal kizárják. Arra hivatkozik ez a mocskos bagázs, hogy a Wikipédián az elsődleges forrás, egy adott témában, nem elfogadott. Tehát szerintük csak úgy lehet megírni egy adott témát Óbudáról, ha egy történész már írt az oklevélről. Én viszont kétlem, hogy ez így lenne, ha meg tényleg így van, akkor jó nagy baromság az egész, és alapjában téves a szabályrendszer! Szépen ellenőrzik egymás írásait, a lényeg, hogy az aktuális történész téveszme szerepeljen, bevédik egymás valagát. Óbudai pálos kolostor Wikipédia oldalán, és az összes kapcsolódó oldalon ugyanezt művelik! A Hármashatár-hegy oldalában talált romemlékeket igyekeznek az óbudai Fehéregyházával összemosni. Leginkább az a szintén talpnyaló-másoló történész  műveli ezt, a korábbi történetírói, magyarellenes munkákat másolva és népszerűsítve, aki abból írt diplomamunkát, hogy Óbuda nem is létezett. Különböző szélsőbaloldali, tudományosnak álcázott szervezetek pedig nyíltan támogatják.

WIKIPÉDIA- Óbudai pálos kolostor szerkesztése Qedrák-Kanyó Ferenc
 
Vagyis a történész téveszmékből diplomázott Kanyó Ferenc, aki szerint Óbuda-Sicambria városa nem is létezett!

Régóta jól ismert a kóser módszer, ahogy ezt egyesek művelik, ha félre akarják vezetni a közvéleményt!

Kanyó megszerkeszti az óbudai páloskolostorról szóló oldalt, és forrásoknak beírja a saját írásait! Gyomorforgatóan aljas eljárás ez, mert így az ő írásai kerülnek előtérbe. Így tudja tovább butítani az érdeklődőket, és elferdíteni-meghamisítani az óbudai történelmet!

Óbuda helyrajzi problémájának ügyében nyíltan, tévéműsorban és rádióinterjúban valótlanságokat állító, szamárlétrát mászó történész átszerkeszti a Wikipédia Óbudai pálos kolostor-Fehéregyháza-Ősbuda oldalait, a Forrásokhoz beírja a saját irományait, mégpedig úgy, hogy mások írásait a témára vonatkozóan "kifelejti" véletlenül. Egy szervilis, szintén történész wikipédista járőr cimborája ellenőrzi, mindent rendben talál, nincs itt semmi látnivaló, nincs is más olvasnivaló, csak is a Kanyó...!  Fehéregyháza innentől eltűntként van kezelve, Árpád fejedelem sírjával együtt, a Viktória téglagyár bányagödrében, Kanyó Ferenc által, hogy az érdeklődők elhiggyék, hogy a történészek tévedhetetlenek, és tovább tudják folytatni a százéves dogmáikat. És legfőképpen azért hamisítják ezt, hogy a magyarok megtérése idején, 803.évben Pannóniában legelsőként Szűz Mária tiszteletére megépült Boldogasszony prépostsági Székesegyházat, -melyet Banai kápolnának is hívtak, majd Alba Beate Marie Virginisnek,- ne is keresse most már senki! Tipikusan aljas módszer ez! Kanyó belerejti az írásaiba a történész téveszmét(hiszen az ő érdeke is az, hogy ez maradjon, ne legyen változás). Mutatom: "Az óbudai lakótelep építését megelőző nagyszabású feltárások a felszínre hozták Óbuda valamennyi középkori egyházi épületét, így kizárásos alapon csakis a pálos kolostor kerülhetett elő a 19. században a Victoria-téglagyár telkén."  Ez alapjában egy ocsmány és hatalmas hazugság Kanyótól! Hiszen Óbuda városát történészeink semmivel nem tudták a Zichy Főtér környezetére azonosítani, és  nem, hogy valamennyi, hanem a város egyetlen épületét sem tudták sem a látképeknek, sem az oklevelek adatainak megfeleltetni! Sőt, bárki számára nyilvánvaló, hogy Óbuda városának hegyen látható látképei, nem a Zichyék területéről, a mai Főtér területéről szólnak!

Óbuda városa hegyoldalban
Sok oldalon megírtam már ezt, és mégis tovább hazudnak! Nem szégyellik magukat az Óbudai Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeumban? És ez most történik, napjainkban. A kérdésem persze csak költői. Kanyó a szerzőtársaival együtt azt jelenti Óbudának, mint Varju Elemér Visegrádnak, aki elhazudta a királyi alsó-várat, azt erőltetve és propagálva, hogy az soha nem is létezett! Nos, Kanyó Ferenc ugyanezt műveli Óbudával, mégpedig nagyon aljas módon teszi mindezt, immár hazugságoktól sem visszariadva. Pedig nyolc évvel ezelőtt megírtam neki, hogy megbukott-megbuktak, de olyannyira félreképezték, hogy elvakultságában ezt nem hitte el nekem. Legutóbb már csak annyira futotta tőle, hogy "zaklatásra" hivatkozva jelentgette a bejegyzéseim,( melyben megírtam, hogy hazudozik), a Facebook adminjainak. Kanyó az óbudai patakmalmokat is igyekszik összemosni, hogy Árpád fejedelem sírjának helyét a Viktória téglagyár bányagödrébe adhassa elő. Úgyhogy megírtam ezt a bejegyzésem: 

MALOM AZONOSÍTÁS AZ ÓBUDAI FEHÉREGYHÁZA ÉS ÁRPÁD FEJEDELEM SÍRHELYÉNEK IGAZOLÁSÁRA

Érdemes elolvasni pár művet ez ügyben.De vigyázzunk ám, mert nagyon alattomos módon tudnak a történészek "tévedni", tényeket hagynak figyelmen kívül a téveszméik érdekében ! 

-Az önmagát is félrevezető Vértessy György Gondolatok Árpád fejedelem sírjáról

-Az alapjában tévedésben lévő Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50

-Az építészektől az a Z Tóth Csaba írt erről a témáról, aki sokáig próbált engem arról győzködni, hogy a hadmérnöki rajzok valótlanok, aztán több esetben kiderült, hogy az ő látásmódja a hibás, és térlátás képessége nincs neki! ☺ A Simontornya Fikció, aztán nem sokkal később a történész tévképzetet másoló másik gyöngyszem, a Szentendre Fikció látkép megfejtéseim után feladta, és azóta csönd van. Talán rájött, hogy tévedett, mikor hitt a történészeknek, és másolta a téveszméiket. Még kész szerencse, hogy a tervei alapján,  mégsem építették újra az óbudai Fehéregyházát a Viktória téglagyár bányagödrébe, ugyanis az ott valójában sosem volt! De azért olvassuk el, hogy mit írt: Fehéregyháza 

A lényeg az, minden esetben, hogy a dolgokat a helyén tudjuk kezelni! Nem szabad mindent elhinni, több oldali ellenőrzés és azonosság szükségeltetik.

A KORABELI ÚJSÁGCIKKEK

Én tehát igazából sosem hittem el, hogy az óbudai Fehéregyházát találták volna meg a Viktória téglagyár bányagödrében. Az újraolvasás sokszor meglepő új eredményt tud nálam okozni. A 19. század "szakértői" is vitatkoztak rajta rengeteget, hogy hol lehetett Fehéregyháza. És önmagában az, hogy nincs teljes egyetértés a romemlék mibenlétéről, már alapjában gyanúra adhatott volna okot, Óbuda téves helyrajzát illetően! Nézzünk is meg pár korabeli újságcikket erről, mert igazán érdekes és tanulságos! Címsorral együtt mentettem le az írást, hogy aki akar, az utána tudjon nézni.


Többen a csillaghegyi Árpád fürdőnél akarták az óbudai Fehéregyházát azonosítani, és egyáltalán nem alaptalanul!



Korábban megírtam már, Schier Xistus az ott lévő Árpád fürdőnél lévő Pölchen(Plenkel)/Schwanfelder malom alapján írta le Árpád fejedelem sírjának és egyben az óbudai Fehéregyházának a pontos helyét. És ezt a tényt pont azok a kommunista oktatást kapott történészek igyekeznek meghazudtolni közösen, akik abban érdekeltek, hogy a magyarellenes óbudai történelmet és történelemoktatást fenntartsák, lásd: Történelemtanárok Egylete és Kanyó Ferenc együttes ügyködése. Ma viszont már TÉNYLEG csak a teljesen műveletleneknek tudja bemagyarázni ez a gitt egylet, hogy Sicambria csak a krónikáinkban létezett, hiszen okleveleink vannak arról, hogy a trójai királyok által alapított város megegyezik az Árpád-kori Budával, azaz Óbudával! 
 


A Bénárd Ágost nyaralójánál lévő romokat is megpróbálták Fehéregyházának azonosítani civakodó történészeink.
Olyannyira egyedülálló romemlékünk állt ott, -ahol ma teniszpályák csúfítják azt a szent helyet- ahol valójában Monoszló Lodomér esztergomi érsek tornya és vára, Boldogasszony szigeti udvarháza létezett. Itt írtam ezt meg korábban: 
HOVÁ ÉRKEZETT AZ ÓBUDAI HATÁRJÁRÁS 1355-BEN? EGY ELFELEDETT ROMEMLÉK.

A LÉNYEG SÁRGÁVAL KIEMELVE AZ ÚJSÁGCIKKBEN!

Elérkeztünk az újságcikk legfontosabb részletéhez, mely kutatásomban döntő fontosságú, és csak azért tudtam egy másik adattal összepárosítani, mert beakadt az agyamba, ugyanis a számítógépemmel úgy kutatok, hogy esetenként tíz böngésző több száz oldala van egyfolytában nyitva. És így onnét tudom a szenvedélyemet tovább folytatni, ahol abbahagytam azt. Tehát erre az adatra visszatérünk, és párosítjuk, kicsit később egy másik adattal, és így együtt, remélem a kedves olvasóimnak is megdöbbentő bizonyíték lesz ez majd.

Vértessy Györgynek azért akadtak jó gondolatai is!


A MÁSIK TÉVESZME-SZENTJAKAB ÚJLAKON

WIKIPÉDIA-KAMUPÉDIA

Ha az ember elkezd kutakodni Szentjakab falva helyrajzát illetően, akkor azonnal belebotlik az alapjában buta történészi téveszmébe, mondván, hogy Szentjakab középkori települése az a mai Újlakon létezett. A WIKIPÉDIA oldalai ez ügyben is oltári nagy ökörséget írnak, és szégyen, hogy a tudományos térképek világában még mindig a tévképzeteket tolják! Én nem voltam rest, immár egy évtizeddel ezelőtt felkerestem az Újlaki Sarlós Boldogasszony plébánia templomát. A helyszínen lévő paptól megkérdeztem, hogy a mostani templom alatt lévő Szentjakab templomát meg tudnám-e tekinteni? Előre sejthető, ám mégis meglepő volt a válasz! Nincs ott semmi ilyesmi, és nem is volt, sem romok, sem emlékek, egyáltalán semmi, mondta a pap. A további kérdésemre, hogy akkor a történészeink miért írják, hogy ez alatt a templom alatt van Szentjakab temploma, a szentember csak a vállát vonogatta. A probléma okát, a téves helyrajzon kívül, még valami okozta, mégpedig a Zichyék kapzsisága. 

NEM ODA ÓBUDA ! HAMIS TÉRKÉP A ZICHYÉK ÓBUDÁJÁRÓL. címmel írtam erről korábban.

Egyébként nemrég megint beszéltem vele, mert közöltem, hogy ő a Margitszigeten nem a Szent Mihály premontrei szigeti prépostsági templomban celebrál, mert Lux Kálmán azt csúnyán benézte, és az akkori tévhitüket építette újjá, és a Margitsziget nem Szűz Mária sziget, és valójában a szigeti premontrei prépostsági főtemplom napjainkban a Főtér betonja alatt várja, hogy jobb sorsra legyen érdemes. ☺ Mit ne mondjak, a telefonban hallottam, hogy nem volt őszinte a mosolya, majd felrobbant a szentfazék!  💣 Most előre megmondom, hogy ameddig a félreképzett történészeink Óbuda városát a római Aquincumból kifejlődnek fantáziálják a tudománytalan prekoncepcióik alapján, addig nem is fog helyreállni a rend, a hiteles óbudai topográfia, és a Főtéren lévő templomot mindvégig Szent Péter prépostságnak fogják hamisítani a tudománytalan-balfék történészek.

ÁRPÁD FEJEDELMET FEHÉREGYHÁZÁN-SICAMBRIÁBAN TEMETTÉK EL

A Viktória téglagyár bányagödrében előkerült romemlékről többen is megállapították, hogy nem lehetett Fehéregyháza, pl Henszlmann és Rómer, és az is nyilvánvalóvá vállt, hogy az építése 1180 és 1220 közé tehető. Így tehát a "megtérés idején épült" Fehéregyháza nem lehetett. Jól gondolták ezt a kételkedő történészeink, bár a teljes igazságra nem akadtak rá. Hiszen ők azt képzelték, abból az elgondolásból indultak ki, hogy a magyarokat biztos Szent István idejében térítették meg, és akkor "bizonyára István építtetett Fehéregyháza néven templomot oda, ahová Árpád fejedelmet eltemették". Azonban nem figyeltek Anonymus Gestájára. Árpád fejedelmet a kőmedrű forrás felett, ott temették el 907 évben, ahol a magyaroknak  a legelső Szűz Mária kápolna épült Pannóniában a Magyarok megtérése után. És ha az után kezdünk kutakodni, hogy Óbudán mikor térítették meg a lakosságot, akkor a 801-802 évre találunk! 803. évben pedig a város végében, a megtért Magyarok számára megépült a Szűz Mária egyház . Ugyanis ekkor térítették meg az Óbudán élő embereket, akiket magyaroknak hívtak! És aki most ezen meglepődik, az nem olvasott eleget, és megfelelő műveket a témában! És ez a hely bizony Sicambria vagyis Etzelburg a Hun-Magyar város, Attila városa, és ezt közli is a névtelen író. A Tarihi Üngürüsz is írja, hogy e kettő ugyanaz, Attila udvara Sicambriában létezett, és Árpád fejedelem, mint jogos örökös ugyanoda költözött be! Tehát 104 évvel később, Árpád fejedelmet azért temetik a kisméretű Királyi-Fehér kápolnához, amit a forrásról nevezve Banai Kápolnának is hívtak, mert az a hely volt Óbuda városának, korábban-akkor- és később is a legfontosabb szakrális központja. 907-ben, egy keresztény helyre, a Szűz Mária kápolnához temették el Árpád fejedelmet Attila városának előhegyén Sicambriában! A fejedelmet pedig csak úgy temethették az egyház bejáratától jobbra, a kőmeder mellé, ha azok már korábban léteztek. Erre a témára külön blog oldalt is létrehoztam. Az okleveles adatokból és leírásokból pedig azzal is tisztában lehetünk, hogy a Sicambriában található fehéregyházi forráscsoportot Calida Aquanak-a helyet pedig, ÓBUDA (és nem a mai Buda) külvárosát Felhévíznek hívták. Az egyház ajtaja előtt összegyűlő meleg-gyógyvizet, amit a hegyoldali városba is bevezettek, Krumhelt ferdeyének-Krimhilda, Attila a Hun uralkodó feleségéről nevezték el. Én magam abban is biztos vagyok, hogy abban a kőmedencében, kisméretű tóban keresztelték a magyarokat a "szent vízzel", amit Krumhelt Ferdeyének hívtak, és a Szűz Mária kápolna, amiből később a Boldogasszony prépostsági templom lesz, amikor Erzsébet királyné belefoglalja azt, pontosan a keresztelésre is használt szent víz miatt épült oda, ahova. Azonban még valamiben biztos vagyok, mégpedig abban, hogy korábban is forrásszentély állt ott, és már a római kor előtt is a környék legfontosabb helye volt. Többek közt, ezért is épült oda a trójai király, Franco vára, amit Sicambriának hívtak. Véleményem szerint a római helytartói palota is onnét kapta a meleg vizet, míg a mai római fürdőnél csak a vízelosztó létezett, de ez megint egy külön tanulmány témája. A Sicambria csoport napjainkban tartó Óbuda helyrajzi kutatásait elhallgató történészek azt is "elfelejtik" közölni az olvasóikkal, hogy Árpád fejedelmet azért nem találták idáig történészeink, mert az óbudai helyrajz több, mint 150 éve téves és ezáltal hamis! A fejedelem sírhelye sosem volt a Viktória téglagyár bányagödörben, ahogy az óbudai Fehéregyháza sem volt ott soha, mert egy másik településünk létezett ott! 

FELKIS TÉRKÉPE

Az óbudai Boldogasszony-Fehéregyháza a csillaghegyi Rókahegyen


Ezt a témát is megírtam már korábban, ám mégis be kell tűznöm ide is. 

ÓBUDA TÉVES HELYMEGHATÁROZÁSA

Egyrészt azért, mert Felkis térképe pont nem ábrázolja a Viktória téglagyár területét. Másrészt pedig azért, mert ahol az óbudai Fehéregyháza létezett valójában, és Felkis térképe pontosan mutatja, én ugyanoda azonosítottam északi nézetből a banai egyházat, a Boldogságos Szűz óbudai Fehéregyházát! Ez a hely pedig a hegy Békásmegyer felé eső széle. A Via Magna Strigoniensis-A Nagy Esztergomi Utat is teljesen hitelesen ábrázolta Felkis, meg is találtam a terepen, és azonosítottam! Felkis nem a Gestából csinálta a térképét, hanem helyrajzi-népi tudás birtokában volt, hiszen esztergomi földmérőként kiválóan ismerte a földrajzi területet. Munkatársaival az ábrázolt területet, a méta pontokat bejárták, és részletekbe menően ábrázolták. Barátaimmal lekövettük Felkis földmérő ábrázolt területének határpontjait, a blogbejegyzésem az alapján írtam.

A KULCSSZÓ OROSZLÁN


Szent Jakab hava

Oroszlános tumba
Oroszlán 1. Azért érdekes ez, mert korábban is felfigyeltem erre, de nem tudtam mihez kötni az oroszlán szimbólumot. Család és nemesi címerek kutatásával töltöttem el több hónapot ez ügyben, teljesen feleslegesen. Azonban a tegnapi kutatásom során, annyi oroszlán jött velem szembe hirtelen, hogy az már megadta a kritikus tömeget ahhoz, hogy ez ügyben kutakodjak tovább. És bizony jogosan gondolkodtam ez irányban tovább, el is magyarázom. A Viktória téglagyár bányagödrében, a mai Perényi utca magasságában a feltárások alkalmával egy oroszlános sírfedlapot találtak. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy ennek a sírfedő tumbának semmi köze nincs Árpád fejedelem sírjához, csakúgy, mint az épülethez és a többi lelethez sem! A fősodratba nem illő más véleményt ezúton is igyekeztek semmibe venni. Kutatásaikat ma is elhallgatják, a módszer semmit nem változott.

Gebauer Pál kézzel írt levelének részlete 1894

Az én számomra az az igazán megdöbbentő ebben az egészben, hogy még manapság is ugyanazokat a történész téveszméket hajtják erőszakosan tovább, melyek pont az alapjában téves helyrajz miatt jöttek létre. 
Történészi hamis Fehéregyháza a Viktória téglagyár telkén

Fehéregyházát-Árpád fejedelem sírjának helyszínét, egyáltalán nem lehet a Viktória téglagyár bányagödrébe azonosítani! És miután a műholdas képátfedéseimmel és az oklevelek adatainak segítségével megleltem Anonymus
SICAMBRIA-Lyukaskew
 kőmedrét és azonosítottam a valós helyszínt a csillaghegyi Rókahegyen, mint Sicambria-Etzelburg és egyben Calida Aqua-Fehéregyháza, így nekem kellett arra is rájönnöm, hogy ezen a helyszínen, a Táborhegyen milyen templomot találtak. Félreképzett történészeinktől ugyanis hiába várnánk, hogy a történelmi valóságot írják meg Fehéregyházáról-Árpád fejedelem sírjáról és Szentjakabfalva Árpád-kori udvarházáról. 
Oroszlán 2.


Van tehát sírfedő tumbánk, ami oroszlánt ábrázol, és van tömör arany oroszlán, amit a feltáráson találtak.
Oroszlán 3.
Lehet, hogy ez csak véletlen, de a Szentjakab apostol tiszteletére szentelt  horoszkóp ismét megjelenik az ugyanott gyártott téglákon is. Különös! Ekkor már úgy éreztem, hogy teljesen biztos, hogy az oroszlán a megoldás kulcsa. Óbudai Viktória 
Három az oroszlán

OROSZLÁN ANALÓGIA


Sibenik Szent Jakab templom bejárata

Jáki templom főbejárata

Szent Jakab apostol templomait oroszlánok őrzik! Jákon a kolostori templom Szent György tiszteletére lett szentelve, azonban a bejáratánál lévő oroszlánok nem egymásra tekintenek, mint ahogy Sibenik kapujában látjuk, hanem egyenesen a középkori Szent Jakab plébániatemplomot nézik, szinte úgy érezhetjük, hogy őrzik a plébánia templomot. És itt is hangsúlyosan jelen van az oroszlán motívum.  
Szentjakab őrző
A szakrális történelmi földrajz önmagában cáfolja az összes eddigi történészi téveszmét, és igazolja Szent Jakab templomát. Az Oroszlán hava ugyanis Szent Jakab hava. A középkori emberek ezt pontosan tudták, ahogy tudták azt is, miként építsék meg egyszerű számítások alapján a templomaikat a védőszentjük napjára. Jó lenne ha az érintettek ma is tudnának a középkori emberek fejével gondolkodni, rögtön messzebb jutnánk a történelmi kutatásokban. Szentjakabfalva településének-mely a mai Perényi utca közelében létezett-  templomát, illetve a szentélyét Szentjakab apostol napjára, július 25-re szentelték-keletelték, és én erre szintén a nyakamat merem tenni! 


KLETTE KÁROLY LÁTKÉPE

Mit látunk a háttérben?

Az ő rajzával kezdtem ezt a blogbejegyzésem, és ez egyáltalán nem véletlen. Fontos tudnunk róla, hogy ő vedutta ábrázolást tanult, tehát ugyanazt, mint a hadmérnöki rajzolók! Talán még a figyelmesebb olvasóim sem vettek észre egy nagyon fontos dolgot a rajzon. Több év után találtam meg a kérdéseimre a választ. Figyeljük meg a háttér jobb oldalát! Bekarikáztam.

1838-ban egy komoly romterületet látunk a későbbi Viktória téglagyár területén!

Klette Károly egy csónakban ült, a mai Flórián tér környékén, és onnét készítette a rajzát. Az óbudai polgárok ekkor is kaptak egy nagyon komoly figyelmeztetést, hogy a Duna nemrég még a nyugati hegyek oldalában tartott dél felé. Ezzel magyarázható, hogy a hegyek felőli részt, a középkori Duna meder környékének területét, egészen a huszadik századig nem merték beépíteni. Az is beszédes képünkön, hogy a csónakokba a marhákat is mentették, de minket inkább a háttérben lévő romok érdekelnek.
A nézőpont


És nem csak bekarikáztam kedves olvasóimnak a kép részletét, hanem ki is nagyítottam! Nézzük !

Villa Sancti Jacobi -Szentjakabfalva romemlékei 1838 évben 

És ismét hozzá az újságcikk fontos részlete, mely elárulja a lényeget! 1838-ban, a jeges árvíz idején, Szentjakab településének, a "másodiknak" kerítőfalai még álltak! Klette Károly ezért tudta azt ábrázolni számunkra. A korszak tudósítása, az újságcikk fontos részlete pedig mindezt igazolja is!

Nem Fehéregyháza, hanem Szentjakab!


Rögtön azzal is szembesülhetünk, ha tudunk értelemszerűen gondolkodni, hogy a bánya, a Viktória téglagyár bányája-maga a bányaterület miként jött létre. Elég csak ránéznünk a képre. Az újságcikk közli is, hogy a második építési periódus a helyszínen 1838-ban az árvíz idején még állt, és pont akkor dőlt össze!  A mindent elpusztító árvíz után érthetően, építőanyagra volt szükség, mégpedig szárazra. Az újjáépítéskor elhordták a magasabb területen lévő száraz építési kőanyagot a környéken élők, hogy a nyomorúságos állapoton valahogy változtatni tudjanak. Szentjakab romterületét kőbányának használták, és így jött létre a Viktória téglagyár agyagbányája, melyet aztán a téglagyár mélyített tovább, és így kerültek elő harminc évvel később Szentjakabfalva Árpád-kori udvarházának-első építési periódusának- romemlékei.

OKLEVELEK TUDÓSÍTÁSA

És most jöjjenek az én kedvenceim, mert a legtöbb hiteles adatot, értelmesen gondolkodva, és a környezetet jól ismerve, a vonatkozó okleveleinkből tudhatjuk meg!

1511. IV. 9-én kelt oklevél szerint a budai káptalan előtt Raguzai István óbudai várnagy vallási buzgóságból indítatva felhévízi házát, szôlôjét és óbudai mészárszékét a Szent Jakab apostolról nevezett szentjakabi egyháznak adja. (Bártfai Sz. L.: Pest m. T. O. E. 328.)
Az a helyzet, hogy nem minden oklevélből tudunk helyrajzi adatokra szert tenni, a most következő viszont számomra éppen elég információval szolgál.
1309. IV. 17-én kelt oklevél szerint a felhévízi keresztes
konvent elôtt Lack özvegye Aranka a szentjakabi Újmálon lévô örökölt szőlőjét nyolc bécsi márkáért eladja Hosszú Péter és Szôke pesti telepeseknek. (Orsz. Levt. D. L. 1732. - Anjoukori Okmt. I. 172. - Bártfai Sz. L.: Pest m. T. O. E. 32.)
Az oklevélben közölt Újmál szőlőföld azt a területet jelenti, mely a későbbiekben megegyezik a Viktória téglagyár környékével, tehát a ma Hármashatár-hegy, Táborhegy részét Újmálnak hívták. Ez adhatott okot arra, -már nagyon korán, még az óbudai feltárások megkezdése előtt,- Rupp Jakabnak, hogy Szentjakab településének földrajzi helyét teljesen tévesen azonosítsa Neustifttel-azaz Újlakkal. Vymal és Vylak ugyanis eléggé egybecsengő nevek. Rupp azonban azzal a ténnyel nem került tisztába, hogy Óbuda városa hegyen létezett, a terület belakottsága pedig északról-délre terjedt. Így tehát Szentjakab településére vonatkozóan, az Újmál- Vylak-Újhely leginkább a 12-13. századra és a ma Táborhegynek hívott részre vonatkozik. 
1868-BAN MÁR KÉSZ VOLT A TÖRTÉNÉSZ TÉVESZME !

Nekem nem is kellett aláhúznom, mert a digitális kiadványban szereplő könyvben valaki már aláhúzta azt a részt, ami úgy ahogy van, ökörség az egész, és a hivatali ostobaságok fontos részét képezi napjainkban is már, mint történész dogma! Sárgával pedig azt jelöltem meg, amit jól írt Rupp, úgyhogy kettes alá, menj a helyedre fiam!  ☺Végmegállapításom az, hogy a Szépvölgyi útnál, ahol ma a Sarlós Boldogasszony templom áll, nem Szentjakabfalva település, hanem Neustift-Újlak település létezett, és okleveles említéseinkben ezt a helyet Vylaknak hívták.


SZENTJAKAB

Szent Jakab apostol, a gyógyszerészek, kalaposok, kereskedők, szatócsok, utasok, zarándokok védőszentjére emlékezünk ünnepén, július 25-én az Oroszlán havában. És ez is passzol a révhelyhez, melyet Szentjakab mellett "Pesti" révnek illetve Révjenőnek hívtak, ma pedig Főtérként ismerünk. Az útvonalak ugyanis ebben az időszakban védett helyeken vezettek. A révhelyhez vezető út pontosan ezért vezetett Szentjakab területén keresztül, és ezért szedtek ott szárazulati vámot, hiszen a Solymári völgyben ekkor még egy magas vízszinttel létező mocsaras táj uralkodott, és közlekedésre alkalmatlan volt ez miatt. Maga az Árpád-kori település,
VILLA SANCTI JACOBI APOSTOLI - ZENTHYACAPFALUA VILLA 
pontos földrajzi területe úgy van meghatározva, hogy "az út mellett, ahol Óbudáról-Újbudára vezetett az út" ez pedig adja magát, mert csak a belső Duna meder felett vezető útról lehet szó. Ugyanakkor pedig szárazulati és vizi vámja is volt Szentjakabnak, de a középkori vízrajzi helyzet nemtudása miatt a valós helyével sem tudtak tisztába kerülni történészeink, és jóval délebbre, Újlakra fantáziálták.

Zarándokút jele


A zarándokút és leírása

Santiago de Compostela katedrálisa

Szent Jakab apostol Jézus tanítványainak egyike volt.
A leghíresebb zarándokút a Camino de Santiago melynek végcélja Santiago de Compostela, Szent Jakab apostol sírhelye. Azt már kevesebben tudják, mert nem köti az egyház a zarándokok orrára, hogy az El Camino valójában egy ősrégi kelta zarándokút, ami valójában a Tejút földi szimbóluma-útja!  Így tehát alapjában a "szenteknek" vagy a kereszténységnek csak mára van már köze hozzá, mert rátelepedtek az ősi előzményre. Ha valaki nyitott szemmel vizsgálja a kegyhelyeinket, ősi templomokat, ugyanezt tapasztalhatja! Magyarországi kegyhelye a Szentjakab útnak Lébény Szent Jakab temploma, ahonnét a zarándoklatot folytatni lehet Szlovákia és Ausztria irányában, akár egészen Santiago de Composteláig, a katedrálisban őrzött sírhelyig.


Szent Jakab kútjáról

Amikor mi, franciák be akarunk lépni az apostol bazilikájába, ezt az északi résznél tesszük. Ezen bejárat előtt, az út mellett található Szent Jakab szegény zarándokainak vendégháza. Utána, az úton túl, kilenc lépcsőfokot lemenve, egy átrium. Az átrium lépcsőjének lábánál egy csodálatos kút áll, amihez fogható nincs az egész világon. Szóval, ennek a kútnak a lábához három kőlépcső vezet fel, amelyre egy gyönyörűséges, kerek, öblös medencét helyeztek fel csészeként vagy tálként és ez akkora, hogy nekem úgy tűnt, tizenöt ember fürödhetne benne kényelmesen. Közepéből egy alul vaskos, hétszög alapú arányos bronz oszlop magasodik, melynek tetején négy oroszlán emelkedik, szájukból sugárban ömlik a víz, hogy oltsa Szent Jakab zarándokainak és a város lakóinak a szomját. Ez a négy vízsugár, elhagyva az oroszlánok száját ugyanebbe az alsó medencébe hullik vissza és egy lyukon eltávozva eltűnik a föld alatt. Ugyanúgy nem lehet látni, honnan jön víz, mint ahogy nem lehet látni, hová megy. Ez a víz édes, tápláló, egészséges, tiszta és nagyon jó, télen meleg és nyáron hős. A mondott oszlopon a következő felirat látható bevésve a következő formában, két sorban végig, körbe az oroszlánok lába alatt:

ÉN, BERNARD, SANTIAGO KINCSTÁRNOKA VEZETTEM IDE EZT A VIZET ÉS HOZTAM LÉTRE A JELEN MŰVET AZ ÉN ÉS SZÜLEIM LELKÉNEK MEGMENTÉSÉRE AZ MCLX ÉRÁBAN, ÁPRILIS IDUSÁNAK HARMADJÁN.

Az északi kapuról

Ez után az átrium után található Szent Jakab katedrálisának északi, avagy Francia kapuja Ezen két bejárat van a következő szépen kifaragott munkákkal: Minden egyes bejáraton kívülről hat oszlop látható, néhány márványból, mások kőből, három jobbról, három balról, azaz hat az egyik bejáraton és hat a másikon, összesen tehát tizenkét oszlop van. Azon az oszlopon, ami kívül, a fal mellett, a két bejárat között magasodik, ül fenséges trónuson az Úr, jobb kezével áldást osztva, baljában egy könyvet tartva. Trónja körül, mintegy megtartva azt, a négy evangelista áll; jobbja felől faragták ki a paradicsomot, benne ismét magát az Urat ábrázolják, amint Ádámot és Évát felelősségre vonja bűnéért; és balja felől, egy másik ábrázoláson, kiűzvén őket a paradicsomból. Ugyanitt, körös-körül rengeteg szent, vadállat, ember, angyal, asszony, virág és egyéb teremtmények képét faragták ki, amelyeknek lényegét és minőségét nagy számuk miatt nem tudjuk leírni. Mégis, ahogy belépünk a katedrálisba, a baloldali kapun, a timpanonba az Angyali Üdvözletet faragták ki. Itt beszél hozzá Gábriel angyal. Ugyanakkor az oldalajtótól balra az ajtó fölött domborműveken az év hónapjait és sok más szép allegóriát ábrázolnak. A falak külső oldalán jobbról és balról két szilaj, nagy oroszlán néz mindig a bejárat felé, mintha őrködnének. Fenn, az ajtófélfákon négy apostolt látni, mindegyiküket baljukban könyvvel, felemelt jobbjukkal áldást osztanak a templomba belépőknek: Péter a baloldali bejárat jobb, Pál a bal oldalánál áll, a jobboldalin jobbról Jánost, balról Szent Jakabot látni. A szemöldökgerendákból az apostolok fejei felett faragott ökörfejek emelkednek ki.


A déli kapuról


Ugyanezen a portikuszon négy oroszlán látható, egyik jobbra az egyik bejáratnál, a másikuk a másiktól balra. Az oszlop felső részén, a két bejárat között, farukkal egymásnak támaszkodva két újabb szilaj oroszlán áll. Ugyanezen a portikuson tizenegy oszlop van, azaz öt a jobboldali ajtónál jobbról, ugyanennyi a baloldali ajtónál balról és végül a tizenegyedik a két bejárat közt van, elválasztva a cibóriumokat.


Szent Jakab sírhelye a Santiago de Compostela katedrálisában

A magyarországi Szent Jakab zarándokútból az Árpád kori Szentjakab udvarház és település viszont kimaradt, és ugyanez mondható el a "Pálos útvonalról" is, melyből az óbudai Fehéregyházát és Pálos kolostort egyszerűen kihagyták. És ezért a blamázsért szintén történészeink a felelősek a téveszméikkel együtt.

ÖSSZEFOGLALÁS 

Szentjakabfalva területe műholdas képen napjainkban


A tévképzetes történészeink által ma is a középkori Vylak-Újlakra fantáziált Szentjakabfalva települése valójában a Hármashatár-hegy-Táborhegy részén, a későbbi Viktória téglagyár telkén létezett. Ezeket a romokat azért hitték Fehéregyházának, mert 1838-ban még látható volt a kiterjedt-gazdag romterület. Valóban jelentős volt, hiszen vámot is 
Híd a hegyoldalban
szedtek a hegyoldalban vezető középkori úton, ami átvezetett Szentjakabon. Az óbudai Fehéregyháza utáni hivatalos kutatások és egyben Árpád fejedelem sírhelyének felkutatása iránti próbálkozások azért nem vezettek eredményre, mert Óbuda helyrajza a történészek tudománytalan téveszméi miatt teljesen és alapjában téves! Éspedig azért van ez, mert a középkori vízrajzi helyzetet nem vették figyelembe, miszerint a Duna magas vízállása és felfokozott forrástevékenység, valamint a földrajzi adottságok az Árpád és középkoron át a római Aquincum területét, -tehát a mai Zichy Főtér környékét is- a mostani Barát patak torkolatától egészen Újlakig, egy összefüggő-nagy szigetté változtatta! Ezt a nagy szigetet, ahol történelmünk legfontosabb eseményei történtek, hívták Chepelnek-Insula Magnának-Budensinek-Óbuda szigetének, majd Insula Leporum-Ékességes-Becses szigetnek, Szűz Mária és Boldogasszony szigetnek. 
És bizony ez a sziget nem egyenlő a Margitszigettel! Így tehát az is teljesen valótlan volt amit Jankovich Miklós és Fügedi Erik ez ügyben, Szentjakabfalva helyrajzával kapcsolatosan összehordtak. Felhévíz, Óbuda külvárosa ugyanis Szentjakabtól északra, és nem délre létezett!

ÉS MÉG VALAMI...

Említettem, hogy az Insula Leporum-szigeti klarissza kolostora a mai Perc-Kiskorona-Mókus utca által határolt területen található, és onnan, mint szigetről indult az óbudai határjárás. Ezt is megírtam már korábban: 


Megvettem Honéczy Aladár: Árpád sírjának kutatása című könyvét. Honéczy, az akkor még uralkodó ideológia szerint szintén tévesen gondolta, hogy itt majd Árpád sírját lehet megtalálni. Azonban a könyv 56. oldalán ott a nagyon régi fénykép, az egykor a nyugati hegyek oldalában lévő holocén Duna-meder partján található két középkori határkőről a Viktória téglagyár telke előtt, mely nem Fehéregyháza, hanem Óbuda és Szentjakabfalva határát jelöli. 

Honéczy könyvének melléklete az akkor még látható középkori határkövekkel

A középkori óbudai határjárásban, mely Óbuda szigetéről, a mai Mókus utcától a szigeti klarissza kolostortól indult, ezt olvashatjuk. "Az első határmezsgye kelet felől kezdődik a Duna-szakasz fölött a Nyulak-szigeti Szent Klára kolostor szegletének, innét továbbmegy, nyugat felé átvág a Dunán, eljut a Duna partján két kőhatár-jelig, melyek egyike Óbuda részére, másik a Szent Jakab apostol faluja részére különíti el a birtokokat." Az óbudai határjárásban leírt határköveket,Óbuda és Szentjakab határköveit látjuk Honéczy Aladár könyvében. A valós óbudai topográfia így van megoldva és a hiteles helyére azonosítva, mely egyben a határvonalat végigkövetve azt is igazolja, hogy Óbuda 
Alveum lapideum Atthile Regis
királynéi vára a békásmegyeri hegyoldalban, Fehéregyháza pedig a város előhegyén, a csillaghegyi Rókahegy tetején, a hévforrások felett létezett Alba Ecclesia- Beate Marie Virginis néven, és Árpád fejedelmünk sírhelyét, csak és kizárólag ott lehet majd feltárni egyszer.
Víz Szentjakabfalván

Két alkalommal jártam be a terepet barátaimmal Szentjakabon, és meggyőződésem az, hogy nem minden pusztult el végérvényesen, középkori épületek vannak még a földben. Mázas cserepet, Dunai kagylót, és tetőfedő középkori téglát is találtam a kutatott terepen, valamint egy kisebb épület alapjait. Tehát nem az egész hegyoldalt bányászták el. Hihetetlen volt látni, de még ma is rengeteg víz van ezen a területen, érthető, hogy ott alakult ki Szentjakabfalva Árpád-kori udvarháza és települése.

                 Egyed Zoltán 
Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport

2023. augusztus 3., csütörtök

A RÓMAI FÜRDŐ TERÜLETE NEMRÉG MÉG SZIGET VOLT !

Úgy éreztem, hogy külön is meg kell írnom azt, hogy nem is olyan rég, a római fürdő területe bizony sziget volt. Mégpedig azért írom most ezeket a sorokat, mert a blog oldal bejegyzésének címében szereplő tényt, egyszerűen nem találtam meg a neten! Senki-sehol nem ír róla, csak a digitális könyvtárban akadtam rá. És ez baj, mert ez a valós adat, földrajzi és hidrológiai tény, nem kap elég figyelmet! Az adat ugyanis, amire rátaláltam, alapjában igazolja kutatásomnak a megállapítását, miszerint az Óbudát északról ábrázoló hadmérnöki rajzok látképein, a Duna Békásmegyeri ága látható, mely a középkor magas vízállása folyamán végig használatban volt! És ebből az következik, hogy az óbudai hadmérnöki rajzok teljesen valósak és hitelesek, ahogy korábban már sok esetben megállapítottam! Óbuda Árpád-kori városa pedig a békásmegyeri hegyoldalban található, a Zichy Főtér pedig a római fürdő területével alkotott egy nagy szigetet, amit vezéri szigetnek, Insula Magnának és a Boldogságos Szűz Szigetének is hívtak, Insula Beate Marie Virginis. Tehát régész történészeink, az ezen a szigeten található romemlékeket fantáziálták Óbuda város emlékeinek. Szeretném megélni azt a napot, hogy ezt minden hírcsatorna leközölje. Azt is kötelező megjegyeznem sajnos, hogy e témában az Aquincumi igazgatónő, és Budapesti Történeti Múzeum igazgatóhelyettese, Láng Orsolya, és követője, a #dunaiszigetek blog írója, Szávoszt Vass Dániel sem mondanak igazat, amikor a közösségi oldalakon és csoportokban, azt próbálják elhitetni az érdeklődő emberekkel, hogy ez a vízállás csak a római korszak végére érvényes. Lehet, hogy az igazgatónő és a magát Duna szakértőnek aposztrofáló történelemtanár, sem Horusitzkyt, sem az Óbuda-Békásmegyer, a III.kerület település stratégiai dokumentumait még nem olvasták, és ezért vannak még mindig téveszmében?

LÁSD ITT az 1.18.2.1 bekezdésnél- 

                        ÁRVÍZVESZÉLYES TERÜLETEK ! 

Horusitzky Henrik: Budapest Székesfőváros hidrogeológiai viszonyai

Horusitzky Henrik, már 1932-ben megírta, hogy ez a békásmegyeri Dunaág létezett! Az miként lehetséges, hogy régész-történészeink ezt az adatot nem vették figyelembe az óbudai topográfia, és Óbuda város helyrajzának megállapításánál?! Ugyanis ezen adat alapján, teljesen világossá válik, még annak is, akinek rossz a látása, vagy egyáltalán nincs térlátása, hogy az Óbuda átnézeti látképeken a csillaghegyi-békásmegyeri Duna-medret látjuk. A nagy sziget pedig a mai római part!

A RÓMAI PART ÉS ZICHY FŐTÉR A SZIGETEN


PORTU MOGER

MEGYERI RÉV ÉS SAROKSÁR P MAGISTER GESTA HUNGARORUM


A világért sem akarom összezavarni a kedves olvasóimat, de itt magamnak is meg kell jegyeznem pár dolgot, hogy később még visszatérhessünk rá. A közösségi oldal nyílt oldalán már utaltam rá, hogy Árpád vezér biztosan nem volt olyannyira ostoba, hogy az Óbudától gyalog, majd 4 órányi távolságra található szigeten tartsa a lovait! Éppen ezért nem is meglepő, az a szintén ténymegállapítás, hogy a ma Csepelnek hívott szigetet, keresztbe-kasul felásták, ám a Sepel(Chepel-Csepel) lovászmester épületeit, a csodás Árpád-kori palotákat nem találták! Minden más korszakból, és sok egyebet találtak, csak pont azt nem, ami azt igazolhatná, hogy a ma Csepelnek hívott szigeten tartotta Árpád vezér a lovait. Azért van ez így, mert teljesen tévesen hívjuk napjainkban Csepelnek azt a szigetet. Sepel lovászmester épületeit, az Árpád kori palotákat a Csillaghegyi Rókaheggyel szemben, az Árpád-korban még szigetként létező területen lehet és szabad csak keresni. Az ott létező vezéri sziget nyugati kikötőjét hívták Chepelnek az okleveles forrásokban, és ez teljesen biztosan Árpád vezér lovászmesterének épületeire vezethető vissza! Teljesen biztos vagyok benne, hogy egyszer majd, a kutatásaim alapján, egy remélhetően okosabb nemzedék lelkes, magyar lelkületű régészei, ott fognak majd az épületek alapjaira rátalálni. Az én óbudai kutatásaim ténymegállapításaival, Horusitzky Henrik közlésével együtt, helyreáll a rend, az ősi krónikáink adatai a helyükre kerülnek, az óbudai topográfiai problémák megoldódnak.

Ja, és még valami! Az a Soroksár település, amit ma így hívunk, nem egyenlő azzal a hellyel, amiről P Magister, azaz Anonymus ír a Gesta Hungarorumban! Az Árpád korabeli Surcusar helyszín valójában a megyeri révnél található hely, és igazából a békásmegyeri mocsárterületet jelenti. Az olvasókban is felmerülhet a kérdés, hogy akkor miként tolódtak el ezek az elnevezések? A mai helynevek térképeinken, az elmúlt 200 év eredménye, és történetírói tévedéseken alapulnak. Ők ugyanis azt képzelték, hogy Árpádék ott keltek át a Dunán, a "nagy szigetnél". És hiába írta a Gesta, öles betűkkel, hogy Megyeri Rév, a történészi tekintély elv mindent felül írt! Anonymus közlése Saroksár-ként értelmezve, utal az egykori vízrajzi helyzetre, a hét-magyar átkelésének helyszínére a mai Csillaghegy-Megyer térségében

                                                        Egyed Zoltán

#portumoger #chepel #csillaghegy #bekasmegyer #megyerirev #dunaiszigetek #gestahungarorum

2023. július 26., szerda

A MARGITSZIGET ÉS ZICHYÉK MEGHAMISÍTOTT TÉRKÉPE - A HAMIS "NYULAK SZIGETE"

ÓBUDÁT KUTATÓ TÖRTÉNÉSZ DŐLT BE A CSALÁSNAK AMIT ZICHYÉK ELKÖVETTEK !  

GÁL ÉVA: MARGITSZIGET CÍMŰ KÖNYVÉNEK KÉPE A ZICHYÉK HAMIS TÉRKÉPÉRŐL


Hajnali két óra múlt, de olyan mértékű tévedésre találtam, hogy úgy éreztem ezt azonnal meg kell írnom! A szálak összeérnek, több esetben is hivatkoznak Zichyék meghamisított térképére, amely a királyi kincstárral és a szigeti klarissza apácákkal folytatott területvita és per miatt jött létre. Korábban is láttam már így ezt a képet, de amíg nem találtam rá a térkép leiratára, mely igazolja azt a tényt, hogy a térképen Zichyék a feliratokat és a határokat is meghamisították, addig én magam sem értettem, hogy miként került az "INSULA LEPORUM" felirat a Margitszigetre. Az okleveleink szerint az ugyanis a Szűz Mária sziget neve volt. A történelmi oknyomozásomban, a Történész Dogmák Nyomában, mindig az a kérdés az Óbuda helyrajzi problémában, hogy hol, mely pontnál és időben jött létre a tévedés, amiből történész téveszmesorozat és aztán berögződött történész dogma lett napjainkra. Olyannyira hatalmas kárt okoztak Zichyék a hamis térképükkel, hogy a történész téveszme a mai napig tart!

Gál Éva: Margitsziget - A mi Budapestünk (Budapest, 2000) című könyv, és a könyvben lévő hamis Zichy térkép, hamis részlete, valamint a Margitszigetről szóló hamis felirata, pont egy ilyen jelentős tévedés, mely kihatással van napjaink történészi téveszméjére, hogy a mai Szentlélek tér és a Zichy Főtér volt a középkori Óbuda városa. Pedig a valóság az, hogy ott valójában a Szűz Mária szigetén lévő Jenői rév és a szigeti települések léteztek. Ám történészeink, a vizsgált korszak igazi hidrológiai helyzetét figyelmen kívül hagyva szülték meg az elképzeléseiket Óbuda városának helyéről. Illetve ekkor már rég egy idegeneknek, a bécsi udvarnak dolgozó Schönvisner Stephan nevű szélhámos csaló vert át mindenkit a tévképzetével, hogy a krónikáinkban leírt Sicambria nevű város nem létezett, -és most jól tessék figyelni- de Óbuda az az általa feltárt római Aquincum volt, szerinte! Egészen kiakasztó agyrém, és bicskanyitogató önellentmondás! A tekintély elv miatt azonban, és azért, mert ebben az időszakban a történetírók valójában idegeneknek, a Habsburg háznak dolgoztak, az ő érdekeiket képviselték,- a magyar történelem hitelessége helyett,- Schönvisner téveszméjét átvették a szervilis történetírók, és aztán a történészek is. Azonban ő sem, ahogy rajta kívül senki sem találta meg Aquincum területén a Hun király Etzelburgját-Atilla várát és Krimhild fürdőjét, valamint azokat a csodás épületeket, melyek hegytetőn álltak, és nem csak a krónikáink, hanem az okleveleink is erről szólnak. A városról, melyet Trója királyai alapítottak, és Sicambriának hívtak! Az, hogy Schönvisner nem talált Hun palotákat és Árpád kori várakat és leleteket Aquincumban, de még egy kabát gombot sem, ami magyar lett volna, az láthatólag egyetlen régész-történészünket sem zavarta! Csak önérzetes magánemberek kutattak a város emlékei után, Sashegyi, Noszlopi,Vértessy, azonban ők sem jutottak eredményre, ahogy az Árpád sírját kutatók sem. És ez nem véletlen! Nem máshol kellett Óbudát megtalálni, illetve de, viszont Óbuda határain belül kellett megtalálnom, és ez nagyon fontos! Óbuda helyrajzi probléma volt és van, és lesz még egy darabig, ahogy az aktuális helyzetet elnézem!

AZ ÓBUDA HELYRAJZI PROBLÉMÁN BELÜL PEDIG SZŰZ MÁRIA SZIGET HELYRAJZI PROBLÉMA IS VAN!

Óbuda város helyrajzi problémája nem csak Óbudáról szól, hanem azokról a településekről is, melyeket a téves topográfia miatt, vagy meg sem találtak, vagy a nevüket sem tudják történészeink, és/vagy máshová fantáziálnak és más település névvel mostak-mosnak össze. Az alapjában téves topográfiájukról pedig hallgatnak, korántsem meglepő módon. Nincs olyan történész, aki ezt a szégyenteljes és hatalmas horderejű történész blamát le merte volna írni. Rengeteg időt kéne vele foglalkozni, hogy valaki azt a tudást megszerezze, ami szükséges ahhoz, hogy valóban átlássa az elkövetett hibák sorozatát. Pontosan egy ilyen dolog ez a SZIGET probléma is! A dolog elhallgatását, illetve a nemtudását mutatja a történet, hogy mikor a terepre mentünk Benkő Elekkel, és a kocsiban beszélgettünk az Óbuda helyrajzi problémáról, ő nem tudta, nem volt vele tisztában, hogy az Óbuda problémán belül, Szűz Mária Sziget helyrajzi probléma is van. Az elmúlt évtizedekben sem akartak foglalkozni a problémával. Nem is merte ő sem felvállalni ezt a dolgot. Később láttam csak, hogy valamelyik "tudományos" dolgozatot, amely Óbudáról szól, ő lektorált. Úgyhogy így már az is érthető, hogy miért nem akarja ő sem felvállalni ezt a problémát. Nehéz olyan normális, régész-történészt találni a felső körökben, aki nem érintett az Óbuda helyrajzi botrányban.

ÓBUDA HELYRAJZI PROBLÉMÁJÁT ÓBUDÁN KELLETT MEGOLDANI !

Óbudán, és nem máshol! Sokszor sajnálkozom magamban, hogy nem valaki más jött rá az összefüggésekre énhelyettem, mert ez a szenvedélyes kutatás minden időmet leköti és rengeteg időt vesz el az életemből, de ha már belekezdtem, akkor végigcsinálom. Köszi Belitzky János, nem kellett volna engem ezzel a témával megtalálni. Túl sok a fal, és a berögzült dogma, félreképzett történész és régész. Nem egyszerű ez az egész történet.

Schönvisner, és az ő szándékos csalását, vagy hozzá nem értésből fakadó téveszméjét másoló történetírók és történészek is alap gondolati hibába estek, és sokan még most is ebben a feneketlen mély és sötét gödörben vergődnek. Az a tény ugyanis, hogy a rómaiak Aquincumában semmilyen Árpád-kori Hun és magyar palotákat és leleteket nem találtak, az nem azt jelenti, hogy Sicambria - Veteri és Vetus Buda, tehát Óbuda városa nem létezett, hanem azt, hogy nem ott létezett! Senki az ég egy adta világon, senki sem tudta a római Aquincum területére azonosítani, sem Sicambriát, sem Etzelburgot, sem pedig Óbuda városát! 

Az igazán nagy kérdés az, hogy napjainkban miért állítják a múzeumi "szakemberek" régészek és történészek azt, hogy a középkori szigeten, a Szentlélek tér környékén létezett Óbuda városa? Sem látképekkel, sem oklevelekkel nem tudták a Zichyék majorságához azonosítani Óbuda városát!

ZICHYÉK HAMIS TÉRKÉPÉNEK TARTALMA

De térjünk vissza a könyvhöz, ami nem is olyan rég jelent meg. Az igaz, hogy a Margitszigetet többféleképpen nevezték, azonban Szűz Mária szigetnek biztosan nem hívhatták! Hiszen a Margitszigeten egyáltalán nem találták meg azokat az épületeket és településeket, melyek a Boldogságos Szűz Mária Szigetéről szólnak az okleveleinkben,pl Révjenőt és Újbécset. Ezért kellett történészeinknek a baloldali Pest környékével összemosni ezeket. Azonban a Zichyék nem csak a budai oldal térképét hamisíttatták meg, hanem a klarissza per miatt, a bal oldali Pest mellé rajzoltatták fel Újbécs telepét, hogy teljes legyen a káosz. Az ő fontos érdekük az volt, hogy a harcok után visszatérők, ne tudják visszakövetelni egykori területeiket, ahol immár a Zichyék uralkodtak. A kapzsi kufár Zichy család, senkinek nem akart ezért fizetni. Így tehát azt a káposzta földeket nevezték ki, és tüntették fel Matthey rajzolóval a bal parton, ami ugyan valóban Újbécshez tartozott, és a szigeti apácák oda átjártak dolgozni a jobbágyaikkal, azonban a település maga Újbécs nem ott létezett! Tetszenek érteni remélem, Újbécs települése nem a bal parton létezett, pontosabban nem a mostani bal parton. Hiszen ha a budai oldalon álltunk volna a középkorban, akkor mondhattuk volna, hogy a túlparton állt a település, mert akkor még ott egy sziget volt. Ma már viszont nem létezik a belső meder, a Hármashatár-hegy alatt végighúzódva. Tehát Gál Éva is téved ebben, ahogy mindenki más is, még a hamis térképpel együtt is. A 9.oldalon pedig első forrásként, 1225. évről szóló oklevélként egy olyan adatot tüntet fel, mely nem a Margitszigetről, hanem a Boldogasszony, avagy Szűz Mária szigetről szól! Erről pedig meg tudott volna győződni Gál Éva egyszerűen, ha beleolvas az oklevélbe! Viccesen ezt úgy szoktam írni, hogy nem a Margit volt a szűz, hanem a Mária, és nincs tudomásunk arról sem, hogy Szűz Máriát azt Margitnak hívták volna! 



Révjenő területéről szól az oklevél! 
Ám a Budapesti Történeti Múzeumot és szakértő régészeket, Takács Ágostont és Benyó Gergelyt ez nem zavarja! Fizetős előadásokon a Margitszigeten, a helyszínen tolják a résztvevőknek a történész téveszméket és buta dogmákat, a Szűz Mária és Margit sziget egyezéséről. Insula Budensi-Buda szigete, amit Antiqua Pestnek- a németek Alt Ofennek hívtak, avagy Insula Magna, Óbuda hegyen lévő városához tartozik, és nem a mai Budához. És ezek az elnevezések nem a Margitszigetre, hanem a Zichy Főtér területére vonatkoznak, pontosan úgy, ahogy az Insula Leporum-Ékességes Sziget is(és még véletlenül sem Nyúl az a sziget, a Lepor ugyanis ékesség-becs,/-Bécs?)


GÁL ÉVA A SAJÁT ÍRÁSÁT SEM VETTE FIGYELEMBE!

Sok esetben tapasztaltam, hogy a történész a saját helyes megállapításai felett elsiklik, és azokat nem veszi figyelembe! Gál Éva is ezt tette. Zichyék ugyanis azt próbálták a budai kincstárnak bizonyítani több alkalommal, hogy a mai Óbuda nem egyenlő a középkori Óbudával, mert az szerintük Újlak területén található! Ezért készültek ezek a térképek a periratokhoz, ugyanis több is van belőlük. A térképek egyébként Binder J Fülöp térképét másolják, hamis feliratokkal. Ez az egész történet azért teljesen elképesztően izgalmas számomra, mert történészeink ma is a hamis Zichy térképek adatait adják elő a laikusok számára. Bár mondjuk, Gál Éva már a katonavárosi római kőrcirkuszt, a királynéi vár helyett, már Kurszán várának írja. A pláne az, a sok többi ócska tanulmány ellenére, hogy az amfiteátrum sosem volt a magyar társfejedelem vára. Györffy György ezt a magyar történelem ellenes, és nagyon durva téveszmét csak az úton-módon találhatta ki, hogy látott egy cirkuszi sátras előadást a római amfiteátrumban, és akkor hirtelen megvilágosodott az elméje, "hogy akkor biztos Kurszán is ott ütötte fel a sátrát" És sorra készültek ezután már az értelmetlen, és teljesen alaptalan tanulmányok ugyanerről. Beteg, súlyosan beteg a történész társadalom ma is, mert a korábbi történész téveszméket, még ráadásul tanítják is! Történészeink a mai napig nem tudták az ő fantázia Óbudájukon azonosítani Kurszán fejedelem várát és tornyát! 

KI VOLT A LEGELSŐ?

A nyomozásban azt kell még megtalálnom, hogy ki volt az a történész, aki a mai állapotokból kiindulva állította azt elsőként, hogy az Insula Magna, a fejedelmi sziget, melyet Óbuda Ékességes Szigetének(Insula Leporum) -Boldogasszony szigetnek is hívtak, az egyenlő a Margitszigettel?! Mert abban teljesen biztosak lehetünk, hogy nem Gál Éva volt a legelső, aki ezt tette! A premontreiek tehát nem a Margitszigeten, hanem a Szűz Mária-Boldogasszony szigeten telepedtek meg, méghozzá Révjenő központjában, ez az a hely melyet korábban Antiqua Pestnek-a Pesti Révnek hívtak, és sokkal később a Zichy korszakban pedig Alt Ofennek neveztek, elkülönítve Buda Vetus városától! Igazán sajnálatos, hogy Gál Éva ezekkel a megállapításokkal nem tudott tisztába kerülni. Neki talán jobban hittek volna, mint nekem, vagy pedig elzavarták volna vidékre, ahogy korábban a történész szamárcsapáshoz nem csatlakozó, más véleményen lévő, történészekkel tették ugyanezt.


Folytatása következik....


#margitsziget #galeva #szuzmariasziget #insulaleporum

2023. június 29., csütörtök

SAKK ÉS MATT A TUDOMÁNYTALAN TÖRTÉNÉSZEKNEK !

 CSILLAGHEGYI DUNA-MEDER


Települési stratégiai dokumentumok
Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer.

Kedves olvasóimnak, és persze az elvakult- elvakított és teljesen tudománytalan, szemellenzős történészeknek kiemeltem a lényeget! A Békásmegyeri-Csillaghegyi Duna-meder, természetes Duna-ág megléte, egészen a középkor végéig, rávilágít arra a tényre, hogy a Zichy Főtér és környezete szigetként létezett! És az ott megtalált középkori épületek így tehát nem Óbuda város, hanem A Boldogságos Szűz szigetének, Révjenő nevű településének romemlékei. Az in situ premontrei analógiák ugyanott, a kutatásom eredményét bizonyítják. Így tehát a Dunai-szigetek blog, kibukott történelemtanár hamisítója is megtéveszti az embereket, amikor, többek közt, Láng Orsolya téveszméit terjeszti:hogy ez a belső meder "csak a római korban volt vízzel telve", -mint egy buta papagáj. Szávoszt-Vass Dániel a "nagy Duna szakértő", érdekes módon, csak Óbuda-Békásmegyer környezetében nem érti és nem ismeri a Duna medertörténetét. A hivatalosék által, előszeretettel propagált blogjával, átveri a téma iránt érdeklődő embereket, és igyekszik meghamisítani Óbuda város helyrajzát.


A BÉKÁSMEGYERI DUNAÁGAT A TUDOMÁNYTALAN TÖRTÉNÉSZEK NEM VETTÉK SZÁMÍTÁSBA A KÖZÉPKORI HELYRAJZHOZ. EZÉRT, NAPJAINKBAN MÁR IGYEKEZNEK ELHAZUDNI AZT! 


Kanyó Ferenc, és a többi, tekintélyelvű szakmai nagysággal, pl Spekner Enikő, B Szabó János, Buzás Gergely, Laszlovszky József, Benyóné Mojzsis Dóra, Népessy Noémi, stb... karöltve hamisítják tovább Óbuda városának történelmét. Pedig nem kell felsőfokú iskola ahhoz, hogy rájöjjünk, sok csapadék és magas vízállás esetén a Duna, egészen a nyugati hegyek oldaláig áradt, mert a Pilisből jövő források is ezt a belső medret táplálták. Az Óbuda városát a csillaghegyi Rókahegy tetején, és a békásmegyeri hegyoldalban ábrázoló látképeken, ezt a belső Duna-medret láthatjuk. Botránynak tartom, hogy a mai fejlett, digitális térképek világában, ezek a szamárlétrát megjárt történészek tovább ferdítenek, és tovább építhetik a légváraikat a Zichyék Főterére.

A BÉKÁSMEGYERI DUNA-ÁG ÉS ÓBUDA VÁROSA A HEGYOLDALBAN


                                                             Egyed Zoltán

Lásd: Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)4. szám / Scheuer Gyula: Az észak-budai (III. ker.) Üröm-hegy, Péter-hegy környéki pleisztocén paleo-hévforrások összehasonlító vízföldtani vizsgálata a maiakkal

Hidrológiai Közlöny 1932 (12. évfolyam)Horusitzky Henrik: Budapest Székesfőváros hidrogeológiai viszonyai

#langorsolya #BTM #varmuzeum #obudaimuzeum #dunaiszigetek #szavosztvassdaniel #hazugtorteneszek

2023. június 22., csütörtök

TÉNYLEG!? TÖRTÉNELMET HAMISÍT A TÖRTÉNELEM TANÁROK EGYLETE (IS) ÓBUDÁN !

TÉNYLEG!?

Óbuda csak a XVIII. században alakult ki?

A téma iránt elkötelezett követőim és barátaim számára, meg kell jegyeznem, hogy nem hagyhatjuk azt az eszetlen ámokfutást, amit Óbuda városának helyrajzával műveltek, és művelnek most is, régész-történészeink! Persze az egész szamárcsapás, nem csak az ő "érdemük". Nagyban hozzájárultak azok a történelem tanárok, akik azokat a szolgalelkűeket képezték félre, akik ma tovább másolják a megörökölt történész téveszméket. Például azt a Kanyó Ferencet is a történelem tanárok képezték nagyon félre, aki történészként abból diplomázott, hogy Óbuda városa nem is létezett! És azt csak a középkorban találta ki a lakosság maguknak, hogy "nagyzoljanak". Tetszenek érteni? Nem elég az a világraszóló botrány, hogy téveszmés történészeink, Óbuda városának helyrajzát, alapjában tévesen, egy másik helyre, egy középkori szigetre fantáziálták, hanem még rátesznek az ökörségre jó-pár lapáttal! Még inkább próbálják az évszázados téveszméiket tovább erőltetni. A TTE, a Történelem Tanárok Egylete, partner ebben a történelemhamisításban! Kanyó Ferenc az ő üdvöskéjük is, aki ugyanakkor Laszlovszky József favoritja is egyben. A TTE az eltelt évtized után sem változtatta meg a netes oldalát, pedig már rég tisztába került Miklósi László is azzal, hogy bizony hatalmas hibákat vétettek Óbuda helyrajzának azonosításában. A nagy "demokratikus" TTE vezetősége csak megrántotta a vállát, mintha mi sem történt volna, és a "szakembereket" hibáztatják, hogy nem fogadják el a földrajzi tényeket, miszerint a Zichy Főtér a középkorban még szigetként létezett. Persze, hogy nem akarják elfogadni, hogy a téves helyrajzzal mind hibáztak, hiszen ez már dogma, több, mint 100 éves történész téveszme, és akiket ma ünnepelnek, kivétel nélkül, mind visszaadhatják a diplomájukat. A vizsgamunkáikat pedig dobhatják a szemétbe, ahová valók, a tanáraik munkáival együtt! 2023.06.14.napján, ma történt ez a Faccebook-Meta közösségi oldalon.



De nézzük, hogy mit sikerült összehordaniuk, és mivel butítják tovább a téma iránt érdeklődő embereket. Egyenként cáfolom a "cáfolós", és bicskanyitogató írását Kanyónak, rámutatva a történész elvakult téveszmeterjesztésére, és alapjában hibás gondolatmenetére. Minden esetben, röviden és tömören mutatok rá a hibákra, és úgy magyarázom el a problémát, hogy egy laikus is értse.

A TTE TÉMA OLDALÁNAK MÁR A CÍMSORA IS HAMIS ÉS FÉLREVEZETŐ!

NEM "ŐSBUDA" HANEM ÓBUDA !

Kezdjük is a legtetején, ami mindennek a legalja! Mármint a címsor tetején. Hiszen Óbuda helyrajzi problémájában nem valamiféle régebbi, "Ősbudáról" van szó-ami a címsorban olvasható, hanem bizony arról az Óbudáról, ami épületeivel a krónikáinkban, az okleveleinkben és látképeken is szerepel, és, mint ilyen nevű város, a Zichy Főtér területének környékén biztosan nem létezett, hiszen az a terület a középkor végéig szigetként funkcionált, és ezt a tényt, az Óbuda látképek, és vízrekonstrukciós térképek is csodaszépen mutatják és igazolják! De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük szépen sorjában, hogy a téma iránt érdeklődőknek, mit akar a TTE és Kanyó bemagyarázni .




KANYÓ ÉS A TTE TÉVESZMETERJESZTÉSE

A ROMEMLÉKEKHEZ HIÁNYZIK AZ ALAPVETŐ HELYRAJZI AZONOSÍTÁS !

Kanyó Ferenc pont a lényeget hagyja ki, az összes írásából, a terület azonosítást! Az Óbuda városát ábrázoló látképeket ugyanis senkinek sem sikerült a mai Főtér vagy a Kálvin köz, a református templom környékére azonosítani! Pedig, ugyebár ennek az okleveles és látképes azonosításnak alapvetőnek kéne lennie! Hiszen az északról készült Óbuda városát ábrázoló látképeken azt látjuk, hogy a középkori Óbuda prépostsága egy kimagasló hegy tetején, míg maga Óbuda városa és királynéi vára is a hegyoldalban létezett! Kanyónál sokkal komolyabb régész-történészek sem foglalkoztak azzal, hogy a helyrajzot azonosítsák! Inkább a téveszmékre, aztán pedig már a kialakult szamárcsapásra próbáltak rádolgozni, sajnos. Az okleveleink adataival, és a városról készült látképekkel sem egyeznek az Árpád híd budai oldalán feltárt épületek. Elég csak ránézni az Óbuda látképekre, vagy a műholdas térképre!

AZ ÓBUDAI LÁTKÉPEKEN A HÁTTÉRBEN NEV OFEN A MAI BUDAVÁR, ÓBUDA PEDIG HEGYEN ÉS HEGYOLDALBAN! 


Tehát hiába példálózik azzal Kanyó, hogy a Kálvin közben találtak egy várat, a Mókus utcában pedig egy kolostort, mert ezen romemlékeket akkor sem lehet Óbuda város emlékeinek fantáziálni! A Kálvin közben lévő vár premontrei analógiákat tartalmaz, méghozzá in situ, az eredeti helyén. Így tehát a várat csak az Insula Magnán lévő Révjenőn lévő premontrei várkolostorral lehet azonosítani a Szűz Mária Szigetén, melyet magáról a várról és Révről Pesthnek hívtak, majd Insula Beate Marie Virginisnek a szigetet-a kolostorról, és később a várat Bécs avagy Vybech -Újbécs várának és-Werner-Drugeth várnak is az adott időben! A Kiskorona, Perc és Mókus utca által határolt kolostort sem lehet Óbuda város kolostorának azonosítani, mert akkor azt kéne elsőként bizonyítani, hogy ott, azon a szent helyen létezett Sicambria!  ☺ Hiszen a kolostor alapítólevele Sicambriában lévőnek írja azt! Viszont ez a tény, a saját téveszméikbe belezavarodott történészeinknek és Kanyónak is túl sok, mert szerintük Sicambria nem létezett(de ugyanakkor Aquincum volt az)  ☺ 

A LEVÉLTÁRAT AZÓTA MÁR RÁBÍRTAM HOGY KIJAVÍTSÁK AZ "ELGÉPELT" SZÖVEGET: TEHÁT HELYESEN SICAMBRIA !

Hogy mindenki értse, a Kiskorona, Perc és Mókus utca által határolt kolostor valójában a Szűz Mária Szigeten lévő klarissza kolostor(melyet a Margitszigeten persze nem találtak). 1355-ben ettől a kolostortól, a szigetről indul az óbudai határjárás(és nem a Margitszigetről) Ez egyben azt is megerősíti, hogy Szűz Mária(sziget) nem Margit(sziget) és nyílván Margitot sem hívták soha Szűz Máriának! Hoppá, rögtön több ellentmondást is feloldottunk! A vöröskereszt utcában lévő "kolostort" sem lehet a Sicambriában-Óbudán lévő ferences kolostorral azonosítani, az ugyanis a hiteles okleveleink szerint a klarissza apáca kolostorral szemben állt a királynéi váron belül! Kanyó Ferenc ha ismerné a vonatkozó oklevelek adatait, akkor bizonyára nem írna valótlanságokat!

MUTATOM A HELYRAJZI TÉVEDÉST!

TÉVES! ÓBUDA LÁTKÉPEIN NEM A MAI DUNA-MEDER SZEREPEL!

Nem keletről, hanem észak felől készültek az óbudai látképek!(Lásd Rózsa György Budapest régi metszeteken) Bertalan Vilmosné alapjában téves azonosítási kísérletét manapság már nem mutatják, mert az rávilágít arra a tényre, hogy Óbuda városát sem oklevelekkel, sem látképekkel,
azonosítani nem tudták a Zichy Főtér környékére! Az pedig, amit csak a nagyon ostoba, és teljesen elvakult történészek erőltetnek, hogy a "látképekkel van a hiba" az egy nagyon ronda, és mostanra már nyilvánvaló ferdítés. Így az írásom vége felé, már mindenkinek nyilvánvalóvá válhatott, hogy a hibát a régész-történészek követték el, mégpedig azzal, hogy a Békásmegyeri-Csillaghegyi Duna-medret nem vették számításba! Az északról készült látképeken ugyanis ez a nyugati-belső Duna-meder látható, mely a középkor végéig használatban volt! 



A CSILLAGHEGYI DUNA-ÁG AZ ÓBUDA LÁTKÉPEKEN

A Duna ugyanis szabadon közlekedett ekkor még, egészen a nyugati hegyek oldaláig. És a Pilisben feltörő, sokszorosan bővebb vízhozammal működő, több, mint 30 forrás, és patak, ezt a teknő alakú belső Duna-medret táplálta, amit ma "Mocsárosnak" hívunk! Mindez azt jelenti, hogy történészeink, teljesen tévesen, az egykori Szűz Mária sziget-Revjeneo-Vybech- településeinek romemlékeit fantáziálták Óbuda városának.


A ZICHY FŐTÉR LÁTKÉPE TELJESEN MÁS FÖLDRAJZI KÖRNYEZET, MINT A VÁROSÉ !



ÖSSZEFOGLALÁS

Teljesen téves a történészi Óbuda helyrajz! Zichyék már a XVII.században megszerezték, Óbudát, tehát ezt is tévesen írta Kanyó, hogy az csak a XVIII.században alakult ki. Értelemszerű, hogy az 1595-ben történt óbudai jobbágyszöktetés után, az Esztergom mellől, a "keresztényi szeretet" elől, a törökhöz visszamenekülő óbudai jobbágyok, tizenvalahány év után, már nem a romba-dőlt város területére költöznek vissza. Noszlopi Németh Péter tisztában volt vele, hogy nem a Főtér területén és környékén létezett Óbuda városa, és ő csak a saját helyrajzi elgondolásában tévedett, hogy Pilismarót, vagy az egész erdőség lett volna Óbuda városa. Az alapvető dolgokban azonban igaza volt, hiszen, mint mostanra már kiderült, Óbuda városa sosem volt az Árpád híd budai oldalán, mert az a terület szigetként létezett. Kanyót viszont lebuktatja az, hogy szellemekkel próbál harcolni! Ugyanakkor pedig semmilyen erkölcsi alapja nincs Kanyónak a Noszlopit bírálni, hiszen évtizedekkel korábban már olyan megállapításokat tett Németh Péter, melyekkel Kanyó sosem lesz tisztában, ugyanakkor pedig cáfolni sem tud!  A Főtér és Kálvin köz környezetében talált leletanyag sem azt erősíti meg, hogy ott Óbuda városa létezett! Éppen ellenkezőleg, a premontrei analógiák arra világítanak rá, hogy a szigeti, a Szent Mihály arkangyalról nevezett premontrei prépostság állt a Főtéren, közelében a premontrei kolostorral, Révjenő településén a Szűz Mária Szigeten, melyet lehet Ó-Pestnek is hívni! Így tehát Lux Kálmán tévesen csinált egy Szűz Mária(cisztercita) kápolnából, szigeti Szent Mihály templomot! A szigeti premontrei prépostság nem a Margitszigeten, hanem a Szűz Mária szigeten létezett, és e két különböző sziget, nem ugyanaz! Bizony, nagyon nagy a baj, ideje rádöbbennie az elvtársaknak! Óbuda prépostsági anya-szentegyháza a Rókahegy tetején, míg Óbuda városa valójában a békásmegyeri hegyoldalban létezett! Ismételten felszólítom az Óbudai Múzeum és Budapesti Történeti Múzeum, valamint az Aquincumi Múzeum szakembereit, hogy hagyjanak fel a sorozatos téveszmeterjesztéssel, fejezzék be a népbutítást az óbudai rendezvényeken! A blogbejegyzés elkészítéséhez a szöveget és képeket a TTE oldaláról 2023.06.14.napján mentettem. Tíz év elteltével sem változtattak a tudománytalan és demagóg, az Árpád-kori és középkori fővárossal kapcsolatos dogmáikon. Senki nem ellenőrizte Kanyó írását a tanárok közül, ez úgy alapjában el is árul mindent. A Történelem Tanárok Egylete, tevékenyen részt vesz Óbuda város helyrajzának és történelmének meghamisításában.  Miért ? 

                                 


                     
 


                                                      Egyed Zoltán

                                  Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport.


#tenyleg #TTE #obuda #tortenelemtanarokegylete #budavetus

2023. március 2., csütörtök

100 ÉVESEK LETTEK A DOGMÁK A TÖRTÉNÉSZI HAMIS ÓBUDÁN!

DILLICH ÓBUDA LÁTKÉPE A KORABELI ÚJSÁGBAN

Mint látjuk, az újságcikkben szerepel a hadmérnöki látkép is. Egy évszázada egyetlen történészünknek sem tűnt fel, hogy Óbuda várai hegytetőn és hegyoldalban léteztek! Akkor még, abban a korban, mondhatjuk azt, hogy tévedtek. De a mai digitális térképek és műholdas alkalmazások világában, nyíltan kimondhatjuk, hogy a Budapesti Történeti Múzeum és Óbudai Múzeum is történelmet hamisít, mikor a látképek alapján nem tudja, vagyis nem akarják Óbuda városának valós területét meghatározni, az oklevelek adatait is felhasználva a területi azonosításhoz. Inkább tovább erőltetik a történetírói, tudománytalan téveszméket, és érdeklődőket tömegesen vezetik félre, csapják be, az általuk idealizált történészi hamis Óbudával, a Zichy Főtér környékével. Az 1923.évben a Kálvin utcában, házépítés közben megtalált romokat a Szent Péter bazilika romemlékeinek gondolták, erről szól az újságcikk.
A KÁLVIN UTCÁBAN LÉVŐ ROMEMLÉK TÖRTÉNÉSZ TÉVESZMÉI MÁR EKKOR KIALAKULTAK 

Már ekkor, 1923-ban kialakult az a verzió is, hogy ez a romemlék, Erzsébet királyné palotája, vagyis az óbudai királynéi vár. Ma is ezt adják elő hivatalból, meghamisítva a földrajzi környezetet, és középkori vízrajzot elhallgatva. Óbuda sziklás hegyen létező városát Sicambriát, a rómaiak Aquincum nevű területére, egy középkori szigetre fantáziálva, a Schönvisneres téveszmének megfeleltetve ezt a romemléket is. Nem tudatosul számukra, hogy ez a terület a szigeten található Révjenő és Újbécs területe, az épület pedig keresztes lovagvár, Werner comes, Drugeth nádor és az Óbuda szigeti apácák vára. És még most, 2023-ban sem kezdenek hozzá az óbudai terület tudományos értelmezéséhez a középkori vízrajzi helyzet alapján, hogy helyrehozzák az évszázados hibáikat. Én szégyenlem, hogy ilyen félreképzett és szemellenzős történészeink vannak.


                                          Egyed Zoltán

                       Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport